Két dolgot bizonyítanak be a kiállításukkal a Pictorial Collective tagjai.
Az egyik, hogy ma már nem kell történelmi távlat egy fotónak ahhoz, hogy múzeum falára kerüljön. Mohai Balázs bemutatkozó anyaga az épp zajló menekülthelyzetről szól, amit négy országban követ a terepen. A Néprajzi Múzeum kistermébe lépve rögtön a röszkei határzár MadMax-vagonjának képébe botlunk - egy olyan esemény dokumentum értékű fotóiba, ami épp csak elkezdődött körülöttünk. Ez egészen izgalmas élmény egy múzeumban. Ugyanilyen friss munkákat láthatunk Stiller Ákostól, aki Magyarország alkoholproblémáival foglalkozik vagy Hajdú D. Andrástól, aki nemrég tért haza Afrikából egy önkéntes magyar szemészorvos elképesztő történetével.
A másik, hogy együtt sokkal nagyobb dolgokat is el lehet érni, mint egyedül. A Pictorial egy olyan fotós műhely, amiből kevés van ma Magyarországon. A fotós szerkesztőségek egyre kisebbek, fotósból egyre több van, ez a két jelenség pedig nem a közös munka, a tudásmegosztás vagy a közös megjelenés kultúráját erősítik. Ilyen közegben szokatlan, hogy egy csapat fotós - akik a napi munka során akár egymás mellett könyökölnek a jobb helyekért egy szűk kordon előtt - itt egymást inspirálva dolgoznak fel társadalmi problémákat. Pedig a közös munkának komoly hagyománya van a szakmában. Hasonló elgondolások mentén alapították generációkkal korábban a Capa-fivérek és barátaik a Magnumot vagy a kétezres évek elején néhány szabadúszó fotós a NOOR-t.
A Nagyképben egy-egy fotóval mutatjuk be, hogy mit nézhetnek meg a Pictorial Collective tagjaitól, ha ellátogatnak a World Press Photo kiállításra a Néprajzi Múzeumba
A karácsonyi asztalra rakott tokaji bor és a büszkén kínált házipálinka országa vagyunk – Magyarországon a kultúra része az alkoholfogyasztás. Amellett, hogy a magyar borokat egyre magasabban jegyzik világszerte, más statisztikákat is vezetünk: az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb jelentése szerint évi 13,3 liter tiszta alkoholt fogyaszt el egy átlagos, 15 évnél idősebb magyar. Miközben a kormány az otthoni pálinkafőzés jogáért harcol az Európai Unióval, az alkoholizmusból fakadó máj- és rákbetegségek aránya Magyarországon a legmagasabb. (Fotó:
Stiller Ákos / Pictorial Collective)
Ha el nem ismert országba megy az ember, érdemes arra felkészülni, hogy nem lesz roaming. Ezt leszámítva egy el nem ismert ország is olyan, mint egy elismert, csak nem hívják meg az olimpiára, a férfi lakosság fele fegyverben van, a kereskedelem kicsit nehézkes és turisták sincsenek. Vannak határok el nem ismert határőrökkel, hivatalok el nem ismert pecsétekkel meg kormányok el nem ismert miniszterekkel. A főleg örmények lakta kaukázusi terület a Szovjetunió széthullásakor mondta ki Azerbajdzsántól való elszakadását, igaz, ezt a világ államai nem ismerik el. A kezdeti éveket gazdasági válság jellemezte, és nyílt háború tört ki Azerbajdzsán és Hegyi-Karabah örmény lakossága között. Azerbajdzsánban azt állítják, Örményország - jogellenesen - megszállta a 140 ezres lélekszámú területet. Az elszakadás miatt kirobbant háborúban eddig 35 ezren haltak meg.
A két szomszédos ország hivatalosan ma is háborúban áll, ugyanis Örményország a mai napig igényt tart az Azerbajdzsán területén lévő, többségében örmények lakta Hegyi-Karabah tartományra. A falakon a régi fotók, az arcokon a szomorúság tükröződik. Még mindig sok háztartás természetes része a fegyver. Sok esetben a nagyszülők nevelik az unokákat, mert szüleik odavesztek a háborúban.
