Ötven éve nem koncertezik már a Beatles

Hálás vitatéma, hogy mikor, melyik évben volt a Beatles a csúcson. Lehet érvelni amellett, hogy 1963-ban, amikor berobbant a zenekar a semmiből, és pillanatok alatt átírta a rock and roll addigi játékszabályait. Vagy mondjuk 66-67 körül amikor egy teljes kört vert a mezőnyre az óriási hatású Revolver és Sgt. Pepper albumokkal, és közben olyan forradalmi számokat is felvett, mint a Strawberry Fields? És mit szóljon az a rengeteg ember, akinek a későbbi White Album vagy épp az Abbey Road a kedvenc Beatles-albuma? Szóval, nincs egyértelmű válasz.

De az tagadhatatlan, hogy 1964 mellett igen erős érvek szólnak: ebben az évben léptek fel az Ed Sullivan Show-ban, hajtották az uralmuk alá Amerikát, és ekkor tört ki világszerte is a Beatlemánia. Ebben az évben mindenki a Beatlest utánozta, és olyan anglománia tört ki Amerikában, hogy jutott belőle a Beatles nyomában érkező angol zenekaroknak is (lásd brit invázió), és ekkor találkoztak először Bob Dylannel, melynek hatására utóbbi végre rászánta magát, hogy elektromosra cserélje az akusztikus gitárját.

1964-ben egyszerűen minden bejött a Beatlesnek, de ennek meg is lett az ára. Utólag könnyű azt hinni, hogy a teljes hatvanas évek akadálytalan diadalmenet volt a Beatles számára, pedig ez csak egy nagyon rövid időszakra igaz, mert az évtized közepétől megjelentek a problémák is. Ezek egy része a zenekar túlterheltségéből adódott, hiszen a Beatles gyakorlatilag három éven át szünet nélkül turnézott, és közben még arra is talált időt, hogy megjelentessen öt rendes albumot, illetve leforgasson két filmet is.

Mivel a popipar szabályai éppen akkor alakultak ki, és senki nem tudhatta, mennyire lesz tartós a siker, a Beatles még ki volt szolgáltatva a könyörtelen zeneipari gépezetnek, és a saját kárán tanulta meg, tudni kell nemet is mondani, különben az emberből kifacsart rongy lesz. A zenekarnak egyre inkább nyűgöt jelentettek a turnék, és hiába űzte-hajtotta őket a világ körül a menedzser, Brian Epstein, a tagok - és közülük is különösen John Lennon - fellázadtak a koncertezés ellen, és sokkal többre tartották a stúdiómunkát.

A döntésnek - mint azt látni fogjuk - azért több oka is volt a szimpla fásultságnál, de a lényeg az, hogy 1966. augusztus 29-én utoljára játszott rendes koncerten a Beatles San Franciscóban - utána már csak egyetlenegyszer, a nevezetes tetőkoncerten léptek mind a négyen színpadra 1969 januárjában.

A zenekarból utolsóként John Lennon is végre megszerzi a jogosítványát, pont aznap, amikor az együttes elkezd dolgozni a Help! albumon (1965. február 15.). Ez volt az utolsó olyan Beatles-lemez, amely még nem egy menetben, hanem több nekifutásra, turnékhoz és a lemezhez kapcsolódó film forgatásához igazítva, kapkodósan-sietősen készült el. Lennon egyébként pocsék sofőr volt, és nem is szeretett igazán vezetni, pláne azután, hogy négy évvel később alaposan össze is törte a kocsiját Skóciában.

(Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary)

A zenekar a Help! film forgatásakor az ausztriai Obertauernben, ahová egyenesen a Bahamákról érkeztek 1965 márciusában. Ezt a filmet már kevésbé szerették, mint az egy évvel korábbi A Hard Day’s Nightot, leginkább azért, mert Richard Lester rendező kevésbé vonta be őket az ötletelésbe. Lennon később önkritikusan azt mondta, Lester talán azért sem egyeztetett velük túl sokat a filmről, mert akkoriban már reggelire is marihuánát szívtak, és a többiek visszaemlékezései szerint is szinte az egész forgatás alatt be voltak tépve. (Fotó: Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary)

A Beatlesnek a koncertjein nemcsak a rajongók túláradó lelkesedésével kellett megküzdeniük, de még azzal is, hogy a közönség világszerte gumicukrot dobált a színpadra. Ez a kép még 1964. június 18-án készült Sydneyben, ahol Paul McCartney kétszer is a koncertet megszakítva arra kérte a közönséget, hogy ne dobáljanak több édességet, de hiába. Az egész gumicukor-őrület George Harrison hibája volt, aki egyszer interjúban óvatlanul bevallotta, hogy szereti, ebből pedig hamar őrület lett, és egy idő után valóságos rituálé lett a gumicukorhajigálás. Ez különösen Amerikában volt kellemetlen, ahol inkább a kemény cukorbevonatú jelly beant fogyaszották, és ezzel szórták meg a zenekart, hiába kérték a közönséget, hogy ne csinálják. Harrisont egyszer szemen is találta egy - csoda-e, hogy egyre kevésbé rajongtak a koncertezésért? (Fotó: The Sydney Morning Herald / Getty Images Hungary)

