Így kell hősöket faragni
Déri Miklós a Rákóczi téri vásárcsarnok eladóiról készített fotósorozatot. Hétköznapi emberek ők, vannak köztük, akik családi hagyományt ápolva, hosszú évek óta árulnak a csarnokban, és olyanok is, akik talán idén kezdték ott az eladói munkát, de a lényeg: a fotósnak sikerült játékosan kizökkentenie a szereplőit a mindennapi rutinjukból, amikor arra kérte őket, hogy önmagukat adják egy fotóhoz. A képekein keresztül pedig egy egészen új világban nyílik meg a szebb napokat is megélt piac.
A Mindspace városfejlesztő csoport felkérésére készült sorozat jó példája annak, hogy hány rejtett történet vár bemutatásra, akár karnyújtásnyira is tőlünk, a megszokott környezetünkben. Déri Miklós például a szomszédos utcában lakik, és figyelemmel kísérte, ahogy az egykor nyüzsgő csarnok és tágabb környéke, a VIII. kerület, az évekig húzódó metróépítés és a felújítások alatt egyre inkább veszít a vonzerejéből.
A sorozat arcai viszont pillanatok alatt bejárták a netet, rendkívüli figyelmet irányítva az egyre inkább hanyagolt csarnokra. Déri Miklós karaktereiből hirtelen hétköznapi hősök válltak, pedig igazán semmit sem csináltak, csak magukat adták egy képhez.
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183394/18339405_64fd21e52d6ada4eeab9fe7ece82336b_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183393/18339395_62730c50659e5fd9c9f85bddf8921a50_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183394/18339409_20132fc1c83dce086a1d3038568f18e6_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183394/18339403_e938fe9e4f52bf79378022e3974b16da_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183393/18339389_232bf2a9214ac4954e97d15ad17d0426_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183394/18339401_beff8e833d2b2399a1d573d7b832613f_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183393/18339399_894520044ca70e4b35653e44b1c73ab7_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183394/18339411_eb19189a46a29f836bb8527532decc35_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183394/18339407_a49d321a04ceed2c0bae7a0f0e333f19_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183393/18339391_4097df261b1168767741072d69a8b50f_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183393/18339393_229cacb900978ffbe364e296d8819e91_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/1833/18339/183393/18339397_a4195721dc629ba18a7c9daf35891ebe_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon