Stohl András felesége világversenyre készül
Új szenvedélynek hódol.
![DSC8676](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5742/57420/574202/57420289_09096413d836759f74a89269fa8575f3_wm.jpg)
Stohl András és 19 évvel fiatalabb kedvese, Vica négy éve kötötték össze az életüket, két évre rá pedig megszületett első közös gyermekük, Bella. A műsorvezető felesége az anyaság mellett pszichológiát hallgat az egyetemen, illetve a vendéglátós és táncos múltja kapcsán most valami egészen új dologba vágott bele.
„Az olvasóknak talán a Koktél című filmből derenghet az emlék, ahogyan Tom Cruise dobálja az üvegeket. Na, ez a »flair bartending«, amikor egy koktél mindenféle showelem közepette készül el” – magyarázta Stohl András felesége a Best magazinnak.
Stohl Vicát legjobb barátnője, Budai Julianna ismertette meg a sportággal, aki négyszeres magyar bajnok akrobatikus bartender. Kiderült, hogy feltett szándékuk itthon is népszerűsíteni népszerűsíteni a mozgásformát.
Nemrég kirepültem Julcsival egy nemzetközi versenyére Portugáliába, egyébként most először mozdultam ki a kislányom, Bella születése óta otthonról egyedül. Egyből »megfertőzött« a látvány... Úgyhogy immáron duóban készülünk ezt a sportágat idehaza is népszerűsíteni, aztán pedig a világot is meghódítani
– árulta el az édesanya, aki ma már edzővel gyakorol, és később világversenyeken is szeretne részt venni.
(via Story)