Az Iszlám Állam kitűzte a fehér zászlót
Több mint négyhónapos ostrom után véget ért Rakka ostroma. Az Eufrátesz melletti kétszázezres várost a történelem kezdetei óta lakják, a szíriai polgárháború kitörése után sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz az ország utolsó menedéke. Utána jött az al-Kaida, Aszad légiterrorja, majd az Iszlám Állam. A dzsihadisták rémuralmának a kurdok vetettek véget – és ahogy az az ostromoknál lenni szokott, a győzelemért a városnak és lakóinak kellett a legjobban megszenvednie.
![Rakka helyén az óbabilóniai idők óta mindig állt valamilyen település, de a város igazán csak az ötvenes évektől, a gyapottermelés beindulásától kezdve indult virágzásnak. Rakka a polgárháború első évében is relatíve nyugodt helynek számított, Bassár al-Aszad elnök még azt is meg merte kockáztatni, hogy 2012 júniusában egy rakkai mecsetben imádkozzon az iszlám egyik legfontosabb ünnepe, az Íd alkalmából.](https://kep.index.hu/1/0/1857/18571/185713/18571361_6d8a668fc2ad2db55753273b89cd184f_wm.jpg)
Rakka helyén az óbabilóniai idők óta mindig állt valamilyen település, a VIII. században egy ideig az Abbászida kalifiák is ide tették át székhelyüket. A város azonban ezerévnyi szendergést követően a múlt század ötvenes éveitől, a gyapottermelés beindulásától kezdve indult újra virágzásnak. A Szíria sűrűbben lakott részeitől távolabb fekvő Rakka a polgárháború első évében relatíve nyugodt helynek számított, Bassár al-Aszad elnök még azt is meg merte kockáztatni, hogy 2012 júniusában egy rakkai mecsetben imádkozzon az iszlám egyik legfontosabb ünnepe, az Íd alkalmából. (Fotó:
AFP)
![A nyugalomnak 2013 márciusában szakad vége, amikor is egy, főleg iszlamista milíciákból álló ellenzéki koalíció három nap alatt elfoglalta Rakkát. A szír kormány által fenntartott helyőrség egy északabbra lévő katonai körzetbe vonult vissza, melyet az ellenzéki milíciák hiába próbáltak többször is lerohanni. A 220 ezres Rakka volt az első nagyobb város, ami ellenzéki fennhatóság alá került; a hatalomátvétel során a milíciák sok kormányhivatalnokkal végeztek.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559993_a0d3939c1d156dcbb5e9ab84d6ff78bc_wm.jpg)
A nyugalomnak 2013 márciusában szakad vége, amikor is egy, főleg iszlamista milíciákból álló ellenzéki koalíció három nap alatt elfoglalta Rakkát. A szír kormány által fenntartott helyőrség egy északabbra lévő katonai körzetbe vonult vissza, melyet az ellenzéki milíciák hiába próbáltak többször is lerohanni. A 220 ezres Rakka volt az első nagyobb város, ami ellenzéki fennhatóság alá került; a hatalomátvétel során a milíciák sok kormányhivatalnokkal végeztek. (Fotó:
AFP)
![Amint a város ellenzéki kézre került, az Aszad-rezsim elkezdte válogatás nélkül bombázni a katonai állásokat, a lakóépületeket és a civil infrastruktúrát. Rakka amortizációja tehát már jóval az ostrom előtt megkezdődött.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559983_2636bc4e85943eed5e5d82e8d7171fa8_wm.jpg)
Amint a város ellenzéki kézre került, az Aszad-rezsim elkezdte válogatás nélkül bombázni a katonai állásokat, a lakóépületeket és a civil infrastruktúrát. Rakka amortizációja tehát már jóval az ostrom előtt megkezdődött. (Fotó:
Abdullah Al-Sham / AFP)
![Rakka és körzete a polgárháború kezdeti időszakában valóságos menekültparadicsomnak számított; legalább félmillióan menekültek ide Idlibből, Aleppóból, Homszból vagy Damaszkuszból – ekkortájt becézték a várost a Forradalom Hotelé-nek. De 2013 márciusa után valóságos exodus indult meg a városból: sokan az iszlamista milíciáktól, sokan Aszad megtorlásától, sokan úgy általában a háborútól félve pakolták fel ingóságaikat és családjaikat.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559989_1154fa953b7ff78986917c8d674ab005_wm.jpg)
Rakka és körzete a polgárháború kezdeti időszakában valóságos menekültparadicsomnak számított; legalább félmillióan menekültek ide Idlibből, Aleppóból, Homszból vagy Damaszkuszból – ekkortájt becézték a várost a Forradalom Hotelé-nek. De 2013 márciusa után valóságos exodus indult meg a városból: sokan az iszlamista milíciáktól, sokan Aszad megtorlásától, sokan úgy általában a háborútól félve pakolták fel ingóságaikat és családjaikat. (Fotó:
AFP)
![És azután mindenkit elsöpört az Iszlám Állam, mely Irakból szervezett titkos sejtek, valamint a tömegével átálló dzsihadisták segítségével hónapok alatt uralma alá hajtotta egész Kelet-Szíriát. Rakkát 2013 novemberében vették be, és bár az Iszlám Állammal szembeforduló ellenzéki milíciáknak sikerült visszafoglalniuk a várost, 2014 januárjára nem csak maga a várost, de a rezsim katonai bázisát, sőt, az egész tartományt stabilan az ellenőrzése alatt tartotta az újgenerációs dzsihadista szervezet.](https://kep.index.hu/1/0/1857/18571/185719/18571927_ff393514d5ac953b56b247e3eabf30f3_wm.jpg)
És azután mindenkit elsöpört az Iszlám Állam, mely Irakból szervezett titkos sejtek, valamint a tömegével átálló dzsihadisták segítségével hónapok alatt uralma alá hajtotta egész Kelet-Szíriát. Rakkát 2013 novemberében vették be, és bár az Iszlám Állammal szembeforduló ellenzéki milíciáknak sikerült visszafoglalniuk a várost, 2014 januárjára nem csak maga a várost, de a rezsim katonai bázisát, sőt, az egész tartományt stabilan az ellenőrzése alatt tartotta az újgenerációs dzsihadista szervezet. (Fotó:
Stringer / Reuters)
![A milíciák, szélsőségesek, bombázások és offenzívák megtették hatásukat: Rakkából és környékéről százezrek indultak északnak a török határ felé.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559931_5e03a8f529bf1b894e2b103b99affc51_wm.jpg)
A milíciák, szélsőségesek, bombázások és offenzívák megtették hatásukat: Rakkából és környékéről százezrek indultak északnak a török határ felé. (Fotó:
Anadolu Agency / Getty Images Hungary)
![Rakka nem csak stratégiai, hanem szimbulikus jelentőséggel is bírt a történelmi szimbólumokat kedvelő al-Bagdadiék számára; a város ugyanis a VIII. századba az Abbászida kalifátus székhelyeként szolgált. Az újdonsült főváros életét azonban nem csak a Kalifátus intézményeinek felbukkanása változtatta meg alapjaiban, hanem az is, hogy bevezették a sáriát, ami rengeteg, korábban ismeretlen tilalommal és büntetéssel bástyázta körül a mindennapokat.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559961_62feff6097a237f2351fa6d1c40cd47e_wm.jpg)
Rakkát nem csak stratégiai fekvése miatt választotta fővárosául az Iszlám Állam, hanem azért, mert al-Bagdadiék Rakkát az iszlám hódító korszakának egyik fontos szimbólumának tartják. Az újdonsült főváros életét azonban nem csak a Kalifátus intézményeinek felbukkanása változtatta meg alapjaiban, hanem az is, hogy bevezették a sáriát, ami rengeteg, korábban ismeretlen tilalommal és büntetéssel bástyázta körül a mindennapokat. (Fotó:
AFP)
![Rakkát ellepték a fegyverüzemek és a sufniműhelyek is, ahol a rakétagránátoktól kezdve a drónokig mindent összeszereltek - gyakran az ellenfél roncsait újrahasznosítva. A hadiipar és az igazgatási központok nem maradtak rejtve a nyugati és az orosz felderítés előtt sem, így Rakka lakóinak hamar meg kellett tanulnia együttélni a mindennapos bombázásokkal.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559965_00621fb75f01c1b94675220a3a0c8c1c_wm.jpg)
Rakkát ellepték a fegyverüzemek és a sufniműhelyek is, ahol a rakétagránátoktól kezdve a drónokig mindent összeszereltek - gyakran az ellenfél roncsait újrahasznosítva. A hadiipar és az igazgatási központok nem maradtak rejtve a nyugati és az orosz felderítés előtt sem, így Rakka lakóinak hamar meg kellett tanulnia együttélni a mindennapos bombázásokkal. (Fotó:
Str / AFP)
![Az Iszlám Állam szokása szerint ott irtotta a vallási és etnikai kisebbségeket, ahol csak tudta. A Szíria nyugati részét lakó, a Baath párt elitjét adó alavita törzsbe tartozókat a főtéren végeztette ki, a síita és keresztény templomokat vagy lerombolta, vagy – mint például az örmény katolikusokét – az iszlám rendőrség toborzóközpontjává alakította át. Rakkában egyébként a háború előtt még minden tizedik ember keresztény származású volt, ma már nagy részük menekültstátuszban tengődik valahol Suruç és Tempelhof között.](https://kep.index.hu/1/0/1857/18572/185726/18572607_15623a2bbf7604fb542af240242e7b40_wm.jpg)
Az Iszlám Állam szokása szerint ott irtotta a vallási és etnikai kisebbségeket, ahol csak tudta. A Szíria nyugati részét lakó, a Baath párt elitjét adó alavita törzsbe tartozókat a főtéren végezték ki, a síita és keresztény templomokat vagy lerombolták, vagy – mint például az örmény katolikusokét – az iszlám rendőrség toborzóközpontjává alakították át. Rakkában egyébként a háború előtt még minden tizedik ember keresztény származású volt, ma már nagy részük menekültstátuszban tengődik valahol Suruç és Tempelhof között. (Fotó:
