Miskolc maga a városi legenda

Miskolci látkép. Nem volt olyan miskolci család, ahonnan ne dolgozott volna valaki a két szocialista óriásvállalatban: a Lenin Kohászati Művekben (LKM) vagy a Diósgyőri Gépgyárban (Digép). A kohászat 2004-ben szűnt meg, a Digép 1990-re vált fizetésképtelenné. Mára jórészt ipari romok maradtak a két gyár irdatlan területén, miközben kisebb-nagyobb cégek is megtelepedtek itt. A valódi hasznosítás nincs kitalálva, a romok elbontása mellett a talajt is teljesen ki kellene cserélni, becsülni sem lehet ennek költségét. A gyárból megmaradt létesítményeket nyílt napokon lehet időnként bejárni. A méretekre jellemző, hogy nem gyalog, hanem busszal és kerékpárral. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Az Avasi kilátót 1963-ban avatták fel. Vonalvezetése modern és merész volt, megfelelt a kor hangulatának. Miskolc egyik jelképéről remekül be lehet látni a várost, a szocializmusban számos helyen lehetett találkozni stilizált rajzával; ott volt a Miskolci Közlekedési Vállalat menetrendjeinek borítóján, a híres helyi salakmotorversenyek emléklapjain, a Miskolci Sütőipari Vállalat emblémáján, bélyegeken, és még ki tudja, mi mindenen. A kilátóra a város már nem büszke, stilizált rajza lekerült mindenhonnan. Ma már csak az első emeletig lehet felmenni, a kilátó elhagyatva áll. A TV presszó is bezárt rég, az alatta lévő autóparkoló teljesen üres. Hofer Miklós, a kilátó tervezője 2011-ben halt meg. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Miskolc rendszereken átívelve volt az ország egyik legfontosabb nehézipari központja. A nagy vihart kavart számozott utcák szomszédságában épült a kocka, hivatalos nevén az ötödik utcai BGS (bomba-gáz-sugárbiztos) óvóhely. Horthy Miklós idején kezdték építeni, Rákosi Mátyás alatt fejezték be. A kilencvenes évekig karbantartott épületből mára elhordtak mindent, ami mozdítható. Nem védi semmi a behatolóktól, gyakorlatilag mind a négy szint bejárható, de ezt baleset-veszélyessége (és a mindent átható bűz) miatt senkinek nem ajánljuk. A kép előterében selejtezésre váró SGP E1-esek láthatók, népszerű nevükön a bécsi villamosok. Az első E1-es villamost 1966-ban állították forgalomba Bécsben, Miskolcon 2003 óta közlekednek. Miskolcon és Bécsen kívül Grazban, Rotterdamban, Craiovában, Krakkóban, Bytomban és Szarajevóban csilingelnek még az E1-esek. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

„Apámról, azt hiszem, elmondható, hogy megfejtette a rövid élet titkát." Ezt mondta az Utánam, srácok! szerzőinek annak a buszvezetőnek a fia, aki 1972-ben a szakadékba vezette az ómassai buszt. (A miskolci legendárium úgy tartja, hogy a Hámori-tóba zuhant, valójában az azt tápláló Garadna-patak kiszáradt medrébe.) Az út ma sem sokkal szélesebb, mint akkor. Húsz ember sérült meg, a sofőr életveszélyesen. A korabeli sajtó a baleset helyszínét úgy írta le, hogy olyan, mintha bombatámadás sújtotta volna. Kondi Béla, az akkor 24 éves sofőr felépült sérüléséből, sőt, felépülése után tejgyári buszsofőrként szolgált tovább. Azt mondogatta, legszebb motoron meghalni. Még harminc sem volt, amikor MZ Trophyjával, feleségével a háta mögött motorozott ki vargahegyi telkükre, de egy sóderrel megrakott dömper kitolatott eléjük. Feleségét a klinikai halálból hozták vissza, Kondi Béla a helyszínen életét vesztette. Az 1972-es baleset pontos helyszíne ma már megfejthetetlen. Tizenöt évvel korábban viszont nagyjából ott, ahol a képen látható, egy fékhibás helyi járatú Ikarus billegett a Hámori-tó melletti korláton. Sérültek voltak, de akkor sem halt meg senki. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

A festői szépségű lillafüredi Palotaszállóval szemben van egy oda nem illő, világos színű, kisablakos kockaépület. A Palotaszállót 1930-ban nyitották meg, és úgy gondolták, hogy a hatalmas munkálatok árnyékában egy szigorúan titkos katonai létesítményt, egy légvédelmi célokat szolgáló katonai objektumot is felhúzhatnak. A katonai kiadásokat erősen korlátozó trianoni döntés miatt ilyet építeni nem volt szabad, a korabeli Csehszlovákia titkosszolgálata fel is figyelt a beruházásra. Az ügynek következménye nem lett, sőt, a Szikla akkor is működött, amikor Csehszlovákia és Magyarország ugyanabban a katonai tömbben, a Varsói Szerződésben védte a szocializmust. A katonák 24 órában szolgáltak itt, a jól értesültek tudni vélték, hogy titkos rakétabázist rejt a föld gyomra. Az itt szolgálók feladata igazából az volt, hogy egy üvegtérképen ábrázolják a magyar légtérbe belépő gépeket, és ha szükséges – soha nem volt az –, megnyomják a piros gombot. 1984-ben fejezték be az épületben a légtér megfigyelését, egy időben turistaház működött benne, ma üresen áll. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Géppuskafészek a perecesi templomnál. A második világháború idején éppen úgy odakerülhetett, mint Rákosiék alatt. Az erős védelem nem véletlen: Miskolc Pereces nevű városrésze szénbányájának köszönheti létét. Az 1860-as években épített Gränzenstein-alagút Európa második leghosszabb bányaalagútja volt (2336 méter), és itt alkalmaztak az országban először villanymozdonyokat a föld alatti szállításhoz. Ebben az alagútban történt Magyarország egyik legsúlyosabb bányabalesete 1947. május 2-án: a tárnába szállító kisvasút bejárata a munkásokra omlott, kilenc bányász lelte halálát. Az alagutat azóta már betemették, egykori bejáratánál emlékmű őrzi az áldozatok nevét. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

A perecesi bányaüzem üresen álló építményei. A bányaüzembe vezető vaskapu tárva-nyitva áll, beljebb egy-két kisebb vállalkozás működik. A területen csaholó kutyák kószálnak mindenfelé. A bányásztelepülés hanyatlása a hatvanas-hetvenes években, a közeli bányák és aknák bezárásával kezdődött. Bezárt a mozi, a helyi színjátszók nem léptek fel többé a szabadtéri színpadon, megszűnt a kisvasút, boltok húzták le a rolót, és a település egykori legendás, a nagy miskolci klubokkal vetélkedő focicsapata is szépen lassan elindult a megszűnés felé. A környékbeli legenda szerint a föld gyomra még rengeteg szenet rejt, ennek kiaknázásáról választások előtt előszeretettel beszélnek helybeli politikusok. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Ennyi maradt az egykori, 1936-ban átadott perecesi sportpályából. A pálya egyik oldalán a kerítés téglái még láthatóak, egyébként más semmi nem emlékeztet a dicső múltra. Az 1946–47-es bajnokságban a Perecesi TK először és utoljára szerepelt az NB I.-ben. A PTK hazai pályán ellenállhatatlan volt, három gólt lőtt a Kispestnek, a Vasasnak, a Debrecennek, a Győrnek, a Dorognak, az Erzsébet-Soroksárnak. És három gólt lőtt a magyar futball egyik legkülönösebb meccsén a Ferencvárosnak is. Mindhárom gólt Kertesi Ignác szerezte, a harmadik gólnál azonban, miután Kertesi beleakadt a hálóba, leszakadt a felső kapufa. A ferencvárosi játékosoknak több se kellett: autóba ültek gyorsan, hiába mondták a helyiek, hogy húsz perc alatt megjavítják a kaput. A továbbiakra sokan sokféleképpen emlékeznek. Valójában a Fradi a blamától nem menekülhetett meg, az MLSZ a vörös salakon elért 3:0-val a Perecesnek adta a meccset. A csapat ezzel együtt kiesett, négy ponttal elmaradva a még bennmaradó Erzsébet-Soroksártól. Idegenben volt sebezhető a PTK, csupán Szombathelyen játszott döntetlent, az MTK otthonában nyert. A bajnokságban 19 gólt szerző Kertesit a Győr fedezte fel magának, a következő öt évben 63 góljával ő lett az ETO minden idők negyedik legeredményesebb játékosa. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

