A szép ország reményében jöttek, és maradtak

Amikor megkérdezték a kínai születésű An Rong Xút, hogy mit szeret a legjobban csinálni New Yorkban, akkor azt választolta, hogy felülni a 7-es metróra. Ez a vonal az, ami Manhattan csücskétől, a Wall Street és a Times Square forgatagából egészen Queensig, a bevándorlók és kevésbé tehetősek lakóövezetéig viszi az utasokat. “Tapasztald meg, hogy mennyiféle ember van a szerelvényen, hány nyelven beszélnek, milyen a fény a vonaton. Annak ellenére, hogy borzasztó a szolgáltatás, a napfény egyenesen besüt, és a 7-es vonal ilyenkor olyan, mintha egy filmben lennél” - mondta Xu a Vice-nak adott interjújában.

A 7-es metró végállomása Flushing, New York kínai bevándorlóinak központja, innen indult például a város legjobb kínai büfé franchise-ja, a Xi’An Famous Foods, a járat pedig az, ahol idén a bemondó hangját egy sorozat promójaként lecserélték a komikus-színész Awkwafinára. Ő volt az, aki az utóbbi évek két legfontosabb, ázsiai-amerikaikról szóló filmjében is játszott, az egyik a Kőgazdag ázsiaiak című romantikus komédia volt, a másik pedig a nemsokára nálunk is bemutatott A búcsú, amiben egy olyan kínai származású amerikai nőt játszik, akinek a családja hazatér, hogy búcsút vegyenek a halálosan beteg nagymamától – akinek az ország szokásai szerint nem mondták meg, hogy hónapjai vannak hátra.

Mindkét film erőteljesen szakított azokkal a hagyományokkal, ahogy az amerikai filmekben az ázsiai bevándorlókat és leszármazottaikat ábrázolták, nem volt szó egzotikus fetisizálásról, rasszista poénokról, vagy bármiféle közhelyről, az alkotók döntéseit a közönség honorálta is, a maga módján mindkét film kivételes anyagi siker lett. Közönség volt rá: csak ha New Yorkot nézzük, a kínai bevándorlók száma 2014-ben elérte az 570 ezret, ezzel a legnagyobb ázsiai közösségnek számít a kontinensen kívül. Az egész országot nézve két és fél millió kínai bevándorló élt az Egyesült Államokban a Migration Policy adatai szerint.

Habár a reprezentáció végre változik, az amerikai történelem híresen problémásan állt az ázsiai bevándorlókhoz: a 19. század kínai munkásaira nagy szükség volt a földeken, a boltokban, és főleg, a transzkontinentális vasút építésekor, de az ország képtelen volt mit kezdeni a saját infrastruktúrákat kiépítő, zártabb közösséget alkotó bevándorlókkal, ezért egy 1882-es törvénnyel (Chinese Exclusion Act, azaz a kínai kizárás határozata) a kongresszus effektíve megtiltotta, hogy többen érkezzenek az országba.

“Egy kínai munkás sem szerepel azon az aranyszöget ábrázoló fotón, ami a transzkontinentális vasút építésének befejezését örökítette meg, pedig nagyrészt ők dolgoztak rajta” – mondja Xu, amikor a My Americans című fotósorozatáról beszél. Az évek óta tartó, végtelen anyaggal a fotós az amerikai kínai közösségeket örökíti meg.

Xu az anyag leírásában kifejti, hogy kínaiul az Amerikai Egyesült Államok neve szabadon fordítva “szép ország”-nak feleltethető meg (美國), ahova a jobb élet és az otthoni család fenntartásának érdekében érkeztek a bevándorlók a 19. századtól kezdve. A fotós ezt a szép országot akarta megörökíteni, ezt az ígért jólétet, szabadságot és hazát, az amerikai dokumentarista fotósok hagyományának folytatásaként, de kizárólag a kínaiakra és az Amerikában létező Kínára összpontosítva.

Xu emellett aktuális politikai témákkal is foglalkozik, 2019 végén a hongkongi zavargásokat fotózta a nyugati sajtó számára.