Ahol por meg homok a térkép és a táj

Tíz éven keresztül járta a New York-i fotós, Andrew Moore azt a zord vidéket a 100. délkör mentén, amelyre úgy szokás gondolni, mint a végtelen üres táj, ahol muszájból kénytelen átvágni az utazó. Itt, a választóvonalon az Egyesült Államok nyugati és keleti fele között, szívós tanyasi emberek próbálnak boldogulni generációk óta egy olyan közegben, ahol néha évek munkája veszik fél óra alatt oda, és a kislányok is megállják a helyüket a marhaárveréseken. Moore Dirt Meridian című sorozatában a levegőből és a földről készített képek váltakoznak.

Texas, Oklahoma, Kansas, Nebraska, Észak-Dakota, Dél-Dakota: ezeket az államokat szeli keresztül a 100. hosszúsági kör, meridián pont félúton Amerika keleti és nyugati fele között. Az 1957-es, connecticuti születésű New York-i fotóst, Andrew Moore-t egyszer meghívta egy Észak-Dakotából származó szobrász ismerőse a fivére tanyájára, hogy nézze meg a billogozást. Moore-t lenyűgözte, amit látott, ahogy a cowboyok és a cowgirlök hatalmas kört formáztak a csordából, a látvány geometriája, az egység emberek és állatok között. És aztán elkezdett visszajárni. Végül 2005-től kezdődően tíz évet töltött el úgy, hogy évente átlagban háromszor feltűnt a 100. délkör mentén, és fotózott a földről meg odafentről is, egy alacsonyan suhanó kisrepülőről. Így készült a Dirt Meridian című fotósorozat. A fotókönyv 2015 őszén jelent meg, a képekből most éppen Atlantában rendeznek kiállítást.

A Damiani gondozásában megjelent könyv itt vásárolható meg.