Őrök, akik kinccsé változtak

Gyezsurnaja. Lefordíthatatlan szó, ami nélkül a Szovjetunió, de a posztszovjet Oroszország is elképzelhetetlen. A gyezsurnaja – így, nőnemben, mert a dolgokra vigyázás, múzeumi teremőrködés a szállodai, kollégiumi folyosókon emberekre figyelés úgy látszik, női szakma – kihalófélben lévő létforma. Nem mintha a megfigyelés tűnne el, csak hát arra ott vannak a világon mindenütt diszkréten és kevésbé diszkréten felszerelt kamerák, hogy aztán a kis szobában összegyűjtött monitorokat valaki – jellemzően férfi, tehát a gyezsurnij – figyelje.

A gyezsurnajákra mindig valami szükségtelen rosszként tekintettem, akik a kollégiumban arra vannak, hogy beszóljanak, ha bulizol, a múzeumokban meg, hogy fontoskodjanak, ha túl közel hajolsz a vitrinhez, vagy hogy erkölcsösségből kioktassanak, mert csókolózol a szerelmeddel egy képtárban, ahol egyébként húsz pár barokk csöcs csüng alá falakon.

A New York-i Andy Freeberg – aki a Village Voice, a Rolling Stone, a Time és a Fortune számára Michael Jacksont, Bill Gatest, Neil Youngot is fotózta – 2010-ben bemutatott Őrök (Guardians) sorozatában megmutatta, hogy a gyezsurnaja mégsem véres hússal etetett emberszerű lény. Ha akarjuk, ők a műalkotások részei. Akik kiegészítik vagy – hogy valami garbószagú műelemző kifejezést használjunk – ellenpontozzák a művet. Akár viccet is csinálhatnak a műből, mármint Andy képein, akaratlanul. Vagy úgy is nézhetjük, mint egy önkéntes száműzetést a változás elől egy mozdulatlan világba. Vagy mint menekülést a magány elől. Akáhogy is, aki Freeberg képeit látja, ezentúl máshogy fog sétálni a múzeumok kincsei között, már ott, ahol vannak még gyezsurnaják.