Az egykori éjjeli szanatórium épülete Miskolc-Tapolcán. Az épület magántulajdonban van, és már évek óta kint van rajta az „eladó” tábla. A második világháború utáni egy-két évtizedben működött ez a különös intézmény, aminek kertjében hol fehér köpenyes férfiak, hol fehér köpenyes nők pihentek nyugágyakon. Akkoriban még nehezek voltak az életkörülmények, nem volt ritka az alultápláltság. A beutalás rászorultsági alapon működött, döntő volt a szociális helyzet, cél volt az emberek felhizlalása. Az egy hónapra beutalt dolgozókért reggel jött a munkásbusz, elvitte őket a Lenin Kohászati Műszakba, és 2-kor nem haza, hanem vissza, a szanatóriumba hozta őket. Egy hónap alatt a munka mellett nem kellett mással foglalkozniuk, kizárólag pihenéssel, olvasással, rádiózással, tévézéssel. A szanatóriumban szállodai ellátásban és kiszolgálásban részesültek. Az éjszakai szanatórium a hetvenes évek közepén szűnt meg. Ekkoriban felhúztak mellé egy másik épületet, és hízókúrák helyett a baráti országok munkásai üdültek itt a lenin Kohászati Művek megszűnéséig. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)

2007. november. 27.: Avas Szálló: végre történik valami? 2008. január 17.: Avas Szálló: most már tényleg... 2008. november 5.: Egy év, és lesz Avas szálló 2009. január 23.: Teljes gőzzel épül az Avas szálló 2010. március 10.: Hotel Avas: nincs mozgás az építkezésen 2010. április 1.: „Nincs ok, amiért ne folytatódhatna az építkezés" 2010. április 9.: Avas szálló: leáll az építkezés 2012. október 12.: Szörnyű állapotban van az Avas szálló. Öt év jellemző cikktermése a Boon.hu-ról. Nem az Avas az egyetlen vidéki nagyszálló, amelyik évek óta üresen áll a város frekventált helyén. Ilyen a debreceni Aranybika, a szegedi Kass, a pécsi Nádor vagy a szombathelyi Savaria. A régi szállók mára korszerűtlenné váltak, felújításuk irgalmatlanul sok pénzbe kerülne, és semmi garancia nincs arra, hogy megérné működtetni őket. Az 1987-ben bezárt Avas a város szívében, a Széchenyi utcán várja sorsa jobbra fordulását. Valaha itt szálltak meg a városba érkező színtársulatok, díszebédeket rendeztek a városi nagyságoknak, konyhája országos hírű volt. A szocializmus tv-fesztiváljain itt lehetett találkozni a tévéből ismert arcokkal, a helyiek rácsodálkoztak a kávét kortyoló Takács Marikára, a kockás abrosz mellett viccet mesélő Antal Imrére vagy a sörét kortyolgató Knézy Jenőre. Az egykori Korona, majd Kossuth Szálló 1953-tól viselte az Avas nevet, a kerthelyiségében táncolni lehetett, de működött a falai között menza, talponálló. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)