Jachtok, golfklub, kerítések – így élnek a gazdag európaiak Ghánában
A 25 millió lakosú Ghána néhány fokra fekszik az Egyenlítőtől. Valószínűleg mindenki hallott már róla, ha másért nem is, egy-egy korábbi futball-világbajnokság miatt. Az európai emberek többsége sosem jut el a nyugat-afrikai államba, amiről jó eséllyel csak annyit gondol, hogy fekete bőrű, szegény emberek lakják. De vannak azért, akik valamiért (leginkább a pénz miatt) arra adják a fejüket, hogy a „fejlett Nyugatról” a Togó, Elefántcsontpart és Burkina Faso által határolt országba költözzenek. Egy fiatal belga fotós, Tomas Bachot hét hétig követhette a Ghánában élő obrunik”, azaz külföldiek életét.
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422266_faa1a31b7ecfb2df60015360fe09ae8f_wm.jpg)
A fotós egy korábbi barátnője miatt került kapcsolatba a Ghánában élő gazdag fehér emberek világával. A lány anyja Belgiumból, apja Ghánából származik, ketten alapítottak egy tisztítószerekkel foglalkozó céget. Bachot volt barátnője sosem ült nyilvános buszon. Vagy sofőr, vagy a szülei furikázták a házuk, az iskola és a pláza között. Ghánában az egy főre jutó GDP nagyjából ötöde a magyarországinak. „Ezek nem is tudják, mi a különbség a quattro formaggi és a quattro stagioni között” – magyarázta egy nyugati férfi az étteremben a pincérnek. Ghána egyik tengerparti városában járunk, Accrában.
A város francia pékségében 6 euró, azaz közel kétezer forint egy mozzarellás szendvics. A Ghánában élő fehér emberek általában megengedhetik maguknak, hogy sofőrjük, bejárónőjük legyen. Az országban hatalmasak a gazdasági egyenlőtlenségek, a nyolcvanas évek végén itt még gyakoriak voltak az éhínségek. A rossz minőségű utak miatt Ghánában is a terepjáró a menő a gazdagok között. Bachot azt írta: kis túlzással több terepjárót látott, mint embert. Az obrunik lakóhelyeire a magas falak és a drótkerítések mellett 24 órás járőrszolgálat vigyáz. „Természetes, hogy elszeparáljuk magunkat a helyiektől” – idézte fel Bachot a ghánai holland iskola tanítónőjének szavait. Az Egyenlítő közelsége miatt Ghánában éjszaka is 30 fok van, ezért az európai ember légkondicionáló mellett, paplan alatt alszik.
Amikor Bachot megmutatta a képeket az alanyainak, egy család kifogásolta, hogy koloniális keretbe helyezte őket. A Ghánába költöző gazdag fehérek nem szeretnek lemondani egyik kedvenc kikapcsolódásukról, a golfról sem. Bachot szerint egy egész kis külön világot építettek fel itt az európaiak. Elkapott beszélgetés az éves belga parti előtt: „Tavaly nyáron felépítettük az Atomiumot a kertben.”
Héthetes kintléte alatt ő is csak belga tévét nézett és flamand ételeket evett. Volt barátnője szinte csak külföldi barátnőket szerzett Ghánában, pedig a francia iskola, ahova járt, nem tartozott a legexkluzívabbak közé. A helyi amerikai iskolába már magasabb a belépési küszöb: az éves tandíj 20 ezer dollár, azaz több mint 6 millió forint lehet.
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422240_d71eec2d15c5732806aad04fe7ec0265_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422250_c2d397f57e1530ddbf4bb4974b492dbd_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422258_2d463fb57f6bdcc5daa44ec3be038341_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422264_c8ba4091a07c21e53e65285441ef8f3c_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422256_0d4228c28a8cf98f9ad28afaff8bdf49_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422268_036117df3a7b2b202719cbdb9c73aeb2_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422238_fb990e7b8008acb2e95015869ef996d0_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422244_8f60128bc108bfc448315c6ea7d86869_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422254_4791755e4ba5f74dc3dcf95515f97529_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422248_92949708ea8364a20d3319a587bb7bd5_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422234_9977770cda9c935be234eb37c5f28fcd_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422242_b159353b6a799860406e7c8cdaba9205_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422232_cac5864750ce588a750a0da2ffa99521_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422260_88992722ebf061976cdb96ab5b11392c_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422236_ebb66e3023937fd3af1743a1339adb64_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422262_46708949a40c2f1b247eef78bd24614c_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1442/14422/144222/14422246_3cc95ed88fcda6cb2c345a9a0cdb2e94_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon