A sarokról leskelődő Lenin még sokáig élni fog
Bánkuti Andrást régóta foglalkoztatja az a természetesség, amivel Lenin több mint kilencven évvel a halála után is a mindennapok része maradt a szovjet-orosz hétköznapokban. Az eltelt évtizedek gyorsan felfalták Lenin testét: uralmát megtestesítő szobrait világszerte döntötték le és rombolták szét bukásának jelképeként, arcképe viszont a mai napig visszaköszön plakátokon, képeken.
Az én történetem is a Szovjetunióban, Leningrádban (egykor és ma Szentpétervár) kezdődik. Apám magyar ösztöndíjasként itt, az egyetemen ismerkedett meg anyámmal, aki a kazahsztáni Alma-Atából (Alma-Ati) érkezett diák volt. 1957-ben összeházasodtak, és Budapesten kezdtek új életet. Én 1958-ban itt születtem. Gyerekkoromtól kezdve utazom rendszeresen anyám hazájába, bár húsz-huszonöt éve már nem családlátogatóba megyek. Képeim dobozok, fiókok mélyén gyűltek, míg 2007-ben Emberek címen fotóalbum lett belőlük.
Az 1917-es orosz forradalom, vagy ahogyan egy nemzedék nevezte Magyarországon, a nagy októberi szocialista forradalom 100. évfordulójára vettem elő azokból a tényleges és digitális fiókokból ezeket a képeket. – Bánkuti András
![Alkony: 1990. Moszkva](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706749_ce6275bfb753db389e8f701d3bb84167_wm.jpg)
Alkony: 1990, Moszkva (Fotó:
Bánkuti András)
![Kádár János, Marx, Lenin és Engels a Budapesti Állatkertben, 1980. május elsején.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706727_1639f6ee1f721b2e18ce3c36bfbb4bd1_wm.jpg)
Kádár János, Marx, Lenin és Engels a budapesti állatkertben, 1980. május 1-jén (Fotó:
Bánkuti András)
![Ünneplők Lenin évfordulójának születésnapján a moszkvai Vörös téren, 2012.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706725_2f6acf5e953f7ac34370b96371961ed9_wm.jpg)
Ünneplők Lenin évfordulójának születésnapján a moszkvai Vörös téren, 2012-ben (Fotó:
Bánkuti András)
![Kazakhsztán, Karaganda, 1988. Gyári munkás a kommunizmus győzelmét hirdető üzemi plakát előtt.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706729_b4c48806b762ac1230e3aa9636df10f1_wm.jpg)
Kazahsztán, Karaganda, 1988, gyári munkás a kommunizmus győzelmét hirdető üzemi plakát előtt (Fotó:
Bánkuti András)
![Lenin és Engels egy taskeni teázó falán.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706731_2bba9e970214801a13230ab510f7fb35_wm.jpg)
Lenin és Engels egy taskenti teázó falán (Fotó:
Bánkuti András)
![1978. május 1 főpróba ( április 30-án)](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706751_1e863c542e0cec332d5347443ad9dd41_wm.jpg)
1978. május 1-ji főpróba (április 30-án) (Fotó:
Bánkuti András)
![Moszkva 1990 ellenzéki demonstráció](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706753_de2d1cbe3328b6e6e97bf0caae99cc66_wm.jpg)
Moszkva, 1990, ellenzéki demonstráció (Fotó:
Bánkuti András)
![Multicégek orosz plakáttervei egy moszkvai installáción, 1990.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706733_11106214814cba686c8f3cec2bc9c60a_wm.jpg)
Multicégek orosz plakáttervei egy moszkvai installáción, 1990 (Fotó:
Bánkuti András)
![Turisták fényképezkednek Lenin szobrával egy litván emlékparkban, 2008.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706737_b7185a84d21c6d14c97a933c3304e3df_wm.jpg)
Turisták fényképezkednek Lenin szobrával egy litván emlékparkban, 2008-ban (Fotó:
Bánkuti András)
![Tarktorgyár Lenin domborművével, Minszk 2004.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706757_3ca03eb1f3db37822ebfd0a1d71975c1_wm.jpg)
Traktorgyár Lenin domborművével, Minszk, 2004 (Fotó:
Bánkuti András)
![Lenin és Brezsnyev képe a moszkvai bolhapiacon. 1986.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706741_edcbfc7bd60dff7d5ad00593f1ea35f6_wm.jpg)
Lenin és Brezsnyev képe a moszkvai bolhapiacon, 1986-ban (Fotó:
Bánkuti András)
![Készülő szobrok a moszkvai panoptikumban.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706735_8e6340bebe50f5506d80a81db8abee88_wm.jpg)
Készülő szobrok a moszkvai panoptikumban (Fotó:
Bánkuti András)
![Moszkva, 2011.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18707/187071/18707111_41781866c229d3c3e76cee4d1a65587f_wm.jpg)
Moszkva, 2011 (Fotó:
Bánkuti András)
![Kádár János lengeti a kalapját, a háttérben pedig egy Lenin-szobor. Valamikor a nyolcvanas évek közepén.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706743_669c86d90e484a284a8199a0031baa45_wm.jpg)
Kádár János lengeti a kalapját, a háttérben pedig egy Lenin-szobor, valamikor a nyolcvanas évek közepén (Fotó:
Bánkuti András)
![Lenin-hasonmás egy dzsúdózó Putyint ábrázoló fotófal előtt, Szentpéterváron, 2002.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18707/187071/18707113_8baef8ee1db1c1fc82ddcb680c8dc246_wm.jpg)
Lenin-hasonmás egy dzsúdózó Putyint ábrázoló fotófal előtt, Szentpéterváron, 2002-ben (Fotó:
Bánkuti András)
![Memento park, Budapest, 1993.](https://kep.index.hu/1/0/1870/18706/187067/18706745_ae825e2db0cf9d4ebe70952bc272ed14_wm.jpg)
Memento park, Budapest, 1993 (Fotó:
Bánkuti András)
Rovataink a Facebookon