Leolvad Grönland monoton mesevilága

Mielőtt először Grönlandra látogatott, Sébastien Tixier csak apjától hallott történeteket a végtelen, mesékbe illően fehér hómezőkről és a jeges szigetet lakó inuitokról. Amikor viszont harmincévesen elhatározta, hogy körbejárja gyerekkorának mesevilágát, és másfél évnyi tervezés után elutazott egy hónapra Grönlandra, komolyan meglepődött. Napokig havat sem látott, pedig abban az évszakban indult útnak, amikor hagyományosan összefüggő hótakaró borít mindent.

Az elmúlt évtizedek sosem látott ütemű felmelegedést hoztak Grönlandnak. A meleg pedig nemcsak a tájat kezdte átformálni, hanem vele együtt a helyiek mindennapjait is. A klímaváltozás Grönlandra gyakorolt hatásaival sokszor foglalkoztunk már az Indexen is. A 2010-es években sorra dőltek az olvadási rekordok. A legmelegebb nyáron, 2012-ben 30 milliárd tonna jég olvadt fel két nap alatt. Pont olyan nehéz elképzelni, mennyi vizet jelent ez, mintha azt mondanám, hogy ha a grönlandi jég egy nap teljesen eltűnne, hét méterrel emelkedne a tengerszint. Aminek egyébként beláthatatlan következményei lennének a Földre nézve.

Sébastian Tixier nemrég megjelent fotókönyve az Allanngorpoq címet kapta, ami inuit nyelven átalakulást jelent. A fotós azt próbálja bemutatni, mi történik a megszokott élettel, ha hirtelen mindent teljesen új alapokra kell helyezni.

Grönland lakosságának 88 százaléka inuit őslakos, többségük a mai napig fókavadászatból él, de közben új építésű kockaházakban laknak, az állatbőrből készített vadászruháikat felváltotta a vízálló anyagokból készülő télikabát, a kutyaszánt a terepjáró, az evezős kajakot pedig a halászhajók és motoros csónakok. Fenn vannak a Facebookon is, miközben az északi jégmezőkön telepített vadászkunyhóikban folyó víz sincs. Napról napra változik a világ körülöttük, ami Grönlandon nemcsak azt jelenti, hogy bevásárlóközpontok épülnek a népesebb városokban, hanem azt is, hogy eltűnik a táj, amin előző nap még szánnal közlekedtek.

Az albumban megjelenő fotók első látásra furcsán idillinek tűnnek, mintha gyerekkorának mesebeli tájait próbálná emlékezetből felidézni a fotós, de ha közelebbről nézzük a képeket, az apró részletekben mindenhol megjelenik az átalakulás. Ott van a mindennapi cselekvésekben, az életterekben, a használt tárgyakban és az eltűnő vagy – ahogy a helyiek látják – az átalakuló hagyományaikban.