L.L. Junior az Ázsia Expresszről: Most visszatekintve, soha nem csinálnám újra!
Hazaérkezésük után nem sokkal bejelentették kedvesével, hogy véget ért a románcuk.
Mint az utólag kiderült, L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolatának a legkevésbé sem tett jót, hogy bevállalták az Ázsia Expresszt. Bár a zenész és párja csak két héttel később csatlakoztak a többiekhez, de érkezésük után többször összeszólalkoztak, hazaérve pedig szakítottak is egymással. Junior a Borsnak utólag elmondta, hogy reményekkel tele érkezett meg fiatal szerelmével a TV2-s kaland-realitybe, de a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy azt szerette volna.
„Most visszatekintve, soha nem csinálnám újra! Borzalmas élmény volt. Életem legnehezebb, leginkább embert próbálóbb és legdagadtabb időszaka volt az Ázsia, és értelemszerűen egyikből sem szeretnék kérni. A feladatok nehezek voltak, Blankával pedig nagyon nem stimmeltünk... egy percét sem szerettem az egésznek.” – vallotta be az énekes-rapper.