(Fotó:
Bácsi Róbert László / Pictorial Collective)
Dr. Hardi Richárd szemorvos és szerzetes húsz éve gyógyít Afrika szívében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A két magyarországnyi területű megye központjában, Mbuji-Mayiban dolgozik, a térség egyetlen jól felszerelt műtőjében. Innen indul csillagtúra-szerűen a megye eldugott szegleteibe, hogy esélyt adjon azoknak a betegeknek is, akik 600–800 kilométerre laknak a szemészeti centrumtól. Tömegközlekedés nem lévén, a betegei (gyakran öregek és gyerekek) gyalogosan teszik meg az utat hozzá. Rokonokba kapaszkodva vagy bicikli csomagtartóján érkeznek Richárd ideiglenesen felállított műtőjébe, a szürkehályog miatt sokszor már teljesen világtalanul. Az ott élőknek Richárd az egyetlen esélyük arra, hogy ne vakon és kiszolgáltatottan éljék le az életük hátralévő részét egy sárkunyhóban, pedig ez a szembetegség egy 15 perces, egyszerű rutinműtéttel kezelhető.
A hétéves Mbedji három évvel ezelőtt mindkét szemére megvakult a szürkehályog miatt. A Nkembe-ben élő családja 80 kilométerről hozta be a kislányt Richárd doktor Kole-ben felállított műtőjébe. Az úton kézen fogva kísérték, a nehezebb terepen a nagymama a hátán cipelte Mbedjit. Miután csak az utolsó műtéti napra értek oda, Richárd a protokollt felrúgva a kislány mindkét szemét egyszerre műtötte meg – ki tudja, mikor vágna neki a család még egyszer egy ilyen nagy útnak. A műtét sikerült, másnap Mbedji már tökéletesen látott. A látásával együtt visszakapta az életét is: iskolába járhat, később családot alapíthat – nincs többé magányra és nyomorúságra kárhoztatva.
(Fotó:
Hajdú D. András / Pictorial Collective)
Endre és családja Alsósófalva pásztorai. Szent György napján a család kiköltözik a falut körülvevő hegyek között felépített esztenára, és itt élik mindennapjaikat a rájuk bízott több száz juhval és kecskével. Nincs áram és fűtés, az ivóvizet is csak a környező források biztosítják a család számára. A tavaszi és nyári hónapokban naponta háromszor fejik meg az állatokat. A tejből sajtot és ordát készítenek, aminek nagy részét a gazdák kapják meg. Ottó, a család legfiatalabb tagja innen jár iskolába, ami napi több kilométert gyaloglást jelent, de iskola után visszatér a majorházhoz, és kiveszi feladatát a napi munkából. A téli és a nyári hónapok könnyebben telnek, de az októberi éjszakai mínuszok beálltával minden nap egyre nehezebbé és elviselhetetlenebbé válik. Az időjárás mellett nagy problémát jelentenek a környéken élő farkasok és medvék. Az első havazásig vagy Szent Miklós napjáig vigyáznak az állatokra, aztán visszaviszik a jószágokat a gazdáknak. (Fotó:
Végh lászló / Pictorial Collective)
Magyarországon a szenior úszóversenyeken bárki indulhat, aki betöltötte a 25. évét, de a versenyzők jellemzően sokkal idősebbek. Ők azt bizonyítják be, hogy nem csak fiatalon, hanem idősebb korban is lehet tenni az egészség megőrzéséért. Az úszók a versenyek után fiatalabbnak érzik magukat, jobb a közérzetük, elfelejtik gondjaikat. Büszkék a jóleső fáradtságra, és nem zavarja őket semmi. Darnay Katalin közvetlenül a versenyek után fotózta a szenior úszókat a budapesti Kondorosi úti uszodában. (Fotó:
Darnay Katalin / Pictorial Collective)
