Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A ValóVilág12 miatt sok bántó jellegű megjegyzést kapott, de azok nem viselik meg. Pont ellenkezőleg.

    Megyeri Csilla az elmúlt néhány hónapban a ValóVilág12 háziasszonyaként bizonyított, de nem tagadja, nehezen rázódott bele az új szerepbe, hiszen hét évet kihagyott az Alföld Televízió után. A nagy csatornán, ráadásul élő való műsorvezetés igazi mélyvíz volt számára, ám úgy véli, rengeteget tanult és fejlődött.

    Mint ismert, a karrierjét annak idején egy vidéki televízióban indította, ahol egy meglehetősen polgárpukkasztó mondat hagyta el a száját: az Alföld Televíziónál az egyik konferálásakor bazári majmoknak és rusnyának nevezte nőtársait – emiatt kapta fel, majd hanyagolta jó ideig a média. Megyeri maga is tisztában van azzal, hogy megosztó személyiség, a negatív kommentek azonban nem törik meg.

    Tisztában vagyok azzal, hogy én egy megosztó személyiség vagyok. Nem szerethet mindenki, és úgy voltam vele, hogy nagyon sokan azt szeretnék látni, ahogyan elbukok, elvérzek, nem csinálom jól, amit csinálok, de engem pont ezek az emberek húznak fel és motiválnak, hogy jobb és jobb legyek

    – osztotta meg az RTLReggeli vendégeként Megyeri Csilla, aki nem csupán a műsorvezetői feladatainak tett eleget. Az utóbbi hónapok megterhelőek voltak számára; megesett, hogy egyhuzamban hét vagy tíz napot forgatott.

    A kezdetek kezdetén valóban nem voltam ügyes, éreztem én is magamon, hogy egy kicsit teátrálisan beszélek, szótagolva mondtam, mert bizonyítani akartam. Hatalmas nyomás volt rajtam azáltal, hogy annak idején az Alföld Televízióban a rusnyázásom és a bazári majmozós felkonfom után azért elég rendesen kaptam én az emberektől a negatív kritikát” – mondta el.

  • Nem, ő nem a Sztárboxra készül.

    Aggasztó fotóval jelentkezett be Instagram oldalán Sharon Stone követőihez, amelyen jókora monokli virít az egyik szeme alatt. Az épp Törökországban nyaraló színésznő képhez szánt szövege sem segített sokat a rémült rajongók helyzetén, Stone ugyanis csak annyit írt posztjához:

    Kemény volt ez az út, de én keményebb vagyok.

    Természetesen a kommentelők aggodalmukat fejezték ki a látottakkal kapcsolatban, arról érdeklődve, mi történt a 66 éves filmsztárral. Stone végül másnap, egy videóüzenetben öntött tiszta vizet a pohárba, megköszönve, hogy így törődnek vele rajongói.

    Tudom, hogy mind nyugtalanok vagytok, hogy hogy szereztem a monoklit, szóval elmondom. Annyi országban és szállodában voltam már, hogy amikor éjjel felkeltem pisilni, nem tudtam, hol vagyok, és belevertem az arcom a márványba. Nem, senki sem csinált velem semmit, és igen, jól vagyok, remekül érzem magam! Látnotok kéne, mit műveltem azzal a márványpadlóval

    – magyarázta Stone meglepően vidáman sérülésének történetét, majd napszemüvegét levéve megmutatta, már gyógyulóban van az arca.

  • „Minden végzet egy új kezdet”, írta pocakos fotóihoz a rapper.

    Igencsak felgyorsultak az események Cardi B körül, aki a Page Six exkluzív értesülései szerint szerdán beadta a válókeresetet férje, Offset ellen. Ez nem az első eset, hogy a rapper a bíróságtól kéri házassága felbontását, ám ezúttal úgy tűnik, végleges a dolog, egy hozzá közelálló forrás szerint ugyanis menthetetlenné vált kapcsolatuk.

    „Eltávolodtak egymástól. Ez volt főleg, ami ehhez a döntéshez vezetett” – árulta el a lapnak a forrás, ám arra nem tért ki, igazak-e a pletykák, miszerint Offset megcsalta feleségét.

    Úgy tudni, Cardi B teljes körű felügyeleti jogot szeretne hatéves lányuk, Culture, kétéves fiuk, Wave, és születendő csecsemőjük felett – pár órával a válás hírének napvilágra kerülése után ugyanis a kismama Instagram oldalán jelentette be, ismét gyermeket vár. Gömbölyödő pocakos képei mellé árulkodó bejegyzést is írt, amelynek első soraiban leszögezi: minden végzet egy új kezdet”.

    Nagyon hálás vagyok, hogy megoszthatom veled ezt az évszakot, több szeretetet, több életet adtál nekem, és legfőképpen megújítottad az erőmet! Emlékeztettél arra, hogy mindent megkaphatok! Emlékeztettél arra, hogy soha nem kell választanom az élet, a szerelem és a szenvedélyem között! Nagyon szeretlek, és alig várom, hogy tanúja lehess annak, mennyi mindent segítettél elérni! Te, a bátyád és a nővéred megmutattátok nekem, miért éri meg túllendülni!

    – fogalmazott a rapper.

  • Sőt, édesanyja is jelen volt az eseményen.

    Matt Damon ritkán mutatkozik együtt nyilvános eseményen a családjával, A felbujtók című film New York-i premierjére azonban édesanyja, felesége, sőt négy közös gyermekük is elkísérte a színészt.

    A vígjáték producereként dolgozó Luciana Barrosóval három közös lányuk van, Isabella, Gia és Stella, akik 18-,15 és 13 évesek, de nevelt lánya, párja előző kapcsolatából született 24 éves Alexia is részt vett a szerdai rendezvényen. Legutóbb tavaly júliusban, az Oppenheimer bemutatóján láthattuk a lányokat, akik rengeteget nőttek az azóta eltelt egy évben.

    Ezt tanúsítják a vörös szőnyegen készült fotók is, amiken nem egyszerű Damont megtalálni a női seregben: 

    (Page Six)