Imádom ezt az országot, de idegesít
![Elland, West Yorkshire, England, 1978 by Martin Parr](https://kep.index.hu/1/0/3002/30026/300266/30026623_73129dd5fa8abaee6450de2135bbfb64_wm.jpg)
Ha egyszer pont kerül a brexit végére, nagyjából akkor, amikor az egész emberi civilizációnak is, remélem, hogy a jövő archivistái meg fogják találni Martin Parr brit fotós gyűjteményét, mert abból pontosan ki tudják majd silabizálni, hogy milyen is volt az Egyesült Királyságban élni a 20. század második felében és a 21. század elején. Parrt a harsány színekkel, az éles szemmel, és a cseles humorral szokás asszociálni, de a leghíresebb képeihez, amik a brit nyaralóövezeteket, ételeket, embereket örökítettek meg, egy hosszabb folyamat végén jutott el.
Ennek a folyamatnak az első lépéseit mutatja be az idén ősszel megjelent Early Works című könyve, amiben a főleg hetvenes években készült, fekete-fehér fotóit gyűjti össze, abból az időszakból, amikor Parr még kereste a saját stílusát, bár a híres éleslátásának már akkor birtokában volt. Ekkor még a munkássága jobban hasonlított a szintén brit Tony Ray-Jones képeire, aki ugyancsak tablóként, minidrámákként ábrázolta a királyság mindennapjait. Ray-Jones fiatalon, harminc éves korában halt meg, 1972-ben, Parr már akkor is járta az országot, azt az országot, amit – a CNN-nek adott interjújában mondja – imád, de idegesíti is.
Az Early Works több korai projektjéből válogat: a The Non-Conformists egy észak-angol bányászváros mindennapjait dokumentálta, a Bad Weather egy vízalatti fényképezőgéppel és vakuval örökítette meg Anglia és Írország pocsék időjárását, és az azzal dacoló átlagembereket, és olyan képek is szerepelnek benne, amiket eddig a nagyközönség nem láthatott. Ilyenek azok a fotók, amiket Parr Indiában és Kínában készített, a nyolcvanas évek derekán. Egy jellegzetes sorozata volt a korban az, amikor korának Kakas-hálózatát, a Yates's Wine Lodge névre keresztelt, éjjel-nappal nyitva levő franchise-t fotózta végig.
Kedvelem a korai fekete-fehér képeimet
– mondta Parr az Another magazinnak. “Habár majdnem két generációval korábban készültek, emlékszem minden egyes képre, és arra az izgalomra és örömre, ami azzal járt, hogy nekivágok a világnak, és keresek egy képet. Legtöbbször nem találjuk meg, úgyhogy azok a különösen kedves alkalmak, amikor minden a helyére kerül. Ehhez folyamatosan kell fényképezni, és megszállottnak kell lenni – ami én vagyok is. Jó látni ennek a munkának a gyümölcseit.”
Az Early Works megvásárolható az RRB Photobooks honlapján.
![Egy Yates's Wine Lodge Liverpoolban. A 19. század végén nyílt kocsmahálózat éjjel-nappal nyújtott kiszolgálást, italt és ételt egyaránt. 1983.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30025/300259/30025919_447621ef87979aa238be1140380e5d89_wm.jpg)
![York megye, Észak-Anglia. 1974.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30025/300259/30025911_2cb529b9f5ccf659a25d1a8d92378c41_wm.jpg)
![Egy Lennon's Supermarket Prescottban. 1984.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30025/300259/30025927_a7301a68ba463d30897d4d1cb071a0db_wm.jpg)
![Mr. és Mrs. Smith az indiai Kalkuttában, a Fairlawn Hotel tulajdonosai. 1984.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30025/300259/30025909_a76f8c3211e816efc830964d282aff1f_wm.jpg)
![A manorhamiltoni birkavásár Leitrim megyében, Írországban. 1981.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30025/300259/30025907_ff010bcb8d4bd746e8d2114ae1f0abf4_wm.jpg)
![Anglia. 1972.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30026/300266/30026625_857e21ec82c877ddaec11521b02eda50_wm.jpg)
![St. Ives Cornwallban, Angliában. 1975.](https://kep.index.hu/1/0/3002/30025/300259/30025921_e174000abf5e2933bafdee75a7f88e65_wm.jpg)
(Borítókép: Martin Parr / Magnum Photos)
Rovataink a Facebookon