Ringo Starr és John Lennon még mindig a Help! forgatásán 1965 áprilisában, immár az angliai Twickenhamben. Bár mindkét film ráerősített a Beatles-fiúk jópofa, vicces image-ére, addigra már rendesen bedarálta őket a siker és a vele járó nyomás. A kép két nappal a Help! című szám felvétele után készült, amely egy “tudat alatti segélykiáltás” volt Lennontól: “Meghíztam, depressziós voltam és segítségért kiabáltam” - mondta később erről az időszakról, és ez volt az egyik első olyan, őszinte Beatles-szám, amelyből a figyelmes szemlélőnek kiderülhetett, hogy a fiúkkal nincs minden rendben. Lennon utólag csak azt bánta, hogy túl gyors lett a dal tempója, és ez nem igazán volt összhangban a mondanivalójával - a legtöbb hallgatónak a Help! csak egy sima, gyors rock and roll-dal volt. (Fotó: Stan Meagher / Getty Images Hungary)

Ringo bolondozik a Help! forgatásán. Ahhoz képest, hogy csak később került be a zenekarba, és eleinte a rajongók még tüntettek is ellene, a dobos rövid idő alatt rendkívül népszerű lett, és jellegzetes figurája a filmekben is fontos szerephez jutott. A Help!-nek egyenesen ő a főszereplője, hiszen Ringo gyűrűjéért folyik a hajsza az egész filmben, melyet azonban már kisebb lelkesedés fogadott, mint az egy évvel korábbi A Hard Day’s Nightot. A kritikusok kicsit erőltetettnek és fárasztónak érezték a filmet, és a Beatles egy időre le is állt a filmezéssel, Lester következő filmjében (Hogyan nyertem meg a háborút) pedig már csak Lennon szerepelt egyedül. (Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary)

1965. október 26-án a Beatles a Buckingham-palotába volt hivatalos: ezen napon ütötte lovaggá őket II. Erzsébet királynő, miközben odakint a rendőrök kétségbeesetten próbálták visszatartani a mintegy négyezer visongó lányrajongót. A Beatlest Harold Wilson miniszterelnök terjesztette fel az MBE-kitüntetésre, sokak szerint azért, hogy így járjon a legfiatalabb szavazók kedvében. Később Lennon elterjesztette, hogy előtte elszívtak egy jointot a palota vécéjében, de ezt aztán Harrison cáfolta, mondván, csak simán cigiztek a nagy esemény előtt. A kitüntetés méltó megkoronázása volt egy sűrű évnek, melybe két nagylemez, egy filmforgatás és három turné is belefért. Októberben épp a Rubber Soul albumon dolgoztak: ez volt az első olyan lemezük, melynek a felvételeit nem turnék közé suvasztották be, hanem egy hosszabb, egybefüggő időszakot kizárólag a stúdiózásnak szentelhettek. Ebből utána már rendszer lett, és ezt a koncertezés bánta. (Fotó: Ted West / Getty Images Hungary)

A Beatles karrierjében felbecsülhetetlen jelentősége volt a korai hamburgi éveknek, de utána egészen 1966-ig nem játszottak német közönség előtt, amikor is egy miniturné végre kirobbantotta a Beatlemániát az NSZK-ban is. Három városban léptek fel: Münchenből Essenbe, onnét pedig Hamburgba vonatoztak, ahol Lennon és McCartney a régi sikereik helyszínére, a Reeperbahnra is ellátogatott.

Bár a Beatles még mindig a világ legnagyobb zenekara volt, 66-ra már komoly vetélytársaik akadtak, akik közül például a Rolling Stones már egy évvel korábban végigturnézta Németországot és Ausztriát. A riválisok egy-két év alatt rengeteget fejlődtek, és Bob Dylan, a Byrds vagy a Beach Boys 65-66-os lemezei már bátran odatehetők a Beatles albumai mellé, odahaza pedig vadabb és nyersebb zenekarok tűntek fel: a Stones mellett a Who, a Them vagy a Yardbirds is jobban passzolt a lázadáshoz, mint az egyre szofisztikáltabb Beatles. De mindezek ellenére a Beatles turnéja akkora esemény volt Németországban, hogy három napig kizárólag erről szólt minden. Szegény német rajongók nem tudták még akkor, hogy ez egyben az utolsó ottani turnéjuk is volt. (Fotó: Keystone Features / Getty Images Hungary)

Nem csoda, hogy szegény rendőr befogja a fülét, hiszen a bezsongott tinilányok még a koncerteken is mindent elnyomtak a sikoltozásukkal. Az akkori kezdetleges hangtechnika még nem tudott segíteni ezen a problémán, sokszor sem Lennonék nem hallották magukat rendesen, sem pedig a közönség. Jellemző, hogy a Beatles 1965-ös, Shea Stadium-beli történelmi jelentőségű koncertjéről (ez volt ugyanis az első igazi stadionkoncert) készült filmfelvételen sem hallatszik szinte semmi az ötvenezer sikoltozó néző miatt, ezért később a zenekar egy stúdióban újra fel kellett, hogy játsszon néhány dalt a koncertfilmhez. (Fotó: Time Life Pictures / Getty Images Hungary)

A Beatles koncertje Münchenben, 1966. június 25-én. Míg a Beatlesből 1960 és 62 között a hamburgi éveiben elsőrangú koncertzenekar lett, az évtized közepén ez már saját bevallásuk szerint sem volt igaz rájuk: “Mielőtt híresek lettünk volna, mi voltunk a legjobbak élőben az egész világon” - mondta Lennon. A már említett hangtechnikai tökéletlenségek mellett persze az sem tett jót nekik, hogy Lennon nem szeretett próbálni: “Felnőtt emberek vagyunk, nem fogunk leülni és próbálni” - mondta később. 66 nyarára már nagyjából mind eljutottak odáig, hogy legszívesebben abbahagyták volna a koncertezést, de McCartney ekkor még ellene szavazott. (Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary)

A Beatles Tokióba érkezik 1966. június 29-én. Ez a rövid távol-keleti turné újabb érv volt a koncertezés befejezése mellett: Tokióban a Nippon Budokan sportcsarnokban léptek fel, melyet a japán harcművészetek szentélyének tartottak sokan, ezért a zenekar halálos fenyegetéseket kapott, és rohamrendőrök vigyázták minden lépésüket az országban. De az igazi megpróbáltatások a Fülöp-szigeteken érték őket, ahol Brian Epstein visszautasította a diktátorfeleség, Imelda Marcos meghívását a reggeli fogadására, melyet a helyiek hallatlan udvariatlanságnak tekintettek, és az utolsó napra el is tűnt a Beatles mellé rendelt védőőrizet, miközben fegyveres filippínók fenyegették őket a reptéren. A zenekar és kísérete halálfélelemben vergődött el a repülőjükig, de előtte néhányukat meg is verték. (Fotó: The Asahi Shimbun / Getty Images Hungary)

És a megpróbáltatások csak most kezdődtek igazán: jött az amerikai turné, melyre rányomta a bélyegét Lennon egy korábbi nyilatkozata arról, hogy a Beatles népszerűbb Jézusnál, melyből pont a turné előtt lett országos botrány, és egyes déli államokban Beatles-lemezekből raktak máglyát. A turné végig feszült és ideges hangulatú volt, a zenekart számos fenyegetés érte, az újságírók folyton Jézusról kérdezték őket, és Memphisben egy koncert közben felrobbant petárda is alaposan ráijesztett a zenekarra. Az incidensek folytatódtak, hiába kért bocsánatot formálisan is Lennon a turné első koncertje, a chicagói előtt. Harry Benson fotója pont a sajtótájékoztató után készült a láthatóan megviselt Lennonról a szállodában, 1966. augusztus 11-én.

Az utolsó szöget a Beatles-turnék koporsójába St Louisban verték tíz nappal később: óriási esőben játszott a zenekar egy sebtében összetákolt hullámlemeztető alatt, miközben attól rettegtek, hogy az eső ráfolyik az erősítőikre. McCartneyt ez az életveszélyes élmény győzte meg arról, hogy tényleg ne erőltessék tovább ezt. (Fotó: Harry Benson / Getty Images Hungary)

66-ban a Beatles már nem tudott mindenütt teltházas koncerteket produkálni, még a Shea Stadiumban sem, ahol kevesebben voltak rájuk kíváncsiak, mint egy évvel korábban. Számos szék maradt üresen a San Franciscó-i Candlestick Parkban is, ahol augusztus 29-én a turnét zárta a zenekar, a képen a színpad felé rohanó rajongók és a rendőrök szokásos kergetőzése látszik a háttérben. A tagok már előtte eldöntötték, hogy nemcsak a turnét zárják le itt, de a koncertezést is. Hideg, ködös és szeles este volt, a Beatles a szokásos műsorát játszotta: tizenegy dal, fél óra, sehol nem voltak még akkor a több órás megakoncertek. A koncertet felvette Tony Barrow, a zenekar sajtósa, és ez később kalózfelvételként el is terjedt. Ez volt a dalsorrend:

Rock And Roll Music
She's A Woman
If I Needed Someone
Day Tripper
Baby's In Black
I Feel Fine
Yesterday
I Wanna Be Your Man
Nowhere Man
Paperback Writer
Long Tall Sally

A koncert után a Beatles hazarepült, és a tagok végre kaptak három hónap szabadságot. Epsteinnek ezalatt többször is cáfolnia kellett a zenekar feloszlásáról szóló híreket, melyek valóban nem voltak igazak, az viszont igen, hogy a Beatles innentől fogva már nem volt többé a régi értelemben vett zenekar, hanem egy stúdióprojekt. Utóbbinak viszont ugyanolyan úttörő jelentőségű, mint előtte. (Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!