Pulitzer-díj: Összeverték, utcára tették, a Holdra kíváncsi

Vándor Farkas: magyarul valahogy így hangzana a maine-i kisfiú, Strider Wolf neve, akit szülei A Gyűrűk Ura kószájáról és arról a pólóról (pontosabban annak vonyító farkasos mintájáról) neveztek el, amelyet az apja viselt a születése napján.

Még nincs hatéves, de máris sokkal több dolgon ment keresztül, mint a nála szerencsésebbek egész életükben. A történetéről a Boston Globe készített rengeteg embert megmozgató anyagot. Sarah Schweitzer újságíró és Jessica Rinaldi öt hónapon keresztül szinte együtt élt vele és a családjával, kora hajnalban már náluk voltak az ébredéskor, este csak akkor hagyták magukra őket, amikor aludni készültek. Az elkészült fotósorozat a héten meghozta a Pulitzer-díjat Rinaldi számára.

Strider neve egyszer már bejárta a sajtót: amikor kétéves korában az anyja barátja, Justin Roy kis híján halálra verte. Nem tudják ma sem, mi volt az az eszköz, amivel Roy lyukat ütött Strider gyomrán azon a 2011. decemberi éjszakán. Lehetett csizma, lehetett ököl. A kisfiú éppen vacsorázott. Nyűgösködött, ahogy a gyerekek szoktak. A férfinak elege volt abból, hogy Strider és kisöccse, Gallagher láb alatt van a mobilházában. Dührohamot kapott. Kirángatta Stridert a házból, belökte egy kutyaketrecbe, és elcibálta a ház mögötti pajtába. Bezárkózott vele, az ablakokra pólókat aggatott, hogy ne lehessen belátni.

Nem sokkal pirkadat előtt végül beviharzott a házba a gyerekkel, még mindig dühöngve. A 11 hónapos Gallagherrel üvöltözött, Stridert a földhöz vágta. Az anya ekkor közölte vele, hogy elhagyja. Fogta a fiúkat, és elhajtott a kocsijával. Csak valamivel később tűnt fel neki, hogy Strider szeme kiakadt. Reggel fél 8 körül jelentkezett vele a kórházban. A kisfiút helikopterrel vitték Portlandbe, három műtétje volt négy nap alatt. Olyan sérülései voltak, amilyeneket a tanúskodó orvosok szerint karambolok után látni, amikor száguldó kocsik ütköznek frontálisan.

Amikor a gyámhatóság felajánlotta a fivéreket a nagyszülőknek, nekik megvolt a maguk baja. A nagymama, Strider vér szerinti apjának, a mentális problémákkal élő Michaelnek az anyja, Lanette Grant akkoriban 51 éves volt. Betegségei miatt munkaképtelen és gyógyszerfüggő, fájdalomcsillapítón és antidepresszánson élt. Férjével, Larryvel 1991-ben találkoztak egy táncmulatságon. Larry 63 éves volt, cukorbeteg, memóriazavaros, és szokása volt kocsiba ülni, órákra eltűnni, hogy aztán ugyanolyan kedvetlenül jöjjön vissza, és hallgasson arról, merre járt. Nem sokkal korábban veszítette el a legutóbbi alkalmi munkáját. „De a család az család” – mondta Lanette, és Striderék 2012. január 11-én megérkeztek Granték mobilházába.

A gyerekek a negyedik közös tavaszukat töltötték Larryvel és Lanette-tel, amikor két év után Granték háziura megelégelte a be nem váltott ígéreteket meg a nemfizetést: lekapcsolta az áramot, és kirakta őket az ingatlanáról. Ott maradt egy csomó holmijuk, Lanette testvérének boncolási jegyzőkönyve éppúgy, mint Strider biciklije. A nagyszülők azt mondták a fiúknak, hogy kempingezni mennek. Az első két napot egy Walmart parkolójában töltötték, ahol Strider az áruház fényei mellett próbálta megírni a zsiráfokról szóló házi feladatát az óvodába.

A következő hónapok táborhelyről táborhelyre költözéssel teltek. Hol legyek között, hol sárban éltek, hol azért kellett továbbállniuk, mert a közelben lakók panaszkodtak a kutyáikra, hol azért, mert a helyet már lefoglalta más a nyárra.

Strider sovány volt, az ablakokban kísérteteket vélt látni, szellemkutyának hívta őket, és éjszakánként arról suttogott, hogy érte jön a bagoly, hogy elvigye. Aztán az oviban új formát öltöttek a félelmei. Amiatt szorongott, hogy elveszít dolgokat: játékokat, barátokat, és főként a nagyszüleit. Lanette-et mamának, Larryt papának hívta, a biológiai anyját „rossz mamának”, az apját Michaelnek.

Aztán apránként kiderült róla, hogy fürge eszű, szerzett egy legjobb barátot, és amikor hazajött az oviból, rakétákról, hangyászsünökről és prizmákról mesélt. De a traumák nyomai időnként előtörtek, sokszor ágyba vizelt, és még a hiperaktvitiás elleni gyógyszerek sem lassították le eléggé őt és az öccsét örökké fáradt nagyszüleik számára.

 (A szöveg Sarah Schweitzer cikke alapján készült.)