Mészárlás írta át az olimpiák történetét
Negyven éve ölték meg palesztin fegyveresek a müncheni olimpián az izraeli delegáció két tagját, a túszul ejtett kilenc másik pedig egy nappal később a fürstenfeldbrucki repülőtéren vesztette életét, amikor félresiklott a német hatóságok kiszabadítási akciója.
![Öt nap volt hátra az 1972-es müncheni olimpiából, amikor szeptember 5-én palesztin fegyveresek az olimpiai faluban meggyilkoltak két izraeli sportolót és túszul ejtettek kilencet. A német rendőrség a túszok kiszabadítására tett kísérlete nem járt sikerrel és mind a kilenc túsz életét vesztette.](https://kep.index.hu/1/0/329/3292/32927/3292700_852857209358c09a6472a1116737f181_wm.jpg)
Öt nap volt hátra az 1972-es müncheni olimpiából, amikor szeptember 5-én palesztin fegyveresek az olimpiai faluban meggyilkolták az izraeli delegáció két tagját, kilencet pedig túszul ejtettek. A német rendőrség a túszok kiszabadítására tett kísérlete nem járt sikerrel és mind a kilenc túsz életét vesztette. (Fotó:
Dmitri Kessel / Europress / Getty)
![A Der Spiegel által feltárt dokumentumok szerint a német hatóságok konkrét figyelmeztetéseket kaptak, hogy a palesztin terrorszervezet, a Fekete Szeptember akcióra készül az olimpia alatt, mégsem tették meg a megfelelő lépéseket. A képen az olimpiai rendőrség tagjai láthatók.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32918/3291882_f06f107d0d4d43746bb97d89be3a5a66_wm.jpg)
A Der Spiegel által feltárt dokumentumok szerint a német hatóságok konkrét figyelmeztetéseket kaptak, hogy a palesztin terrorszervezet, a Fekete Szeptember akcióra készül az olimpia alatt, mégsem tették meg a megfelelő lépéseket. A képen az olimpiai rendőrség tagjai láthatók. (Fotó:
Keystone / Europress / Getty)
![Az izraeli delegáció az 1972-es olimpia megnyitó ünnepségén.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32918/3291878_f9523e64d213069628377fedc87bd1e9_wm.jpg)
Az izraeli delegáció az 1972-es olimpia megnyitó ünnepségén. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
![A túszejtésről készült egyik leghíresebb fotó az egyik palesztin támadóról. A melegítőbe öltözött terroristák sporttáskákkal bemásztak az olimpiai faluba.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291330_fa2f666f8b0c66b72868c0e8eb02e3d9_wm.jpg)
A túszejtésről készült egyik leghíresebb fotón az egyik palesztin támadó látható. A melegítőbe öltözött terroristák sporttáskákkal bemásztak az olimpiai faluba. (Fotó:
The Sydney Morning Herald / Europress / Getty)
![A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a Connolly Strasse-ra. A terrorakció a magyar csapat szállásának közelében történt.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291364_8aac9f3161b361393cf782d1d0a6152a_wm.jpg)
A hatóságok kivonultak a Connolly Strasse-ra. A terrorakció a magyar csapat szállásának közelében történt. A hadsereg nem vonulhatott ki, így a müncheni és a bajorországi rendőrségnek kellett intézkednie. (Fotó:
- / AFP)
![Körbevették az épületet, és sportolónak öltözött német rendőrök próbáltak bejutni az erkélyen keresztül. Ugyanakkor csak a megfelelő kiképzéssel nem rendelkező, határőrséggel együtt dolgozó rendőröket küldtek először a helyszínre.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291336_4794e27bb7b75efe860780c2fd5055c2_wm.jpg)
Körbevették az épületet, és sportolónak öltözött német rendőrök próbáltak bejutni az erkélyen keresztül. Ugyanakkor először csak megfelelő kiképzéssel nem rendelkező rendőröket küldtek a helyszínre. (Fotó:
James Drake / Europress / Getty)
![A merénylők támadásában az izraeliek szállásán meghalt Moshe Weinberg birkózó edző, és Yossef Romano súlyemelő.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291776_69b2f571c3ac870d1a24ab6700965fd7_wm.jpg)
A merénylők támadásában az izraeliek szállásán meghalt Moshe Weinberg birkózóedző, és Yossef Romano súlyemelő. (Fotó:
Keystone / Europress / Getty)
![A Hans-Dietrich Genscher nyugat-német belügyminiszter által vezetett tárgyalódelegáció rengeteg pénzt kínált a túszejtőknek, de ők nem engedtek eredeti követelésükből.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291362_360eb0250cfc150f289934ab9772d8eb_wm.jpg)
A Hans-Dietrich Genscher nyugat-német belügyminiszter által vezetett tárgyalódelegáció rengeteg pénzt kínált a túszejtőknek, de ők nem engedtek eredeti követelésükből. (Fotó:
- / AFP)
![A merénylők 234 Izraelben bebörtönzött társuk, és a német Baader-Meinhof csoport vezetőinek szabadon bocsátását követelték.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291370_8880800076e613d59a616ba789511ff7_wm.jpg)
A merénylők 234, Izraelben bebörtönzött társuk, és a német Baader-Meinhof csoport vezetőinek szabadon bocsátását akarták elérni. (Fotó:
- / AFP)
![Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a német hatóságok úgy döntöttek, hogy látszólag beleegyeznek abba, hogy a terroristák Kairóba távozzanak. Közben azonban egy akciót dolgoztak ki a semlegesítésükre, és a túszok kiszabadítására.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291774_5aa4f622526ff3ab7180b1280e1ff80e_wm.jpg)
A német hatóságok úgy döntöttek, látszólag beleegyeznek abba, hogy a terroristák Kairóba távozzanak. Közben egy akciót dolgoztak ki a túszok kiszabadítására. (Fotó:
Keystone / Europress / Getty)
![A német biztonsági erők végül látszólag szabad elvonulást biztosítottak. A túszok és a túszejtők busszal hagyták el az olimpiai falut.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291360_6ceabdd2585b7ca6cd5d3a1ade675c6e_wm.jpg)
A német biztonsági erők látszólag szabad elvonulást biztosítottak. A túszok és a túszejtők busszal hagyták el az olimpiai falut. (Fotó:
- / AFP)
![A buszról helikopterre szálltak át, amivel a fürstenfeldbrucki NATO reptérre vitték őket, ahol egy egy Boeing 747-es várt.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291764_9c256be506172b9cb70a7df8131b7f6f_wm.jpg)
A buszról helikopterre szálltak át, amivel a fürstenfeldbrucki NATO reptérre vitték őket, ahol egy egy Boeing 747-es várt rájuk. (Fotó:
- / AFP)
![A németek ott akartak rajtaütni a terroristákon. A reptéren ugyanakkor csak öt fegyveres várta az épületek tetején a nyolc túszejtőt, ráadásul a rendőrök megfelelő mesterlövész kiképzést sem kaptak. Az akció kezdetére páncélozott járművek sem érkeztek a reptérre.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291358_8a7ae0df7ff227d72ba06ef5dd866100_wm.jpg)
A németek ott akartak rajtaütni a terroristákon. A reptéren ugyanakkor csak öt lövész várta az épületek tetején a nyolc túszejtőt, ráadásul megfelelő mesterlövész kiképzést sem kaptak. Az akció kezdetére páncélozott járművek sem érkeztek meg a reptérre. (Fotó:
- / AFP)
![Amikor a terroristák rájöttek, hogy átverték őket, tüzet nyitottak a túszokra, a helikopterekre pedig kézigránátot dobtak.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291772_09012fd1ded03c40de833af838375ed9_wm.jpg)
Amikor a terroristák rájöttek, hogy átverték őket, tüzet nyitottak a túszokra, a helikopterekre pedig kézigránátot dobtak. (Fotó:
Keystone / Europress / Getty)
![A reptéren kirobbant elhúzódó tűzharcban az összes túsz, a nyolc terrorista közül öten, és egy német rendőr is életét vesztette.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291766_bad0a56843af8b5de56675cffb21f502_wm.jpg)
A reptéren kirobbant tűzharcban az összes túsz, a nyolc terrorista közül öten, és egy német rendőr is életét vesztette. (Fotó:
Göttert / AFP)
![Moshe Dayan izraeli védelmi miniszter búcsúztatta el a tizenegy megölt sportolót Izraelben.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291344_03ee89181199120904d3a12cb628040c_wm.jpg)
Móse Daján izraeli védelmi miniszter búcsúztatta el a tizenegy megölt izraeli sportolót és edzőt Izraelben. (Fotó:
Popperfoto / Europress / Getty)
![A három életben maradt terroristát foglyul ejtették, de alig egy hónap múlva szabadon engedték őket, amikor társaik eltérítettek egy Lufthansa gépet és a szabadon bocsátásukat követelték a német kormánytól.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291340_41576002be05bc6a6ba241414af0de51_wm.jpg)
A három életben maradt terroristát foglyul ejtették, de alig egy hónap múlva szabadon engedték őket, amikor társaik eltérítettek egy Lufthansa gépet és a szabadon bocsátásukat követelték a német kormánytól. (Fotó:
Rolls Press/popperfoto / Europress / Getty)
![A reptéren életét vesztette két súlyemelő, két birkózó, és több edző is.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291334_f3e48f00ad88c05f87d877b703ae7fa8_wm.jpg)
A reptéren életét vesztette két súlyemelő, két birkózó, és több edző is. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
![A túszejtés helyszíne, az izraeli sportolók szobája romokban maradt hátra.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291342_b6fa94e538f950184faa58ce54aaaa9a_wm.jpg)
A túszejtés helyszíne, az izraeli sportolók szobája romokban maradt hátra. (Fotó:
Popperfoto / Europress / Getty)
![Félárbócra engedték az olimpiai zászlót és más országok nemzeti zászlóit, hogy megemlékezzenek az áldozatokról szeptember 6-án.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291338_aebb3a603c3413c7a7a99e88079fed14_wm.jpg)
Szeptember 6-án félárbócra engedték az olimpiai lobogót és más országok nemzeti zászlóit, hogy megemlékezzenek az áldozatokról. (Fotó:
- / AFP)
![A müncheni vérengzés után hanyagság miatt vizsgálatot indítottak a bajor rendőrség ellen, de az érintett tisztek, mentve a menthetőt, gondosan eltöröltek minden nyomot maguk után, így azóta sem vontak senkit felelősségre az ügyben.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291768_7fb29414fc2b729fb0520a506e90f482_wm.jpg)
A müncheni vérengzés után hanyagság miatt vizsgálatot indítottak a bajor rendőrség ellen, de az érintett tisztek a Der Spiegel szerint mentve a menthetőt, gondosan eltöröltek minden nyomot maguk után, így azóta sem vontak senkit felelősségre az ügyben. (Fotó:
David Cairns / Europress / Getty)
![A mészárlás áldozatait néhány nappal később temették el Izraelben.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291368_0a707e92120e2c679813f428711558f0_wm.jpg)
A mészárlás áldozatait néhány nappal később temették el Izraelben. (Fotó:
- / AFP)
![Izraeliek demonstráltak az olimpia megszakításáért szeptember 6-án.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32917/3291778_ca90096e768646f1623e254dd01911ad_wm.jpg)
Izraeliek demonstráltak az olimpia megszakításáért szeptember 6-án. Az újkori olimpiák történetében először megszakították a játékokat, az olimpiai stadionban tartott megemlékezésen pedig nyolcvanezer néző és háromezer sportoló vett részt. (Fotó:
- / AFP)
![A játékokat ugyanakkor a drámai események ellenére befejezték, Mark Spitz amerikai úszó hét aranyéremmel zárta az olimpiát.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32918/3291880_3fa7ba0c8ef16f0fc0cae3f66389194f_wm.jpg)
Ugyanakkor számos kritika érte a megemlékezésen elmondott beszédet. A játékokat a drámai események ellenére befejezték. Mark Spitz amerikai úszó hét aranyéremmel zárta az olimpiát. (Fotó:
Terry O'neill / Europress / Getty)
![A reptérre kiküldött mesterlövészek nem kaptak megfelelő kiképzést. A német biztonsági erők az olimpia után szervezték meg profi terrorelhárító csoportjukat, Bonnban gyakoroltak.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32918/3291846_6784d09e3f4c594de28b5c8d5838c72b_wm.jpg)
A reptérre kiküldött mesterlövészek nem kaptak megfelelő kiképzést, a német biztonsági erők csak az olimpia után szervezték meg profi terrorelhárító csoportjukat, amelynek tagjai Bonnban gyakoroltak. (Fotó:
Keystone / Europress / Getty)
![München az 1972-es nyári olimpia után megpályázta a 2018-as téli olimpia megrendezésének lehetőségét is.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32913/3291346_403face48dc6bb478c77931d78e891ca_wm.jpg)
München az 1972-es nyári olimpia után megpályázta a 2018-as téli olimpia megrendezésének lehetőségét is. (Fotó:
Getty Images / Europress / Getty)
![Izrael - bár hivatalosan soha nem ismerte el - megtorló akciót kezdett, amelyek során levadászták a merényletért felelősöket. A merénylők közül egyedüliként Abu Daoud (Mohammed Odeh), a Fekete Szeptember vezetője maradt biztosan életben. 1999-ben letartóztatták, majd kitoloncolták Franciaországból.](https://kep.index.hu/1/0/329/3291/32919/3291938_00d29597a03e08c3c40ab021b6de17b0_wm.jpg)
Izrael - bár hivatalosan soha nem ismerte el - megtorló akciót kezdett, amelyek során levadászták a merényletért felelősöket. A merénylők közül egyedüliként Abu Daoud (Mohammed Odeh), a Fekete Szeptember vezetője maradt biztosan életben. 1999-ben letartóztatták, majd kitoloncolták Franciaországból. (Fotó:
AFP)
Rovataink a Facebookon