The Washington Post / Getty Images Hungary)
![Rakka közelében gyártották le az Iszlám Állam agresszív médiakampányának alapját képező lefejezős-kivégzős videók nagy részét. Az amerikai újságíró, James Foley fejét is a várostól délre található hegyek között nyiszálta le a brit származású Jihadi John, akit később kocsijával együtt rakétázott darabokra egy amerikai drón. A mészárlások valódi léptékével csak az összes tömegsír feltárását követően kerülhetünk tisztába. Ezek a kurd nők és férfiak például Ain Isszánál 50 milicista tetemét exhumálták.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559959_acb06bf4b4fd677f710f9daf897b83d2_wm.jpg)
Rakka közelében gyártották le az Iszlám Állam agresszív médiakampányának alapját képező lefejezős-kivégzős videók nagy részét. Az amerikai újságíró, James Foley fejét is a várostól délre található hegyek között nyiszálta le a brit származású Jihadi John, akivel később kocsijával együtt végzett egy amerikai drón. A mészárlások valódi léptékével csak az összes tömegsír feltárását követően kerülhetünk tisztába. Ezek a kurd nők és férfiak például Ain Isszánál 50 milicista tetemét exhumálták. (Fotó:
Delil Souleiman / AFP)
18
Figyelem!
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti Ⅴ. vagy Ⅵ. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
![RAKKA, JÖVÜK! - hirdeti a kurd milicisták által felfúst graffiti. És tényleg, az Iszlám Állam fővárosára a kurdok mérték a végső csapást. Pedig nekik nem csak a dzsihadistákkal kellett szembenézniük, de a saját, 13-15 milliós kurd kisebbségétől félő Törökország rosszindulatú húzásait is megszenvedték a dzsihadista embercsempészettől kezdve a bombázáson át a török-szír határra húzott falig. Erdoğan maga is felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy majd a török csapatok beveszik Rakkát, de a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) és a hozzájuk csatlakozott ellenzéki arab milíciák szövetsége, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) sokkal tettrekészebbnek mutatkozott. A korábbi évek védekező hadmozdulatait követően 2016-ban észak-szíriai kurd kantonokból kiindulva támadásba mentek át, és sorra foglalták vissza az Eufrátesztől északra található falvakat.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559927_0add4df3e632e3a99004cccba46c8b85_wm.jpg)
RAKKA, JÖVÜK! - hirdeti a kurd milicisták által felfújt graffiti. És tényleg, az Iszlám Állam fővárosára a kurdok mérték a végső csapást. Pedig nekik nem csak a dzsihadistákkal kellett szembenézniük, de a saját, 13-15 milliós kurd kisebbségétől félő Törökország rosszindulatú húzásaival is a dzsihadista embercsempészettől kezdve a bombázáson át a török-szír határra húzott falig. Erdoğan maga is felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy majd a török csapatok beveszik Rakkát, de a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) és a hozzájuk csatlakozott ellenzéki arab milíciák szövetsége, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) sokkal tettrekészebbnek mutatkozott. A korábbi évek védekező hadmozdulatait követően 2016-ban az észak-szíriai kurd kantonokból kiindulva támadásba mentek át, és sorra foglalták vissza az Eufrátesztől északra található falvakat. (Fotó:
The Washington Post / Getty Images Hungary)
![A kurdok amerikai katonai felszerelésekkel való támogatását sokáig hátráltatta a NATO-partner Törökország heves ellenkezése, és csak a Trump-adminisztráció vállalta fel, hogy a Pentagon végre túllépjen a kelet-európai raktárakban porosodó Kalasnyikovok felvásárlásán, és komolyabb fegyvereket is szállítson a kurd-arab koalíciónak. 2017-től a modern géppuskák, aknavetők, páncélautók jelentősen meggyorsították az Iszlám Állam felszámolását.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559941_16e5d67aabe20c38e9d530abc9799c36_wm.jpg)
A kurdok amerikai katonai felszerelésekkel való támogatását sokáig hátráltatta a NATO-partner Törökország heves ellenkezése, és csak a Trump-adminisztráció vállalta fel teljes mellszélességgel, hogy a Pentagon végre túllépjen a kelet-európai raktárakban porosodó Kalasnyikovok felvásárlásán, és komolyabb fegyvereket is szállítson a kurd-arab koalíciónak. 2017-től a modern géppuskák, aknavetők és - a képen látható jellegzetes pickup-felvonulás ellenére - a páncélautók jelentősen meggyorsították az Iszlám Állam felszámolását. (Fotó:
Erik De Castro / Reuters)
![Rakkában a dzsihadisták kiépítettek egy, a levegőből láthatatlan alagútrendszert, és számos harcálláspontjukat népes családok által lakott házakba telepítették, hogy a civileket élő pajzsokként használhassák az utcai harcok során.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559947_276aecb51363f6b25db95463a6014f29_wm.jpg)
Rakka védelmére hónapokig készültek a dzsihadisták. A csapatmozgások és az utánpótlás megkönnyítésére kiépítettek egy, a levegőből láthatatlan alagútrendszert, és számos harcálláspontjukat népes családok által lakott házakba telepítették, hogy a civileket élő pajzsokként használhassák az utcai harcok során. (Fotó:
Erik De Castro / Reuters)
![A városharc minden lehetőségét kihasználó mintegy 4000 dzsihadista iszonyú kemény ellenállást fejtett ki a háromszoros-négyszeres számbeli fölényben lévő ostromlók ellen. Számos ellencsapást hajtottak végre, az SDF vezérkara katonái és a vallási-történelmi emlékek – például az Abbászida kalifátus idejéből származó, csaknem 1300 éves nagymecset megkímélése - érdekében július közepén lassított az előrenyomulás tempóján.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559953_a15188bb57384cb665434acb5edff1c8_wm.jpg)
A városharc minden lehetőségét kihasználó mintegy 4000 dzsihadista iszonyú kemény ellenállást fejtett ki a háromszoros-négyszeres számbeli fölényben lévő ostromlók ellen. Számos ellencsapást hajtottak végre, az SDF vezérkara katonái és a vallási-történelmi emlékek – például az Abbászida kalifátus idejéből származó, csaknem 1300 éves nagymecset megkímélése - érdekében július közepén lassított az előrenyomulás tempóján. (Fotó:
Erik De Castro / Reuters)
![2014 óta csaknem 5000 légitámadás érte a már Aszad által is megbombázott várost, melyek során több ezer civil halt meg; az infrastruktúra lényegében megsemmisül, a lakóházak legalább fele mára romokban hever. Az egyik, évek óta menekülttáborban tengődő rakkai a pusztítás hírére így sóhajtott fel: „Ha visszatérünk, jobban tesszük, ha visszük a sátrainkat is.”](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559955_22534898372f5a39b6de64160d39b1e8_wm.jpg)
2014 óta csaknem 5000 légitámadás érte a már Aszad által is alaposan megbombázott várost, melyek során több ezer civil halt meg; az infrastruktúra lényegében megsemmisült, a lakóházak legalább fele mára romokban hever. Az egyik, évek óta menekülttáborban tengődő rakkai a pusztítás hírére így sóhajtott fel: „Ha visszatérünk, jobban tesszük, ha visszük a sátrainkat is.” (Fotó:
Rodi Said / Reuters)
![A kurd-arab szárazföldi egységek és a nyugati légierő között tabletes célmegjelölők tartották a kapcsolatot. A munkamegosztás elősegítésére tonnaszám érkeztek Amerikából az SDF-hez a különböző kommunikációs és informatikai eszközök.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559957_ea2dacb17665209e73c8a22497bfa17d_wm.jpg)
A kurd-arab szárazföldi egységek és a nyugati légierő között tabletes célmegjelölők tartották a kapcsolatot. A munkamegosztás elősegítésére tonnaszám érkeztek Amerikából az SDF-hez a különböző kommunikációs és informatikai eszközök. (Fotó:
Rodi Said / Reuters)
![Az Iszlám Állam rövid, de véres története során első ízben Rakka ostromának utolsó stádiumában fordult elő, hogy százával adták meg magukat az amnesztia fejében a terrorállam szent harcosai. A külföldi származású dzsihadisták – tudván, hogy odahaza mi várna rájuk – elsáncolták magukat a helyi futballstadionban, és a végsőkig harcoltak.](https://kep.index.hu/1/0/1855/18559/185599/18559939_c6833f8ac2f32d5fca186d35078e66b8_wm.jpg)
Az Iszlám Állam rövid, de véres története során első ízben Rakka ostrománál fordult elő, hogy az emnesztia reményében százával adták meg magukat a terrorállam szent harcosai. A külföldi származású dzsihadisták – tudván, hogy odahaza mi várna rájuk – viszont elsáncolták magukat a helyi futballstadionban, és a végsőkig kitartottak. (Fotó:
Erik De Castro / Reuters)
Rovataink a Facebookon