A sport szeretete vidéken egy kicsit másképp nyilvánul meg, és a mérkőzések hangulata is alapvetően különbözik attól, amit vasrácsok és betonfalak közt egy stadionban, szektorokba bekerítve érzünk. A szurkolói fanatizmus a vidéki fociban is jelen van, de komoly agressziónak nyoma sincs. A férfiak a pálya menti büfében néhány sör mellett a csapat tagjaival együtt vitatják meg, ki és mit hibázott. A pályán a szurkolók a rokonokat, a gyermekkori barátokat éltetik. Ha a csapat győzelmet arat, annál nagyobb öröm a hűséges szurkoló számára nincs. (Fotó:
Martonfai Dénes / Pictorial Collective)
Angyalföldön, a Madridi utcában található a Magyar Vöröskereszt által működtetett Reintegrációs Központ, ahol a szállóra felvételt nyert hajléktalanoknak szállást, ellátást és továbbképzéseket kínálnak, esélyt kapnak az újrakezdésre. Az utcán eltöltött évek okozta reménytelenség és kiábrándultság után azonban a Központ legtöbb lakójának továbbra sem sikerül állandó munkahelyet és albérletet találnia, és a szállón maradnak évekig, vagy az utcára kerülnek vissza. (Fotó:
Ferenczy Dávid / Pictorial Collective)
Göröngyös út vezet a hegyek között a Bura Girls High School bentlakásos lánygimnáziumhoz, ami a tanulmányi színvonalat tekintve Kenya harmadik legnívósabb középiskolája. Jelenleg 720 diáklány jár az intézménybe, akik szabályok hosszú sora szerint élik a hétköznapokat. Mindennap 4.30-kor kelnek és 5 órára már el kell készülniük, ez alól a hétvége sem kivétel. A gimnázium célkitűzése, hogy magas erkölcsi normák szerint, alapos tudást átadva tanítsák a fiatal kenyai lányokat. (Fotó:
Pályi Zsófia / Pictorial Collective)
Magyarországon, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye sárvidékein rengetegen élnek életvitelszerűen és kényszerűen földutak mellett. Az utak mindössze 38 százalékát fedi szilárd útburkolat Magyarországon. Ez az arány Nyugat-Európában 96 százalék. Csanyteleken a lakosság 30 százaléka él földutak mellett – a Tisza közelében pedig olyan a talaj, hogy esős időben az utak mind járhatatlanná válnak. A tanyavilágok elnéptelenedése, a vidéki elvándorlás és a szegénység terjedése is mind sárvidék jellemzői. Az Európai Bizottság által 2014-ben kiadott adatok szerint minden harmadik magyar, azaz 3,3 millió ember él szegénységben. (Fotó:
Móricz-Sabján Simon / Pictorial Collective)
A metál aranykora véget ért, de itt maradtak a fémzene bölényei, fanzinjai és hívei, akik szerint a metál örök és elpusztíthatatlan. Ők a metálzene "lovagrendje". Urbán Ádám egy máig létező és destruktív szemléletű szubkultúra jellegzetességeit fotózta végig heavy-trash-és deathmetál rajongókon. Az energiadús vadzene a szabadságról, a hatalomellenességről szól, szektája a mindennapokból vágyik kiszakadni - írja a portrék résztvevőiről Ádám. (Fotó:
Urbán Ádám / Pictorial Collective)
Menekültek egy mezőn keresztül kerülik ki a rendőrségi gyűjtőpontot Röszkénél. 2015 közepére jelentős számú menekült érkezett Európa határaihoz. Egy jobb élet reményében bármilyen kockázatot vállalva utaztak napokoon vagy hosszú hónapokon keresztül, de az EU kapuihoz érve csalódniuk kellett: az európai uniós országok nem készültek fel ekkora embertömeg érkezésére, így az érkezőket káosz, bizonytalanság és a magyar határzár fogadta. Sokan a hatóságokat megkerülve, akár gyalogosan is folytatják utazásukat egy általuk új otthonként választott ország irányába. Mohai Balázs eddig Szerbia, Horvátország, Magyarország és Ausztria területén területén követte a menekültek útját. (Fotó:
Mohai Balázs / Pictorial Collective)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon