Vendégszerető terroristák munka nélkül

A Pankiszi-szoros Grúzia távoli, északkeleti részén van, alig egynapi járóföldre az orosz határtól. Elzárt terület: Oroszország felé az út telente a háromméteres hóban amúgy is járhatatlan, de az 1994-es, és főleg a ’99-es orosz–csecsen háború óta nyáron is nagy kockázat nekiindulni: az egész világon állítólag Csecsenföldön van a legtöbb nem hatástalanított akna. (Fotó: Daro Sulakauri)

Nem volt mindig áthidalhatatlan a távolság. A szoros régi csempészútvonal. Úgy hírlik, a Szovjetunió felbomlása után heroin, fegyver és emberkereskedelem tette ki a forgalom zömét. A háború alatt a csecsen lázadók is szabadon mozogtak a határvidéken, a környéket a grúz hatóságok sem tudták teljesen ellenőrizni. A külföldieket óva intették a helyszíni vizittől, úgy mondták, észak-afrikai al-Kaida-tagok gyülekeznek a hegyek között. (Fotó: Daro Sulakauri)

A szorosról szőtt legendákat nagyhatalmi érdekek is táplálták. Putyin a szeparatista milíciákat egységesen iszlám fundamentalistákként kezelte, hogy ezzel is legitimálja csecsenek elleni háborúját. Az al-Kaida posztszovjet terjedésétől szintén tartó Washington 2002-ben grúz katonákat képezett ki a Pankiszi-szoros ellenőrzésére, a Grúziát tétlenséggel vádoló oroszok azonban bombákkal szórták meg a vidéket. A 2002-es történések komoly nemzetközi feszültséget keltettek a Kaukázusban. Csecsen szempontból világhatalmi nagykoalíció jött létre a globális terrorizmus ellen meghirdetett háborúban, a Pankiszi-szoros neve pedig a nemzetközi terrorizmus szinonimája lett. (Fotó: Daro Sulakauri)

„Mindvégig békességben éltünk itt” – mondják a helyiek ugyanezekről az évekről. A többezer csecsenföldi menekült család nem katonai utánpótlást keresett Grúziában, ők csak túl akarták élni a háborút. Az őket befogadó falvakat érő légitámadások emléke még eleven, még ha az állandó terrorellenes készültséget 2009-ben hivatalosan be is szüntette az orosz vezetés. (Fotó: Daro Sulakauri)

A Grúziához tartozó Pankiszi-szorosban a menekülteken kívül is élnek csecsenek. Ők a kistek, őseik 200 éve érkeztek ide, utódaik úgy tudják, vérbosszú vagy a hatóságok elől kerestek menedéket. A háborús menekültek nem csak azért jöttek éppen ide, mert szót érthettek az őket barátságosan fogadó helybéliekkel, de a kis távolság miatt is: Csecsenföld közelében maradva mobilon is könnyen kapcsolatot tarthattak az otthoniakkal, a gyerekek anyanyelvükön tanulhattak az iskolában. (Fotó: Daro Sulakauri)

A völgyben nem működnek üzemek, szinte egyáltalán nincs munkalehetőség. Mivel a közelmúltig szinte senkinek nem volt grúz állampolgársága és útlevele, a csecsen menekültek többsége nem tud más országba költözni, az országban való munkavállalásra nyelvi nehézségek és a csecsenekkel szembeni bizalmatlanság miatt sincs sok esélyük. (Fotó: Daro Sulakauri)

Bár eleinte azt hitték, hogy a menekültlét csak egy-két hónapig fog tartani, lassan az általános iskolát fejezik be a már itt született gyerekek. A családok harmada használaton kívüli épületekből átalakított közös szállásokon lakik, mások a falvakban kaptak üres szükséglakásokat. A többgenerációs, sokgyermekes családok sokszor egyetlen helyiségben élnek. (Fotó: Daro Sulakauri)

Az egyetlen stabil jövedelemforrás a havi 14 dollárnak megfelelő 22 Lari állami segély. Az összeg nem sok mindenre elég: egy kiló cukor 3, egy liter tej 2 Lariba kerül, a legközelebbi városba 1,50 Lariból lehet bejutni. A segélyt szerencsés esetben a külföldön élő rokonoktól kapott küldemények és nemzetközi adományok egészítik ki. A gyenge élelmezés miatt sokaknak vannak súlyos gyomorbajai, a frusztráció, az anyagi nehézségek és a tétlenség miatt még többeknek lehetnek mentális problémái. (Fotó: Daro Sulakauri)

A csecsenek a kaukázusi népek között is ismertek erős individualizmusukról és büszkeségékről. Itt soha nem alakult ki feudális jellegű rendszer, a csecsenek leginkább egy nemzetségi alapon szerveződő katonai demokráciában éltek, ami az idősebb férfiak tanácskozásaira, erős közösségi normákra, vérbosszúra és a hadviselésre épült. Bár az oroszoknak a XIX. században sikerült az uralmuk alá hajtani Csecsenföldet, még a szovjet időkben is inkább a patriarchális nemzetségi szervezetek, a tejpekek rendelkeztek valódi helyi hatalommal. A Szovjetunió felbomlása utáni háborúk ugyan formálisan orosz győzelmet hoztak, de a nagyszámú áldozat ellenére a gerillaháború éveken keresztül folytatódott, kiterjesztve a konfliktust az egész Észak-Kaukázusra Dagesztántól Ingusföldig. (Fotó: Daro Sulakauri)

Amíg a férfiak harcolnak és szervezkednek, a betevőről leginkább az asszonyok gondoskodnak. Sok menekültként élő családot az ő iparkodásuk tart úgy-ahogy felszínen az általános munkanélküliség közepette. Bár a férfiak azon tréfálkoznak, hogy a nőknek a mai világban már ugyanannyi joga van, mint nekik, ez koránt sincs így. Sok a gyerekeit egyedül nevelő anya, a férj további kötelmek nélkül eltaszíthatja házából feleségét. (Fotó: Daro Sulakauri)

Az elmúlt években Csecsenföld nagyjából pacifikálódott. A korábban az oroszok ellen harcoló Ramzan Kadirov elnök Putyin hívévé vált, az orosz fennhatóság előnyeit kihasználva szinte teljhatalommal rendelkezik, Groznij nagyzoló fejlesztését Moszkva fizeti. Az oroszországi hatóságok az utóbbi években sok mindennel kecsegtették a menekülteket, hogy hazajöjjenek: pénzt, munkát, lakást ígértek nekik. Sokan vissza is tértek Csecsenföldre, másoknak folyamatban van a repatriálása. De vagy ezren még mindig maradnak Grúziában, ők attól tartanak, hogy a menekültstátus lemoshatatlan bélyegként maradna rajtuk. „A Grúziából érkezett csecseneket az oroszok kétszeresen is bűnözőkként kezelik” – mondják. (Fotó: Daro Sulakauri)