Halódó falu a lett tündérország
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Halottak napján, sötétedéskor évek óta mindig egy Nógrád megyei falu domboldali temetőjében vagyok, és mécsest gyújtok egy olyan nagyapa sírján, akit soha nem ismertem. Felsőpetény tavasszal, nyáron és télen is gyönyörű. Tudom, mert néhány havonta visszajárok. Megszólítani az ottani öregeket még nem tudtam összeszedni a bátorságom, pedig boldog lennék, ha találnék valakit, aki még emlékszik a nagyapámra, aki mesélne róla. A rigai fotós, Iveta Vaivode nálam sokkal messzebb jutott. A lettországi Pilcene falucskának valószínűleg nincs sok ideje hátra, a fiatalok évek óta Nyugat-Európába mennek boldogulást keresni. Iveta Vaivode sem járt itt, a nagyanyja szülőfalujában egészen addig, amíg az asszony halála után el nem döntötte, hogy megpróbálja rekonstruálni az emlékeket. Innentől három éven át visszajárt. Az idegen, mégis furcsán ismerős helyiek a bizalmukba fogadták. Meseszerű képeken mutatja meg, amit az eltűnésbe tartó ösvényen talált.
"Jöjj, gyermekem! Hallgassuk, hogyan énekelnek a méhek! - mondta a nénikém majdnem minden este lefekvés előtt. Az ősz hajáról mindig a pitypang jutott eszembe: gyönyörű és törékeny, szinte félsz megérinteni” - írja a lett fotós, Iveta Vaivode a gyerekkoráról. Valahonnan ezekből az emlékekből indult ki a Somewhere on a disappearing path (Valahol egy eltűnőben lévő ösvényen) nevű fotóesszé ötlete. (Fotó:
Iveta Vaivode)
A 36 éves fotós Rigában született, ott is nevelkedett, hallgatva a nénikéje és a nagyanyja meséit. A nénje sokat énekelt, különösen kertészkedés közben, a természetről szóló dalokat. Hosszú órákat töltöttek el azzal, hogy beszélgettek a családról, olyan emberekről, akiket Iveta Vaivode már nem ismert, de mindig közel érezte magát hozzájuk. A fotós úgy nőtt fel, hogy nézegette a családi fényképalbumokat, próbálta elképzelni, milyen volt az élet őelőtte. (Fotó:
Iveta Vaivode)
A nagymamáját Antonimának hívták. Pilcene-ben született, egy apró faluban Lettország legszegényebb régiójában. Élete nagy részét itt élte le, és itt töltötte a gyerekkorát még Iveta édesanyja is. Antonima az utolsó éveiben a városba költözött, de minden alkalom, amikor visszalátogatott Pilcene-be, valóságos zarándoklat volt számára. Csak itt érezte magát igazán boldognak, olyannak, akit hazavárnak és megbecsülnek. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Iveta Vaivode akkor járt életében először Pilcene-ben, miután a nagyanyja meghalt, 2011-ben. Három éven keresztül járt vissza ezután. Azt mondja, itt vissza tudott találni a saját, de még inkább az édesanyja és a nagyanyja gyerekkorához. (Fotó:
Iveta Vaivode)
"Nem álmodom már más helyekről. Ehhez fogok mindig visszatérni" – írja a fotós. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Iveta Vaivode szerint a nagyanyja házának különös illata volt. Dohos édességek, mosószappan és egy öreg komód: ezekből állt össze. Ha ezt az illatot megérzi ma valahol, azonnal visszajönnek a gyerekkori emlékek. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Amikor megérkezett Pilcene-be, csak egyetlen rokona élt már itt, egyébként nem ismert senkit. Először olyanokat keresett fel, akik régről ismerték a nagyanyját, akiket például megkérhetett arra, hogy mutassák meg a nagyanyja egykori házának a helyét, a házét, amely negyven évvel azelőtt porig égett. Együtt megtalálták. A helyiek az évek alatt szép lassan a bizalmukba fogadták, ezért meg kellett dolgoznia. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Pilcene Lettország keleti részén van, Rigától körülbelül 200 kilométerre. Fiatalok, gyerekek mostanra alig maradtak a faluban. A többség elment munkát, boldogulást keresni Nyugat-Európába. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Lettországnak ebben a régiójában még erős a római katolikus hit. A háttérben látható Szent Antal templom a környék legrégebbi fából készült temploma. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Bár a falubeli öregek eleinte teljesen idegenek voltak, a fotós azon kapta magát, hogy furcsán ismerősnek érzi őket mégis. Az arckifejezéseiket, a mozdulataikat, az észjárásukat. Ismerte az édesanyjától és a nagyanyjától. (Fotó:
Iveta Vaivode)
A szénaboglyán ülő fiút Andrisnak hívják, 16 éves. Az anyjával és két nővérével él Pilcene-ben. Az apja meghalt, amikor ő még egészen kicsi volt. A családja tejtermékeket árul, abból élnek. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Amikor először elindult fényképezni Pilcene-be, a fotós idealizált vidéki életképeket képzelt el magának, rekonstruálni akarta az emlékeket, létrehozni a saját családi albumát. Időközben azonban a nosztalgikus fotóalbum valami más is lett: drámai portré a falu talán utolsó lakóiról. (Fotó:
Iveta Vaivode)
„Az életünk többé már nem kapcsolódik egy bizonyos különleges helyhez, egy darab földhöz vagy egy öreg házhoz, amit a nagyszüleink építettek” - mondja Iveta Vaivode. Ő maga Rigából az Egyesült Királyságba ment tanulni, most pedig éppen Helsinkiben jár fotós mesterképzésre az Aalto Egyetemen. A Somewhere on a disappearing path fotóesszével díjat nyert Berlinben 2013-ban, 2014-ben bekerült a Sony World Photography Awards fotópályázatának és a Leica által támogatott rangos Oskar Barnack díjnak a finalistái közé. (Fotó:
Iveta Vaivode)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon