Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 10 éves lett szerdán Sebestyén Balázs kisebbik fia, Noel. A rádiós ennek apropójából a Balázsék élő adásában kívánt boldog születésnapot gyermekének, mert mint az előljáróban elmondta, Noel minden évben izgul, ki köszönti fel, elmarad-e a családi ünneplés.

    „Tökikém, isten éltessen sokáig, nagyon boldog szülinapot! Még mi sem beszéltünk ma, most van az első. Még majd lesz kis ünneplés, meg megkapod azt a Maseratit, amit kinéztél magadnak” – viccelődött a műsorvezető, akinek humorát fia is örökölte, búcsúzásképp ugyanis csak annyit mondott édesapjának:

    Szeretnék Retrót hallgatni, szóval leteszem.

    (via 24.hu)

  • Florence Pugh napjaink egyik legfoglalkoztatottabb színésznője, hiszen még a harminc éves sincs, de így is számtalan filmben felbukkant már, a Fehér éjszakáktól kezdve a Nincs baj, drágámon és az Oppenheimeren át egészen többek közt az Dűne 2. részéig.

    Legutóbbi munkája, az Andrew Garfielddal készült Szerelem ideje jövő év elején érkezik a mozikba, amelynek apropóján a két színész most rövid interjút is készített egymással. Az egykori Pókember arra volt kíváncsi, kollégánőjének melyik volt eddigi szerepei közül a kedvence.

    „Bontsuk akkor ketté, amelyiket a legjobban élvezted alakítani, és akivel összebarátkoznál” – finomított a kérdésen Pugh összezavarodott arcát látva Garfield.

    Akit a legjobban szerettem játszani, csak mert úgy érezem, nagyon ki tudtam bontakoztatni színészként, megmutatni, mit tudok, az talán Katherine volt a Lady Macbethből. Nagyon élveztem őt alakítani, minden rossz dolgot, amit valaha tett – kezdte az angol színésznő, hozzátéve: ha barátkozásról lenne szó, leginkább a Fekete özvegyből ismert Yelena Belova mellett tenné le a voksát.

    Csak mert ő kicsit bolond, és jó személy arra, hogy melletted legyen, jól bánik a késekkel meg minden. Ha elmennék este, Yelenát vinném magammal, ő biztonságos.

  • kd
    Fotó: TV2

    Megszületett Kiss Daniella első gyermeke, derült ki az egykori szépségkirálynő szerdán közzétett, 24 óráig elérhető Instagram-történetéből. A modell egy kislánynak adott életet, aki a tervezettnél pár nappal hamarabb érkezett, de ő és édesanyja is remekül vannak.

    Jól vagyunk, köszönöm. Még kicsit fáradt vagyok, de hamarosan hazamehetünk

    – mondta a Metropolnak a Farm VIP egykori szereplője. Bár a kicsi nevét egyelőre nem árulták el, korábbi bejegyzésében már utalt arra, a baba a D.D. monogramot kapja majd.