Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rengeteg embernek kell évről évre kényszerűen elhagynia otthonát, közülük sokan pedig akár évekre menekülttáborokban rekednek. Legutóbb Irakban alakult ki súlyos humanitárius válság, miután több mint félmillió ember menekült el az északi Moszul városából, aminek egy részét megszállta a szélsőséges Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) nevű szervezet, ami egy iszlám kalifátust akar létrehozni Irak és Szíria területén. Az ENSZ menekültügyi ügynöksége, a UNHCR szerint 2013 elején összesen 10,4 millió menekült volt a világban, valamivel kevesebb, mint egy évvel korábban. A menekültek felének Ázsiában, közel harmaduknak pedig Afrikában kellett elhagynia otthonát.
Egészen eltérő körülmények között élnek: van köztük, aki lényegében már-már állandó lakhellyé alakuló táborokban lakik, mások sátorvárosokban, vagy akár a szabad ég alatt húzzák meg magukat. Olyanok is vannak azonban, akiknek a helyzetét sikerül megnyugtatóan rendezni. Ezek közül is megemlékezünk néhányról június 20-án, a menekültügyi világnapon.
A 24 éves Rahman Jan Szafi az afgán-pakisztáni határról menekült el hét évvel ezelőtt. Hosszú útja Pakisztánon, Iránon, Törökországon, Görögországon, majd Olaszországon keresztül Párizsba, végül pedig az észak-franciaországi Calais-ba vezetett. Menekülttársaival együtt először a Dzsungelnek nevezett menekülttáborban élt, mára azonban már francia tartózkodási engedélyt kapott. Egy menekültekkel foglalkozó szervezetnél dolgozik, ételt és ruhát oszt a Calais-ba érkező menekülteknek, akiknek többsége innen Angliába próbál továbbmenni. (Fotó:
Pascal Rossignol / Reuters)
Rahman itt éppen menekülteket üdvözöl a calais-i táborban, a kikötő közelében. (Fotó:
Christian Hartmann / Reuters)
Időközben elkötelezett hosszútávfutóvá vált. Első maratonját 2 óra 50 perc alatt teljesítette. (Fotó:
Christian Hartmann / Reuters)
Francia nyelvleckéket vesz, és menekülttársai többségével ellentétben, akik abban reménykednek, hogy átjutnak a csatornán Angliába, elégedett Calais-vel, és szeret Franciaországban élni. (Fotó:
Christian Hartmann / Reuters)
A ruandai menekült Patrick Manyika 33 éves. Egy ugandai menekülttáborban látta meg a napvilágot, miután tuszi szülei elmenekültek Ruandából a törzsi ellentétek elől. 1983-ban azonban Ugandában kirobbant harcok visszakényszerítették a családot Ruandába, ahol néhány évig egy nemzeti parkban, majd a fővárosban leltek ideiglenes otthonra. Próbáltak titokban élni a ruandai fővárosban, ahol a származásukat eltitkolva járatták iskolába a gyerekeket. Ugyanakkor kilétük nem maradt titokban, iskolatársai folyamatosan fenyegették, vegzálták, verték őt és testvéreit. Manyika egy ENSZ által biztosított futballstadionban vészelte át 1994-ben a ruandai népirtást, amiben több mint félmillió tuszi, és több százezer mérsékelt szemléletű hutu vesztette életét. (Fotó:
Lucy Nicholson / Reuters)
A fiatal Patrick és családja fotója. Ruandában aktivistaként dolgozott, közben több nyelvet is megtanult, mire 2009-ben lehetősége adódott, hogy az Egyesült Államokba utazzon tanulni. (Fotó:
Lucy Nicholson / Reuters)
Csobbanás egy redlandsi medencébe. Patrick az Egyesült Államokban, Kaliforniában kezdi meg épp második egyetemi évét. Földrajzi helymeghatározási rendszerekből diplomázik majd a Redlands egyetemen. (Fotó:
Lucy Nicholson / Reuters)
Mohamed al-Haszan feleségével, Ranával az egyik jordániai menekülttáborban lévő otthonukban. Mohamed és felesége gyermekeikkel a szíriai polgárháború elől menekült el Homsz városából, miután túlságosan is veszélyesnek ítélték meg az ottani helyzetet. A férfi szerint nyugodt, csendes környéken éltek, mára azonban Homsz lett az egyik legtöbb veszteséget megélt város Szíriában. (Fotó:
Muhammad Hamed / Reuters)
Mohamed és családja a közös reggelin az al-Huszein palesztin menekülttáborban. Életük most a segélyeken függ, de biztonságban vannak. (Fotó:
Muhammad Hamed / Reuters)
Mohamed a gyerekeivel sétál hazafelé Ammanban. Reménykednek, hogy egy nap majd visszatérhetnek Szíriába, ahol békében élhetnek, és nyugodtan dolgozhatnak. (Fotó:
Muhammad Hamed / Reuters)
A kubai Michael Telleria barátnőjével, Ana Mariával perui otthonukban, Lima külvárosában, Villa El Salvadorban. Csak hat éves volt, amikor szüleivel együtt elhagyták Kubát, egyike volt annak a tízezer kubainak, akik 1980-ban a menekülés reményében elfoglalták Peru havannai nagykövetségét és menedéket kértek. Családja eredetileg az Egyesült Államokban szeretett volna új életet kezdeni, de csak Peruig jutott. (Fotó:
Mariana Bazo / Reuters)
Telleria a lányai fényképét mutatja. Menekültokmányai lejártak, nincs pénze a megújításukra sem. Két gyereket nevel egy korábbi kapcsolatából és reméli, egy nap a gyerekek is megláthatják majd Kubát. (Fotó:
Mariana Bazo / Reuters)
A férfi munka gyanánt buszokon árul édességet. Annak ellenére, hogy élete nagy részét peruiként élte le, büszke kubai származására és azt mondja, szeretne tényleg kubai lenni. (Fotó:
Mariana Bazo / Reuters)
A 28 éves Maymona a szudáni Nuba-hegységből menekült el. Szudán 2011-es kettészakadása után az új határövezetben találta magát, ahol mindennapossá váltak az atrocitások az újonnan megalakult Dél-Szudán és Szudán között. (Fotó:
Andreea Campeanu / Reuters)
Maymona és egyik rokona új otthonuk előtt. Dél-Szudán fővárosában, Dzsubában találtak menedéket, Maymona itt több rokonával és a szülőhelyéről menekült földijével él együtt. (Fotó:
Andreea Campeanu / Reuters)
Maymona másodéves a dzsubai egyetemen, tanárnak tanul. Három gyereket nevel, akik mind Kenyában tanulnak. Volt férje továbbra is a Nuba-hegységben él, ahol újraházasodott, de a nő aztán szintén Dzsubába menekült. (Fotó:
Andreea Campeanu / Reuters)
A 35 éves Alain Diabanza, és barátnője, Paula első gyermeküket várják. A Kongói Demokratikus Köztársaságban született, az 1998-2003 közötti véres polgárháború alatt franciatanárként dolgozott. Diákjaival rendszeresen megvitatta a politikai helyzet alakulását is az órákon, de miután az iskola is halálos fenyegetéseket kapott, Diabanza Angolába menekült, ahol két évet élt. Ezután előbb Szenegálban, majd Marokkóban próbálkozott, végül pedig 2005-ben több társával együtt sikeresen beúszott a szigorúan őrzött észak-afrikai spanyol enklávé, Ceuta területére. Menekültstátuszért folyamodott, amit először nem kapott meg. (Fotó:
Juan Medina / Reuters)
Mára sikeresen letelepedett a spanyol Malagában, ahol a szociális munkásként dolgozó Paulával él, és menekülteknek tanít francia nyelvet. (Fotó:
Juan Medina / Reuters)
Idén februárban egy csoport afrikai menekült fulladt vízbe azon a területen, ahol Diabanzának sikerült átevickélnie az EU területére egy évtizeddel ezelőtt. (Fotó:
Juan Medina / Reuters)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon