Talán csak halálunk után nem haragszunk már
Mi köti össze anyáink kajásdobozait, a szerelmi bájitalt és egy halott rezzenéstelen arcát? A Supermarket Galéria június 7-ig látható kiállításában a hét főbűn ellentétét, a hét erényt dolgozták fel fiatal művészek. A kiállítók: Fátyol Viola, Garai Gábor, Geibl Kata, Kostil Luka, Ladocsi András, Rédling Hanna és Szombat Éva. A kurátor: Ausztrics Andrea.

Ladocsi András a kevélységet választotta a főbűnök közül, amelynek ellentétpárja az alázatosság és a szerénység. "Számomra a szerénység egy olyan természetet, dolgot, jelenséget jelent, ami rendkívül magas értékkel bír, azonban vizuálisan ez mégsem jelenik meg hivalkodó módon. Az agyaggal kezdtem el foglalkozni, mert számomra ez az anyag, ami képes megtestesíteni az alázatot és a szerénységet azáltal, hogy egyáltalán nem feltűnő, azonban az, amit létrehoz belőle az ember, gyakran megismételhetetlen." (Fotó:
Ladocsi András)

"Az ember és az agyag kapcsolata számomra nagyon fontos ezeken a képeken, mert az építés, a gondolkodás és az odaadás fogalmakat kapcsolja össze számomra. A reklám mint médium a szerénység ellentetje, úgy gondolom, hogy a reklámok valamiféle kevélységet közvetítenek. Ebben sorozatban egy olyan reklámot szerettem volna létrehozni, ami egyszerre szerény, mégis megmarad eredeti funkciójánál." (Fotó:
Ladocsi András)

Kostil Luka képének 99 euro a címe, választott bűne a fösvénység, ellentetje az adakozás. “Ahogyan a két pont közötti távolság a végtelenségig felezhető, úgy az adakozás mértéke is relatív. Ér-e bármit egy 100 eurós egyszázad része, vagy a kilencvenkilenc fennmaradó a hiányzó egy nélkül? Mennyire igaz a gyakorlatban a sok kicsi sokra megy mondás?" (Fotó:
Kostil Luka)

Rédling Hanna főbűne a bujaság, ellentéte pedig a tisztaság. “Azzal az ártatlan, mégis intenzív és szívfacsaró vonzalommal foglalkoztam, amit általában tinédzser korunkban élünk át először és megismételhetetlenül. Ez a vonzódás sok esetben végül beteljesületlen marad, kérdőjeleket hagy maga után,majd az idő múlásával megmosolyogtató emlékké szelídül.” (Fotó:
Rédlig Hanna)

Rögtön észrevette az átlátszó üvegben lévő piros folyadékot az éjjeliszekrényemen. Mondtam neki, hogy inkább ne igyon bele, mert az bizony szerelmi bájital. Igazából aznap beszéltünk egymással először. Majdnem ugyanolyan póló volt rajtunk és a kézírása megszólalásig hasonlított az enyémhez. A neve pedig — pont mint azokban a bugyuta filmekben. Ez azért csak jelent valamit, nem? Végül amúgy nem ivott bele. (Fotó:
Rédlig Hanna)

Fátyol Viola sorozatának címe: Puszika, sietek. Az ő választott főbűne az irigység, amelynek az ellentetje az önzetlenség, ő a feltétlen szülői szeretet formájában mutatta be. (Fotó:
Fátyol Viola)

"Tizennyolc éves koromban költöztem el otthonról, először Egerbe, majd Budapestre" - írja az inspirációjáról. "Diákként sűrűbben jártam haza, majd a felnőtt élet kereteinek megszilárdulásával a látogatások természetszerűleg megritkultak. A szüleim számára azonban ezzel egy időben nem csökkent az igény, hogy gyerekeikről gondoskodjanak, ezért édesanyám a folytonosság érdekében új megoldást választott, inkább ő utazik Budapestre." - írja Fátyol Viola az önzetlenségről, mint erényről. (Fotó:
Fátyol Viola)

"A gondoskodó anya attribútumaként pedig minden esetben magával hordja az alaposan becsomagolt ételes műanyagdobozokat is. Pesti vizitáció alkalmával mindig teli csomaggal érkezik. A gurulós bőröndben szinte alig hoz ruhát, hogy legyen hely az ételeknek, amiket felnőtt gyerekei számára az utazás előtti nap és éjjel kimerítő munkával elkészít. Néha nem találkozunk, mert csak rövid időre ugrik fel hozzám, annyira, hogy a dobozokat letegye. Ilyenkor általában hosszabb üzeneteket hagy, de van, hogy csak annyit ír: Puszika, sietek" - ad magyarázatot a sorozat címére. (Fotó:
Fátyol Viola)

Szombat Éva a falánkságot és a mértékletességet dolgozta fel tarotkártyák formájában. “Egész életemben küzdöttem a súlyommal. Nem mondhatnám, hogy különösebben falánk lennék, csak ilyen az alkatom. Mindig is csapongtam a diéták és a bűntudattal tűzdelt evések között. Tavaly betöltöttem a harmincat, és férjhez mentem. Életmódváltásba kezdtem, rendszeresen tornáztam, és egészségesen étkeztem. Megtanultam a mértékletességre törekedni. A munkában és a szerelemben is megtaláltam az egyensúlyt, és törekszem rá, hogy fennmaradjon. A Tarot kártyában a kiegyenlítődés vagy másnéven a mértékletesség az egyik legjobb lap a Nagy Arkánumban. Ha a kérdező ezt a lapot húzza, minőségi javulás várható az életében. Az ezüstből az arany kehelybe öntik a kérdező életének vizét. A kérdezőre akkor vár siker, ha megtalálja a helyes mértéket, vonatkozzon ez szerelemre, a munkára vagy az anyagiakra. Én most úgy érzem, jó lapjaim vannak.” (Fotó:
Szombat Éva)

Garai Gábor a haragot választotta, ellentéte a szelídség. “A haragra gerjedés és az önzés oly mélyen bennünk élő viselkedési formák, hogy talán csak halálunk után mentesülünk tőlük igazán. Számomra egy halott arca a legszelídebb és legtürelmesebb a világon. Arra gondoltam, hogy a szelídséget és a türelmet megszemélyesítendő én magam leszek önnön halotti maszkom. Ennek több áthallása van számomra. Egyrészt élő és lélegző emberként megfotózni a saját halálunk, temetésünk és holttestünk elég összetett és természetellenes élmény. Másrészt egy órát feküdni élve eltemetve a maszk mintázásakor az egyre zsugorodó és nehezedő szilikon és gipsz súlya alatt a sötétben szintén nagyon türelempróbáló és klausztrofób érzés, hogy végül teljes, rezzenéstelen békességben nyugodhassak ebben az üveg és bronz akváriumban.” (Fotó:
Garai Gábor)

Geibl Kata választott főbűne a lustaság volt, és ellentéte, a törekvés. "Kortárs kultúránkat nagyban befolyásolja a globális kapitalizmus, mely életünk minden részére kihat. Abban a mítoszban élünk, hogy bárkiből bármi lehet, ha elég kitartóan megdolgozik érte. Ez a fajta szorgalom azonban versenyhelyzetet eredményez, amelyben akarva vagy akaratlanul, de részt kell vennünk. Sorozatomban ebből a problémából kiindulva foglalkoztam az elidegenedés és a szorongás együttes érzésével, amely úgy gondolom, hogy napjaink társadalmának egyik meghatározó eleme. " (Fotó:
Geibl Kata)
Rovataink a Facebookon