Ahol a nagy fal véget ér

Az a kínai nagy fal, amire a legtöbb európai asszociál, csupán az építmény egy rövidebb, turistáknak szépen restaurált szakasza, ami az utóbbi évtizedekben rohamtempóban fejlődő és mára igen gazdag keleti országrészben a Sárga-tengerbe fut (egyébként sem volt soha egy összefüggő fal, erődítményláncok sokasága annál inkább). A fal nyugati vége, a sziklás, sivatagos Gansu tartomány egészen más képet fest. Itt, a modern gyárvárosoktól több ezer kilométerre a hivatalos szegénységi küszöb alatt, 6,4 jüanból (nagyjából 250 forint) vagy kevesebből él az emberek zöme, nemhogy turizmus, de még aszfaltozott út se nagyon van. Itt épült a fal egyik legrégebbi szakasza a Han dinasztia idején, i.e. 220-tól i.sz. 280-ig két szakaszban, a későbbi Selyem út mentén. A fal mai lepukkantsága hűen tükrözi a mély-vidéki Kínában uralkodó állapotokat az elhanyagolt infrastruktúrától a mélyszegénységen át a vergődő mezőgazdaságig. Fan Si-szan (Fan Shi San) kínai fotós biciklivel járta be a nagy fal még létező szakaszait, ahol van, hogy mezei reklámtáblának vagy mászókának használják az egykor a portyázó mongolok ellen emelt védelmi vonalat.

Aki nem járt a Nagy Fal végénél, az nem igazi férfi – állítólag ezt Mao ce-Tung mondta. Ha a Kínai Népköztársaság atyjának igaza van, akkor igazi férfiak nem is léteznek. A fal ugyanis nem egy vonal, így nincs egy végpontja: 2200 éven át, Vei államtól a Ming-dinasztiáig épült Kína-szerte. Legnyugatabbra a Kr.e. 3. század végén épült, a Góbi-sivatagba nyúló falak értek. (Fotó: Fan Shi San)

Amit Pekingtől északra látnak a turisták, többnyire 16. századi falak, rendszeresen karban tartva. A 6-12 ezer kilométerre becsült összhosszúságú falak többsége azonban már csak töltéshalmokkal jelzik, hogy egykor merre álltak. Egyes részek 2700 éve épültek, de tudatos falépítés az első császár, Si huang-ti alatt, Kr.e.214-ben indult, kőből és döngölt földből. (Fotó: Fan Shi San)

A fal legnyugatabbra Gansu tartományig ér. Ez a terület az ország legszegényebb régiója, az egy főre eső GDP a pekingi negyedét, az országos átlag felét éri el, 5700 dollárral. Rendszeresek a sivatag visszaszorítására tett, sikertelen kísérletek. A tartomány földje viszont ásványi kincsekben gazdag: arany, platina, szén kobalt, de itt van Kína nikkelkészleteinek 90 százaléka is. (Fotó: Fan Shi San)

Az eső császár a hsziungnuk visszatartására fogott a fal erődítménnyé való átalakításába. A hunok őseit a Csin dinasztia harcokkal is északabbra szorította, de végső legyőzésükre csak 250 évvel később, Kr. u. 89-ben, a Han dinasztia alatt került sor.

Az első császár a hsziungnuk visszatartására fogott a fal erődítménnyé való átalakításába. A hunok őseit a Csin dinasztia harcokkal is északabbra szorította, de végső legyőzésükre csak 250 évvel később, Kr. u. 89-ben, a Han dinasztia alatt került sor. (Fotó: Fan Shi San)

A falrendszer részét képezték a természeti akadályok, dombok, folyók, sziklás völgyek is. De a védelem mellett fontos feladata volt az összeköttetés biztosítása az adott központ és a határvidék között. (Attól függően, hogy melyik korban épült falról van szó.) Az őrtornyokból, magaslatokról füst és fényjelekkel gyorsan lehetett információt is továbbítani. (Fotó: Fan Shi San)

A fal mentén haladt Kínában az Európába vezető Selyemút is, így a kapukkal, őrtornyokkal telehintett fal az állam fontos eszköze volt a vámszedés biztosítására is. (Fotó: Fan Shi San)

Propagandaüzenettel megbolondított disneyland-ihletésű álfalrészlet a Góbi-sivatagban. Történelmi kínai fal-erődítmények egyébként léteztek a mai Észak-Korea, Mongólia és Oroszország területén is. (Fotó: Fan Shi San)

A kő mellett a döngölt föld volt a legfontosabb építőeleme a kínai falrendszernek. Az őrség szálláshelye mellett istállóként, raktárként, cellaként is szolgált. (Fotó: Fan Shi San)

A fal ötlete – ahogy a Római Birodalomnál is – a világ változásával szembeni tehetetlenség jelképe és az állam erejének szimbóluma is egyben. Az építéshez óriási szervezőerőre volt szükség, de hosszú távon a betolakodók invázióját nem tudta megállítani. Peking szerencséjére. A fővárost ugyanis a mongol Kubiláj kánnal indult, száz évig uralkodó Jüan dinasztia teszi naggyá. (Fotó: Fan Shi San)

Gerillareklám valahol a nyugati falvégeken. A térségben jellemző volt a tornyok égetett téglával való beborítása is, aminek a telefonszámok felpingálói nagy hasznát veszik. (Fotó: Fan Shi San)

A mongol Jüan-dinasztia legyűrése után a Ming-dinasztia érthetően falépítésbe kezd. A projekt azonban aggasztóan drága és munkaerőigényes. A történelmi emlékezetben még élt a Csinek gyűlölt falépítése, ezért a Mingek kormányzati kommunikációval próbáltak szépíteni a falon. A korábbiakra használt csangcseng (hosszú fal) helyett a biancseng (határfal) névvel illették. (Fotó: Fan Shi San)

Nem csak a császárok számára volt nehéz a távoli régiók védelmi rendszerének fenntartása, de az infrastruktúra biztosítása ma is komoly feladat Kína elmaradott, nyugati részén. (Fotó: Fan Shi San)

Mintha egy falrészletbe vájták volna a lakásokat valahol Gansu tartományban. (Fotó: Fan Shi San)

Gansu tartomány terméketlen talaján is folyik mezőgazdasági tevékenység. Főként gyapotot, kukoricát és dinnyét, édesburgonyát, babot termesztenek, mérsékelt sikerrel. A terület 30 milliós lakosságát nem lenne képes eltartani. (Fotó: Fan Shi San)

Fontosabb viszont, amit a föld rejt:a chipekhez szükséges ritkaföldfémek világtermelésének 95 százalékát Kína adja. Gansu ennek fontos központja. Antimon, iridium, króm, higany, kőolaj, szén és sok egyéb bányászata folyik itt. (Fotó: Fan Shi San)

Egykori fal, ami már semmit nem választ el semmitől. A magát a világ közepeként meghatározó Kína – az országot jelző írásjel is közepet jelent – a falon túi területben a félemberek civilizálatlan világát látta. Ez nem új, hiszen így tekintettek a görögök is a szkítákra, vagy a rómaiak a germánokra. A történelem meg megmutatta, hogy ennek így nem sok értelme van. (Fotó: Fan Shi San)