Az érzékeny művész meglátta a magyar valóságot
Voltam már vele hadtörténeti fesztiválon, szamarat enni, helyszínelőversenyen, és megnézni, ahogy búvárok sétálnak a Balaton fenekén. De őt nem az érdekli, amit a szemünk elé tesznek ilyenkor, hanem az, amit senki nem vesz észre, amit csak az lát, aki már gond nélkül keresztülnéz a sajtóesemények sűrű és többször meglehetősen unalmas szitáján, és tudja, hogy ami valójában történik, az semmi ahhoz képest, amit az lát, aki tényleg odafigyel.
Ő is azt írja a pénteken megjelenő, régóta érlelődő Kösz, jól! című albumában , hogy az ilyen nyilvános események „szexeplije az, hogy a szervezők mindig kommunikálni szeretnének valamit, de ehhez az elképzelt narratívához képest a valóság gyakran nem hagyja magát”.
Barakonyi Szabolcs pedig nem dől be annak, hogy mit kellene ilyenkor fotózni, hanem megy a saját feje után. A mező közepén játszó fúvósok, a kisvonaton sihuhuzó férfi vagy éppen a saját választási hirdetését létráról tartó politikus pont az a hülye látvány, amihez foghatót nemigen láttunk még, de valahogy nem tudjuk elképzelni bármelyik másik országban őket. Ezért is jelenik meg itt, Magyarországon a Kösz, jól!.
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160836_2a3a2ac86c9d705a2d592d3fa2454ec1_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160842_5d7a0aa385847bdf5cba19bf57720a62_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160840_47328ba582164da60ed07446b518c784_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160838_708198de521515ff053f5d105e03e92a_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160834_edb7176b272568d943badd7ac9802afc_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160832_65c6c962b354f293a858c27f22f710f7_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160828_a0e1bfb7fddeceb5130699ec38f1729a_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160826_d34e2c198ccfd98d50aa8344f10b0c34_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160824_8a36504044624b9952e57feacb97ecea_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14165/141651/14165128_6e9c5ce01522c122c84714dad4032895_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1416/14160/141608/14160820_26bc0f8fa5e574d166bc72f5c5645fdc_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon