Az összes bikinis Bond-lány
További Nagykép cikkek
1962. október 5-én Ursula Andress kagylógyűjtő, modern Vénuszként emelkedett ki a habokból a Dr. No legemlékezetesebb jelenetében, örökre bebetonozva ezzel a Bond-lány fogalmát a popkultúrába. A 007-es ügynök kedvenc szmokingját hat színész cserélgette az elmúlt öt évtizedben, bikinis főhősnőből viszont jóval több volt a filmekben. A producerek mindig ügyeltek arra, hogy a világ legdögösebb színésznői, modelljei és Playmate-jei kapják a Bond-lányok szerepét: belőlük mutatunk most meg közel negyvenet.
![Az első James Bond-film nem Sean Connery szőrös mellkasa vagy a robotkezű Dr. No miett lett kultikus, hanem mert Ursula Andress egy fehér bikiniben játszotta el az első Bond-lányt, a kagylógyűjtő búvárt, Honey Ridert. A színésznő egyébként csak a testét adta a produkcióhoz: az erős svéd akcentusa miatt a moziban már Nikki van der Zyl hangján szólalt meg.](https://kep.index.hu/1/0/339/3395/33955/3395570_f28914a66d294bd1e94a27d426985d8a_wm.jpg)
Az első James Bond-film nem Sean Connery szőrös mellkasa vagy a robotkezű Dr. No miett lett kultikus, hanem mert Ursula Andress egy fehér bikiniben játszotta el az első Bond-lányt, a kagylógyűjtő búvárt, Honey Ridert. A színésznő egyébként csak a testét adta a produkcióhoz: az erős német akcentusa miatt a moziban már Nikki van der Zyl hangján szólalt meg. (Fotó:
Europress / Getty)
![Az angol Sylvia Trench szintén a 62-es Dr. No ikonikus Bond-lánya volt. A 007-es neki mutatkozott be először egy kanszinójelenetben úgy, hogy "Bond. James Bond." A kedélyes pókerezés idővel ugyanúgy a Bond-filmek kötelező kelléke lett, mint a filmenkénti két vagy több nő ágyba cipelése. Trench az Oroszországból szeretettel-ben is felbukkant, mert a készítők akkor még úgy tervezték: ő lesz az a hat filmen át visszatérő nő, aki sosem szexelhet a főhőssel, mert Moneypenny mindig felhívja a 00.-est valami új küldetéssel.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385232_2ed477de17efd63a94a9c7adda09761e_wm.jpg)
Az angol Sylvia Trench szintén a 62-es Dr. No ikonikus Bond-lánya volt. A 007-es neki mutatkozott be először egy kanszinójelenetben úgy, hogy "Bond. James Bond." A kedélyes pókerezés idővel ugyanúgy a Bond-filmek kötelező kelléke lett, mint a filmenkénti két vagy több nő ágyba cipelése. Trench az Oroszországból szeretettel-ben is felbukkant, mert a készítők akkor még úgy tervezték: ő lesz az a hat filmen át visszatérő nő, aki sosem szexelhet a főhőssel, mert Moneypenny mindig felhívja a 00.-est valami új küldetéssel. (Fotó:
Apic / Europress / Getty)
![Albert Broccoli és Harry Satzman producerek mindig az adott korszak legdögösebb címlaplányait és modelljeit hívták meg Bond-lánynak a filmjeikbe. Az olasz Daniela Bianchi 1960-ban megnyerte a Miss Universe szépségversenyt, így lehetett ő a 63-as Oroszországból szeretettel naiv, szőke kémnője, Tatjana Romanova, akinek a rugós cipős Rosa Klebb adja parancsba: csábítsa el Bondot és szerezze vissza Oroszországnak az ellopott kódfejtő gépet.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385234_457ee6f6430a6dbb8d062b8162790f99_wm.jpg)
Albert Broccoli és Harry Satzman producerek mindig az adott korszak legdögösebb címlaplányait és modelljeit hívták meg Bond-lánynak a filmjeikbe. Az olasz Daniela Bianchi 1960-ban megnyerte a Miss Universe szépségversenyt, így lehetett ő a 63-as Oroszországból szeretettel naiv, szőke kémnője, Tatjana Romanova, akinek a rugós cipős Rosa Klebb adja parancsba: csábítsa el Bondot és szerezze meg a SPECTRE bűnszervezetnek az orosz kódfejtő gépet. (Fotó:
Archive Photos / Europress / Getty)
![A 64-es Goldfinger egyik legemlékezetesebb jelenete: a főgonosz (Gert Fröbe) pengekalapos bérgyilkosa aranyba mártva öli meg Bond alkalmi partnerét, a dögös Jill Mastersont (Shirley Eaton).](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385230_ed09c8f952a140a30d8bf245b9a16207_wm.jpg)
A 64-es Goldfinger egyik legemlékezetesebb jelenete: a főgonosz (Gert Fröbe) pengekalapos bérgyilkosa aranyba mártva öli meg Bond alkalmi partnerét, a dögös Jill Mastersont (Shirley Eaton). (Fotó:
Keystone / Europress / Getty)
![A Goldfinger három Bond-lánya: Shirley Eaton, Honor Blackman és Tania Mallet. Utóbbi az aranyba mártott Jill Masterson bosszúszomjas testvérét, Tilly Mastersont alakította a filmben, de a pengekalapos Oddjob őt is megölte.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385226_a69287c9ad25780a01047b87eccd87fd_wm.jpg)
A Goldfinger három Bond-lánya: Shirley Eaton, Honor Blackman és Tania Mallet. Utóbbi az aranyba mártott Jill Masterson bosszúszomjas testvérét, Tilly Mastersont alakította a filmben, de a pengekalapos Oddjob őt is megölte. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
![Az agyzsibbasztó angol humor már a Roger Moore-korszak előtt, Sean Connery filmjeiben is jelen volt. A harcművész-pilótát alakító Honor Blackman például Pussy Galore-ként mutatkozik be a félájult Bondnak, amit az angolszász közönség akár úgy is érthetett, hogy "Kívánatos punci vagyok". Sean Connery a filmben ezt válaszolta neki: "Akkor bizonyára álmodom.", az eredeti forgatókönyvben viszont a jóval sikamlósabb "Azt látom, de mi a neved?" mondat szerepelt.](https://kep.index.hu/1/0/338/3388/33886/3388696_40fc8930001576fc34a89eea294d3f58_wm.jpg)
Az agyzsibbasztó angol humor már a Roger Moore-korszak előtt, Sean Connery filmjeiben is jelen volt. A harcművész-pilótát alakító Honor Blackman például Pussy Galore-ként mutatkozik be a félájult Bondnak, amit az angolszász közönség akár úgy is érthetett, hogy "Kívánatos punci vagyok". Sean Connery a filmben ezt válaszolta neki: "Akkor bizonyára álmodom.", az eredeti forgatókönyvben viszont a jóval sikamlósabb "Azt látom, de mi a neved?" mondat szerepelt. (Fotó:
Terry O'neill / Europress / Getty)
![Bond-lányok a 64-es Tűzgolyó forgatásán. Az angol Martine Beswick az egzotikus szépségű MI6-ügynököt, Bond bahamai összekötőjét alakította, aki tipikusan az a naiv szerető, akik a gonoszok elsőként ölnek meg. Az olasz Luciana Paluzzi a Bond-filmek állandó bűnszervezetének, a SPECTRE-nek egyik polipgyűrűs tábornokát játszotta. Jobbszélen a francia Claudine Auger ül, aki szintén jellegzetes Bond-filmes karakter volt: Domino kezdetben a főgonosz csaja, de néhány Bonddal eltöltött nap után rájön, hogy a rossz oldalon áll.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385222_71eaa8aa0e089c47009464182c80ad65_wm.jpg)
Bond-lányok a 64-es Tűzgolyó forgatásán. Az angol Martine Beswick az egzotikus szépségű MI6-ügynököt, Bond bahamai összekötőjét alakította, aki tipikusan az a naiv szerető, akik a gonoszok elsőként ölnek meg. Az olasz Luciana Paluzzi a Bond-filmek állandó bűnszervezetének, a SPECTRE-nek egyik polipgyűrűs tábornokát játszotta. Jobbszélen a francia Claudine Auger ül, aki szintén jellegzetes Bond-filmes karakter volt: Domino kezdetben a főgonosz csaja, de néhány Bonddal eltöltött nap után rájön, hogy a rossz oldalon áll. (Fotó:
Apic / Europress / Getty)
![A magazinok címlapjára kívánkozó arca és a bikinis jelenetei miatt a mai napig Claudine Auger a rajongók egyik kedvenc Bond-lánya. A filmbe egyébként az eredeti sztori társírója, a víz alatti jelenetekért felelős Kevin McClory protezsálta be, miután megakadt rajta a szeme egy nassaui nyaralás alkalmával a tengerparton.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385220_75e4307c2ba71e378c6b0647faa67029_wm.jpg)
A magazinok címlapjára kívánkozó arca és a bikinis jelenetei miatt a mai napig Claudine Auger a rajongók egyik kedvenc Bond-lánya. A filmbe egyébként az eredeti sztori társírója, a víz alatti jelenetekért felelős Kevin McClory protezsálta be, miután megakadt rajta a szeme egy nassaui nyaralás alkalmával a tengerparton. (Fotó:
Apic / Europress / Getty)
![James Bond egy ágyban az ellenséggel, ezúttal a SPECTRE hűséges terroristájával (Luciana Paluzzi) a Tűzgolyó forgatásán, 1965 márciusában.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385216_677f3b927a286e88556b9426e7c427c6_wm.jpg)
James Bond egy ágyban az ellenséggel, ezúttal a SPECTRE hűséges terroristájával (Luciana Paluzzi) a Tűzgolyó forgatásán, 1965 márciusában. (Fotó:
Harry Benson / Europress / Getty)
![67-ben két James Bond-filmet vetítettek a mozik: Sean Connery Csak kétszer élszét és a Casino Royale-t, ami ugyan az első Ian Fleming-regény címét viselte, valójában kémfilmparódia volt Peter Sellersszel a főszerepben. Mivel Fleming már a 62-es Dr. No előtt eladta a Casino Royale regény filmes jogait, a hivatalos Bond-filmek producerre, Albert Broccoli nem tehetett ellene semmit (a lánya, Barbara Broccoli csak 1999-ben tudta megvásárolni a címet egy új Bond-filmhez, de Tarantinónak már nem engedte megrendezni, mivel ő ragaszkodott Pierce Brosnanhaz és a fekete-fehér nyersanyaghoz). Képünkön a 67-es Casino Royale egyik Bond-lánya, a brit Jacquleine Bisset látható.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385214_6c695d69ff56995c3fb47c50a97ee436_wm.jpg)
67-ben két James Bond-filmet vetítettek a mozik: Sean Connery Csak kétszer élszét és a Casino Royale-t, ami ugyan az első Ian Fleming-regény címét viselte, valójában kémfilmparódia volt Peter Sellersszel a főszerepben. Mivel Fleming már a 62-es Dr. No előtt eladta a Casino Royale regény filmes jogait, a hivatalos Bond-filmek producerre, Albert Broccoli nem tehetett ellene semmit (a lánya, Barbara Broccoli csak 1999-ben tudta megvásárolni a címet egy új Bond-filmhez, de Tarantinónak már nem engedte megrendezni, mivel ő ragaszkodott Pierce Brosnanhaz és a fekete-fehér nyersanyaghoz). Képünkön a 67-es Casino Royale egyik Bond-lánya, a brit Jacquleine Bisset látható. (Fotó:
Terry O'neill / Europress / Getty)
![Pillanatkép a Csak kétszer élsz 1966-os forgatásáról: a Japánba vezényelt Bondot helyi ügynöknők kényeztetik.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385212_c13f8a5fb6aaf0b3f505b38895b666f4_wm.jpg)
Pillanatkép a Csak kétszer élsz 1966-os forgatásáról: a Japánba vezényelt Bondot helyi ügynöknők kényeztetik. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
![A titkos bunkerében világuralmi terveket szövögető, ronda, kopasz, macskasimogató főgonosz kedvelt figurája volt a korai Bond-filmeknek (nem csoda, hogy Mike Myers is ezt a korszakot figurázta ki Dr. Genyával az Austin Powers-trilógiában). A 007-es örök ellenfelét, az ördögi Blofeldet az 1967-es Csak kétszer élszben Donald Pleasences alakította .A fenti promóképen a német Karin Dor és a japán Mie Hama ölelgeti.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385210_8e918a1bbd0cde7f5161a34e908d575b_wm.jpg)
A titkos bunkerében világuralmi terveket szövögető, ronda, kopasz, macskasimogató főgonosz kedvelt figurája volt a korai Bond-filmeknek (nem csoda, hogy Mike Myers is ezt a korszakot figurázta ki Dr. Genyával az Austin Powers-trilógiában). A 007-es örök ellenfelét, az ördögi Blofeldet az 1967-es Csak kétszer élszben Donald Pleasences alakította .A fenti promóképen a német Karin Dor és a japán Mie Hama ölelgeti. (Fotó:
Larry Ellis / Europress / Getty)
![A Csak kétszer élsz egyik szereplője, Akiko Wakabayashi nyomkodja Sean Connery hátát 1967-ben.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385170_60c7106f873f6830ca3fd2b20885fb69_wm.jpg)
A Csak kétszer élsz egyik szereplője, Akiko Wakabayashi nyomkodja Sean Connery hátát 1967-ben. (Fotó:
Stillphoto Collection/sunshine / Northfoto)
![Sean Connery már a Csak kétszer élsz forgatása előtt is utalgatott arra, hogy unja Bond figuráját, mert a média miatta skatulyázta be jóképű akcióhősnek, holott ő drámai szerepeket szeretne. A producerek így kénytelenek voltak új 007-est keresni, aki ezúttal nem egy brit színész, hanem egy ausztrál modell, George Lazenby lett. Aki az Őfelsége titkosszolgálatában forgatásán a visszaemlékezések szerint előszeretettel csapkodta a dögös Bond-lányok fenekét.](https://kep.index.hu/1/0/339/3394/33941/3394122_d330bef584588614d7b524dcc99aa30c_wm.jpg)
Sean Connery már a Csak kétszer élsz forgatása előtt is utalgatott arra, hogy unja Bond figuráját, mert a média miatta skatulyázta be jóképű akcióhősnek, holott ő drámai szerepeket szeretne. A producerek így kénytelenek voltak új 007-est keresni, aki ezúttal nem egy brit színész, hanem egy ausztrál modell, George Lazenby lett. Aki az Őfelsége titkosszolgálatában forgatásán a visszaemlékezések szerint előszeretettel csapkodta a dögös Bond-lányok fenekét. (Fotó:
Apic / Europress / Getty)
![Lazenby csapnivaló Bond volt, ezért a producerek a 71-es Gyémánto kaz örökkévalósághoz visszacsábították Sean Conneryt, aki a főszerepért cserébe kemény feltételeket szabott: beleszólást kért a forgatókönyvbe és két későbbi filmje pénzelését is kicsikarta az United Artists stúdiótól. Bónuszként elcsábította kolléganőjét, a butácska bikinis ékszertolvajt alakító Jill St. John-t is. A fotón látható színésznő egyébként sportot űzött abból, hogy hírességekkel kavar: Jack Nicholsonnal és Frank Sinatrával is összejött.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385206_21d41f62450d812020c60b21257f72ec_wm.jpg)
Lazenby csapnivaló Bond volt, ezért a producerek a 71-es Gyémánto kaz örökkévalósághoz visszacsábították Sean Conneryt, aki a főszerepért cserébe kemény feltételeket szabott: beleszólást kért a forgatókönyvbe és két későbbi filmje pénzelését is kicsikarta az United Artists stúdiótól. Bónuszként elcsábította kolléganőjét, a butácska bikinis ékszertolvajt alakító Jill St. John-t is. A fotón látható színésznő egyébként sportot űzött abból, hogy hírességekkel kavar: Jack Nicholsonnal és Frank Sinatrával is összejött. (Fotó:
Terry O'neill / Europress / Getty)
![Conenry a Gyémántok után tényleg megunta a Bond-filmeket, de a készítők nem estek kétségbe: már korábban is kinézték új főszereplőnek Roger Moore-t, csak ő 60-as éveket az Angyal című tévésorozat forgatásával töltötte. Az Élni és halni hagyni a korábbi Bond-sztoriktól eltérően nem hidegháborús krimi, hanem a fehér nőket rabló vudu papos kalandfilmek örököse. A két új Bond-lány, Gloria Hendry és Jane Seymour karakterében ezúttal az a közös, hogy kezdetben mindketten a karibi főgonosznak dolgoznak, de a Bonddal közös szexjelenet után jó útra térnek.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385204_cf9af2a28e992308b16c4294e74bdb50_wm.jpg)
Conenry a Gyémántok után tényleg megunta a Bond-filmeket, de a készítők nem estek kétségbe: már korábban is kinézték új főszereplőnek Roger Moore-t, csak ő 60-as éveket az Angyal című tévésorozat forgatásával töltötte. Az Élni és halni hagyni a korábbi Bond-sztoriktól eltérően nem hidegháborús krimi, hanem a fehér nőket rabló vudu papos kalandfilmek örököse. A két új Bond-lány, Gloria Hendry és Jane Seymour karakterében ezúttal az a közös, hogy kezdetben mindketten a karibi főgonosznak dolgoznak, de a Bonddal közös szexjelenet után jó útra térnek. (Fotó:
Terry O'neill / Europress / Getty)
![Az 1974-es Aranypisztolyos férfi az egyik legnevetségesebb epizód a szériában. A főgonosz (Christopher Lee) és a törpe sidekickje (Herve Villechaize) egy karibi napágyút akar eladni a terroristáknak, de Bond persze nem hagyja. A képen látható szőke Bond-lány, Britt Ekland a Tűzgolyó óta kötelező, bikinis MI6-segéderőként domborított a filmben, Maud Adams pedig a főgonosz szeretője volt, aki meghalt, mielőtt átállhatott volna a jó oldalra.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385166_3c3f8a639c084a59392c1b9445b96922_wm.jpg)
Az 1974-es Aranypisztolyos férfi az egyik legnevetségesebb epizód a szériában. A főgonosz (Christopher Lee) és a törpe sidekickje (Herve Villechaize) egy karibi napágyút akar eladni a terroristáknak, de Bond persze nem hagyja. A képen látható szőke Bond-lány, Britt Ekland a Tűzgolyó óta kötelező, bikinis MI6-segéderőként domborított a filmben, Maud Adams pedig a főgonosz szeretője volt, aki meghalt, mielőtt átállhatott volna a jó oldalra. (Fotó:
Stillphoto Collection/sunshine / Northfoto)
![A svéd Maud Adams volt az egyetlen Bond-lány, aki két filmben is főszerepet kapott: a 74-es Aranypisztolyos férfi mellett a 83-as Polipkában is megcsodálhattuk az alakját.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385180_9076b58ba238706de9aabbfb07450c56_wm.jpg)
A svéd Maud Adams volt az egyetlen Bond-lány, aki két filmben is főszerepet kapott: a 74-es Aranypisztolyos férfi mellett a 83-as Polipkában is megcsodálhattuk az alakját. (Fotó:
Danjaq Productions / Northfoto)
![Jó dolog mindig bemutatkozó titkos ügynököt alakítani: itt épp háremhölgyek ölelgetik Roger Moore-t az 1977-es A kém, aki szeretett engem forgatásán.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33852/3385202_0c05e735f1b4e5281e8cd036a1b79749_wm.jpg)
Jó dolog mindig bemutatkozó titkos ügynököt alakítani: itt épp háremhölgyek ölelgetik Roger Moore-t az 1977-es A kém, aki szeretett engem forgatásán. (Fotó:
Central Press / Europress / Getty)
![Barbara Bach, a rajongók másik kedvenc Bond-lánya a 77-es A kém, aki szeretett engemben alakított szovjet ügynöknőt. A Bondhoz hasonlóan profi képzést kapott Amaszova őrnagy jó időre száműzte a franchise-ból a korábbi filmek könnyen ágybavihető kémnőinek kliséjét, ami egyrészt a '70-es évekre megerősödött nőmozgalmak hatása volt, másrészt a 75-ös Szojuz-Apollo űrprogrammal beköszöntő hidegháborús enyhülésének volt köszönhető.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385156_a174588a79ce049a840ccba3e0aa79ce_wm.jpg)
Barbara Bach, a rajongók másik kedvenc Bond-lánya a 77-es A kém, aki szeretett engemben alakított szovjet ügynöknőt. A Bondhoz hasonlóan profi képzést kapott Amaszova őrnagy jó időre száműzte a franchise-ból a korábbi filmek könnyen ágybavihető kémnőinek kliséjét, ami egyrészt a '70-es évekre megerősödött nőmozgalmak hatása volt, másrészt a 75-ös Szojuz-Apollo űrprogrammal beköszöntő hidegháborús enyhülésének volt köszönhető.
![A James Bond-franchise mindig is jó érzékkel lovagolta meg a popkulturális divatot, de a 77-es Star Wars farvizén evezgető, űrbázisos-lézerfegyveres Holdtkelte 1979-ből biztosan nem tartozik a rajongók kedvencei közé. Pedig csábításban és űrhajóvezetésben is profi CIA-ügynöknő (Lois Chiles) az egyik legdögösebb Bond-lány a sorozatban.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385168_31758cef40efe953ae1d4b399a9dceda_wm.jpg)
A James Bond-franchise mindig is jó érzékkel lovagolta meg a popkulturális divatot, de a 77-es Star Wars farvizén evezgető, űrbázisos-lézerfegyveres Holdtkelte 1979-ből biztosan nem tartozik a rajongók kedvencei közé. Pedig csábításban és űrhajóvezetésben is profi CIA-ügynöknő (Lois Chiles) az egyik legdögösebb Bond-lány a sorozatban. (Fotó:
Stillphoto Collection/sunshine / Northfoto)
![1981-es Szigorúan bizalmasban a francia Carole Bouquet alakította a csinos és bosszúszomjas nyílpuskás lányt, aki a 007-essel együtt kereste az angolok elsüllyedt rakétairányító rendszerét a görög oszlopok között úszkáló cápák és a víz alatti Bond-filmekből sosem hiányzó harci búvárok társaságában.](https://kep.index.hu/1/0/339/3395/33957/3395794_bdfaeb5ac41c06bece39a985c333fbdc_wm.jpg)
1981-es Szigorúan bizalmasban a francia Carole Bouquet alakította a csinos és bosszúszomjas nyílpuskás lányt, aki a 007-essel együtt kereste az angolok elsüllyedt rakétairányító rendszerét a görög oszlopok között úszkáló cápák és a víz alatti Bond-filmekből sosem hiányzó harci búvárok társaságában.
![Már megint háremhölgyek ölelgetik Roger Moore-t, ezúttal az 1983-ban mozikba kerülő Indiana Jones-paródiában, a Polipka forgatásán. A filmben Bond ugyanúgy lóhátról ugrik át a gonoszok járművére, ahogy Indy szokott, pedig valójában a kalapos régészt másolták a 007-esről: ez volt Spielberg bosszúja, amiért a United Artists nem engedte Bond-filmet forgatni, mivel nem brit rendező.](https://kep.index.hu/1/0/339/3395/33957/3395792_470bad706e5b20bdd555d0affb5abcf7_wm.jpg)
Már megint háremhölgyek ölelgetik Roger Moore-t, ezúttal az 1983-ban mozikba kerülő Indiana Jones-paródiában, a Polipka forgatásán. A filmben Bond ugyanúgy lóhátról ugrik át a gonoszok járművére, ahogy Indy szokott, pedig valójában a kalapos régészt másolták a 007-esről: ez volt Spielberg bosszúja, amiért a United Artists nem engedte Bond-filmet forgatni, mivel nem brit rendező.
![A 83-as Soha ne mondd, hogy soha nem hivatalos Bond-film: ebben az évben Broccoliék a Polipkát küldték a mozikba Roger Moore-ral a főszerepben. A 65-ös Tűzgolyó társrendezője viszont leforgatott egy remake-et (megtehette, 63 óta nála voltak a Thunderball regény szerzői jogai), amit Kim Basinger combjai mellett Sean Connery visszatérése miatt szerettek a nézők.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385196_d30a35f128a11589abac081903e4039c_wm.jpg)
A 83-as Soha ne mondd, hogy soha nem hivatalos Bond-film: ebben az évben Broccoliék a Polipkát küldték a mozikba Roger Moore-ral a főszerepben. A 65-ös Tűzgolyó társrendezője viszont leforgatott egy remake-et (megtehette, 63 óta nála voltak a Thunderball regény szerzői jogai), amit Kim Basinger combjai mellett Sean Connery visszatérése miatt szerettek a nézők. (Fotó:
G90 / Northfoto)
![Az igen dekoratív, Playboy-címlaplány Barbara Carrera ugyanazt a SPECTRE-tag bérgyilkosnőt alakította a Soha ne mondd, hogy sohában, akit a Tűzgolyóban Luciana Paluzzi játszott.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385194_b39e9be96844134af19717e95e0f8e4f_wm.jpg)
Az igen dekoratív, Playboy-címlaplány Barbara Carrera ugyanazt a SPECTRE-tag bérgyilkosnőt alakította a Soha ne mondd, hogy sohában, akit a Tűzgolyóban Luciana Paluzzi játszott. (Fotó:
G90 / Northfoto)
![A 85-ös Halálvágta dögös Bond-lánya, Tanya Roberts már azelőtt is híres színésznő volt, hogy a 007-es ágyába bújt volna: a 82-es Vadak urában az állatokkal társalgó Conan-imitátor, Dar mellett domborított, a 84-es Sheena, a dzsungel királynőjében pedig már ő maga volt a lengén öltözött, barbár főhős.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33859/3385964_64613a97ec89926c895fa24afe0539b8_wm.jpg)
A 85-ös Halálvágta dögös Bond-lánya, Tanya Roberts már azelőtt is híres színésznő volt, hogy a 007-es ágyába bújt volna: a 82-es Vadak urában az állatokkal társalgó Conan-imitátor, Dar mellett domborított, a 84-es Sheena, a dzsungel királynőjében pedig már ő maga volt a lengén öltözött, barbár főhős.
![A kidolgozott izmú, fekete modell-színésznő, Grace Jones szintén a fantasy műfajból igazolt át a Bond franchise-hoz: az 1984-es Conan, a pusztítóban ő volt Zula, az amazon, így egyértelmű választás volt szupererejű testőrnek a film főgonosza, a Szilícium-völgyet vízzel elárasztani kívánó Zorin (Chrisopher Walken) mellé.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33859/3385958_c74d481b7b43b417abf08d98f1b26462_wm.jpg)
A kidolgozott izmú, fekete modell-színésznő, Grace Jones szintén a fantasy műfajból igazolt át a Bond franchise-hoz: az 1984-es Conan, a pusztítóban ő volt Zula, az amazon, így egyértelmű választás volt szupererejű testőrnek a film főgonosza, a Szilícium-völgyet vízzel elárasztani kívánó Zorin (Chrisopher Walken) mellé. (Fotó:
United Artists / Northfoto)
![Maryam d'Abo naiv csellóslányt alakított a 87-es Halálos rémületben-ben, ahol már egy új James Bond debütált: a kiöregedett Roger Moore-t Timothy Dalton váltotta. Ő és a rendező már ekkor divatba akarták hozni azt az érzelmekre is képes gyilkológépet, akit később Daniel Craig hozott divatba, ám a 80-as években erre még nem volt vevő a közönség.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385192_af0f5b289c42cdfd03203ffdc51084eb_wm.jpg)
Maryam d'Abo naiv csellóslányt alakított a 87-es Halálos rémületben-ben, ahol már egy új James Bond debütált: a kiöregedett Roger Moore-t Timothy Dalton váltotta. Ő és a rendező már ekkor divatba akarták hozni azt az érzelmekre is képes gyilkológépet, akit később Daniel Craig hozott divatba, ám a 80-as években erre még nem volt vevő a közönség. (Fotó:
Keith Hamshere / Europress / Getty)
![Az 1989-es A magányos ügynökben a 007-es nem is volt olyan magányos: Dalton az amerikai Carey Lowellt kapta maga mellé Bond-lánynak, hogy ketten együtt kapják el a Mexikói-öböl drogbáróját, aki kinyírta Felix Leitert, Bond legjobb CIA-s barátját. A filmmel csak egyetlen gond volt: annyit géppuskáztak és robbantottak benne, hogy azt Stallone és Schwarzenegger is megirigyelhette volna.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33859/3385966_c13255d39e9c28c2a3f1a68aadc36968_wm.jpg)
Az 1989-es A magányos ügynökben a 007-es nem is volt olyan magányos: Dalton az amerikai Carey Lowellt kapta maga mellé Bond-lánynak, hogy ketten együtt kapják el a Mexikói-öböl drogbáróját, aki kinyírta Felix Leitert, Bond legjobb CIA-s barátját. A filmmel csak egyetlen gond volt: annyit géppuskáztak és robbantottak benne, hogy azt Stallone és Schwarzenegger is megirigyelhette volna.
![A vhs-filmek halálosztóira hasonlító Dalton-Bondot 1995-ben Pierce Brosnan váltotta fel, aki leginkább a sármos és humoros Roger Moore örökösének tekinthető. Két dögös partnere egy KGB-domia (Famke Janssen) és az Aranyszem műhold titkát ismerő programozónő voltak. Utóbbi karakter a filmben orosz volt, mégis a svéd-lengyel Izabella Scorupco kapta meg a szerepet, mivel modellként már a 80-as évek óta olyan neves magazinok címlapján pózolt, mint a Vogue.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385190_507348518b76aadb753c0c9826623892_wm.jpg)
A vhs-filmek halálosztóira hasonlító Dalton-Bondot 1995-ben Pierce Brosnan váltotta fel, aki leginkább a sármos és humoros Roger Moore örökösének tekinthető. Két dögös partnere egy KGB-domia (Famke Janssen) és az Aranyszem műhold titkát ismerő programozónő voltak. Utóbbi karakter a filmben orosz volt, mégis a svéd-lengyel Izabella Scorupco kapta meg a szerepet, mivel modellként már a 80-as évek óta olyan neves magazinok címlapján pózolt, mint a Vogue. (Fotó:
Terry O'neill / Europress / Getty)
![A maláj Michelle Yeoh nem sok eséllyel indulna a legdögösebb Bond-lányok versenyében, modell-, kaszkadőr- és harcművész múltja viszont tökéletes segítőtárs volt a 007-es mellé a 97-es A holnap markában-ban.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385188_4872b23ea4fa7dae9a955ae4f0e3e45f_wm.jpg)
A maláj Michelle Yeoh nem sok eséllyel indulna a legdögösebb Bond-lányok versenyében, modell-, kaszkadőr- és harcművész múltja viszont tökéletes segítőtárs volt a 007-es mellé a 97-es A holnap markában-ban. (Fotó:
Keith Hamshere / Europress / Getty)
![Irigylésre méltó helyzetben van Pierce Brosnan az 1999-es A világ nem elég egyik jelenetében: a franciák büszkesége, Sophie Marceau kínozza, miután ártatlan áldozatból a film fő manipulátorává változik át.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33859/3385960_b15fd475ac7abb74e64971761089d005_wm.jpg)
Irigylésre méltó helyzetben van Pierce Brosnan az 1999-es A világ nem elég egyik jelenetében: a franciák büszkesége, Sophie Marceau kínozza, miután ártatlan áldozatból a film fő manipulátorává változik át. (Fotó:
United Artists / Northfoto)
![Szerencsére A világ nem elégben a gonoszokkal lepaktáló Bond-lány mellé berakták a szuperdögös Denise Richardsot is, akiről persze senki sem hiszi el, hogy doktori fokozatot szerzett atomtudós, mert jobb mellei vannak, mint bármelyik Playmate-nek.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385184_4f4df3fae7f64ba117c02ed835890008_wm.jpg)
Szerencsére A világ nem elégben a gonoszokkal lepaktáló Bond-lány mellé berakták a szuperdögös Denise Richardsot is, akiről persze senki sem hiszi el, hogy doktori fokozatot szerzett atomtudós, mert jobb mellei vannak, mint bármelyik Playmate-nek. (Fotó:
G90 / Northfoto)
![A habokból szuperdögösen kisétáló Halle Berry a 2006-os Halj meg máskor!-ban nem csak az első Bond-lány, Ursula Andress előtt tisztelgett a bikinijére erősített késsel: benne élt tovább az összes korábbi fekete MI6-alkalmazott és a franchise minden Bonddal egyenrangú, CIA-s és KGB-s kémnője. Sajnos maga a film a sok múltidézéssel a Bond-mítosz paródiájába csapott át, így Pierce Brosnannek ez volt az utolsó alkalma arra, hogy csokornyakkendőben mentse meg a világot.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385172_027ac1531f1be32e7a62a993ef0c4cc5_wm.jpg)
A habokból szuperdögösen kisétáló Halle Berry a 2006-os Halj meg máskor!-ban nem csak az első Bond-lány, Ursula Andress előtt tisztelgett a bikinijére erősített késsel: benne élt tovább az összes korábbi fekete MI6-alkalmazott és a franchise minden Bonddal egyenrangú, CIA-s és KGB-s kémnője. Sajnos maga a film a sok múltidézéssel a Bond-mítosz paródiájába csapott át, így Pierce Brosnannek ez volt az utolsó alkalma arra, hogy csokornyakkendőben mentse meg a világot. (Fotó:
20Th Century Fox / Northfoto)
![Eva Green már a 2003-as Álmodozókban is meztelenkedett, így mellbedobással győzte le Cécile De France-t és Audrey Tautout a 2006-os Casino Royale Bond-lányáért vívott harcban. Karaktere, Vesper Lynd fontos szerepet kapott a Daniel Craiggel újrakezdett Bond-mítoszban: ő az a nő, akinek az árulása és a halála miatt lett a 007-esből az a cinikus, nőket lenéző, szexmániás tahó, akit a 62-es Dr. Nóban megismerhettünk.](https://kep.index.hu/1/0/339/3395/33955/3395568_21faefbaf5aa246863178dc45db22e4b_wm.jpg)
Eva Green már a 2003-as Álmodozókban is meztelenkedett, így mellbedobással győzte le Cécile De France-t és Audrey Tautout a 2006-os Casino Royale Bond-lányáért vívott harcban. Karaktere, Vesper Lynd fontos szerepet kapott a Daniel Craiggel újrakezdett Bond-mítoszban: ő az a nő, akinek az árulása és a halála miatt lett a 007-esből az a cinikus, nőket lenéző, szexmániás tahó, akit a 62-es Dr. Nóban megismerhettünk.
![Nem létezhet Bond-film egzotikus szépségű szerető nélkül, így került be a Casino Royale könnyűvérű Bond-lányai közé az olasz Caterina Murino, aki 96-ban negyedik lett a Miss Italy szépségversenyen, és 10 évvel később is ugyanolyan dögös maradt.](https://kep.index.hu/1/0/338/3385/33851/3385158_177544a75f2d49a4b1199441b9a6801a_wm.jpg)
Nem létezhet Bond-film egzotikus szépségű szerető nélkül, így került be a Casino Royale könnyűvérű Bond-lányai közé az olasz Caterina Murino, aki 96-ban negyedik lett a Miss Italy szépségversenyen, és 10 évvel később is ugyanolyan dögös maradt. (Fotó:
Columbia Pictures / Northfoto)
![A 2008-as Kvantum csendje már nem volt akkora forradalmi újítás, mint a Bourne-filmek látványos akciókoregográfiáját lenyúló Casino Royale, inkább a múltidézésre koncentrált és a bevált Bond-panelekből építkezett. A 007-essel naivan viszonyt kezdő MI6-alkalmazottat (Gemma Arterton) például ugyanúgy a szexjelenet után ölik meg a gonoszok, mint Jill Mastersont a Goldfingerben, csak itt folyékony arany helyett olajba mártják.](https://kep.index.hu/1/0/339/3395/33956/3395678_ca81ff69df1ef0ab8f78ed85fd194446_wm.jpg)
A 2008-as Kvantum csendje már nem volt akkora forradalmi újítás, mint a Bourne-filmek látványos akciókoregográfiáját lenyúló Casino Royale, inkább a múltidézésre koncentrált és a bevált Bond-panelekből építkezett. A 007-essel naivan viszonyt kezdő MI6-alkalmazottat (Gemma Arterton) például ugyanúgy a szexjelenet után ölik meg a gonoszok, mint Jill Mastersont a Goldfingerben, csak itt folyékony arany helyett olajba mártják.
![A 2007-es Hitman kurvás főszerepe után minden Bond-rajongó biztos volt benne, hogy a Glamour, az Elle és a Vogue címlapján domborító ukrán bugyimodell, Olga Kurylenko kapja meg a 400 jelentkezőből a Kvantum csendje női főszerepét. Ő is tipikus női karakter: a Bond-filmek főgonoszának szeretője, aki a 007-esel való találkozás után rájön, a rossz oldalon állt. Viszont ő az egyetlen olyan nő a Bond-kánonban, akit a 007-es megcsókol ugyan, de utána elmarad a kötelező szexjelenet.](https://kep.index.hu/1/0/339/3395/33956/3395676_b07a25b3df12e2da3b7c0b2538472858_wm.jpg)
A 2007-es Hitman kurvás főszerepe után minden Bond-rajongó biztos volt benne, hogy a Glamour, az Elle és a Vogue címlapján domborító ukrán bugyimodell, Olga Kurylenko kapja meg a 400 jelentkezőből a Kvantum csendje női főszerepét. Ő is tipikus női karakter: a Bond-filmek főgonoszának szeretője, de a 007-esel való találkozás után átáll az ő oldalára. Viszont ő az egyetlen olyan nő a Bond-kánonban, akit a 007-es megcsókol ugyan, de utána elmarad a kötelező szexjelenet.
Rovataink a Facebookon