Márciusban kezdtek bevezetni jelentős korlátozásokat a nemzetközi sportéletben: előbb csak mérsékelték a nézők számát, majd fokozatosan zárt kapussá tették a mérkőzéseket több sportágban.
A bizonytalanságra való tekintettel versenyeket halasztottak el: a márciusban rajtoló Formula–1-es idény júliusban indult, a háromhetes országúti kerékpáros körversenyeket őszre halasztották, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) 900 viadalt írt ki új időpontban. Az amerikai major ligák rájátszását félbeszakították, majd egy úgynevezett buborékban fejezték be, a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát is augusztusban pótolták.
Voltak olyan sportágak is, amelyek a versenyek törlése mellett döntöttek:
- a második világháború óta először nem rendeztek tenisztornát Wimbledonban,
- elmaradtak a 2020-as felnőtt jégkorong-világbajnokságok,
- nem rendezték meg az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó e-sport-versenyt, a Fortnite-világbajnokságot,
- 1945 óta először elmaradt az amerikai nemzeti betűzőverseny.
Szigorú járványügyi előírások és intézkedések mellett azonban több sportágban folytatódtak/újraindultak a versenyek. A maszkviselés és fertőtlenítés a sportban is mindennapossá vált, az üres lelátók azonban máig szokatlan látványt nyújtanak. Alábbi galériánkban bemutatjuk, hogyan alkalmazkodott a sportvilág a koronavírus-járványhoz.
Szomorú látvány: a koronavírus-járvány miatt a jegypénztárak is zárva maradnak. A képen a valenciai Mestalla Stadion egyik kasszájának lehúzott redőnyei láthatóak az Atalanta elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccs előtt. (Fotó:
NurPhoto / Getty Images Hungary)
A stadionban nem lehetnek szurkolók, de azon kívül igen. A képen az olasz másodosztályú Velence drukkerei gyűltek össze az aréna melletti utcában, hogy biztassák kedvenceiket a Crotone elleni bajnokin 2020 márciusában. (Fotó:
NurPhoto / Getty Images Hungary)
Ősszel voltak országok, ahol elkezdtek enyhíteni a szigorú intézkedéseken. Németországban például részlegesen megnyitották a stadionokat. A képen a Hertha BSC szurkolói biztatják kedvenceiket a VfB Stuttgart elleni bajnokin. (Fotó:
Stefanie Loos / AFP)
A mérkőzések előtt és a félidőben is fertőtlenítik a labdákat a futballban. A képen a paraguayi Olimpia és az ecuadori Delfin összecsapása előtt kezelik a labdát. (Fotó:
Norberto Duarte / AFP)
A zárt kapussá tett mérkőzéseken a stadionban nem lehettek nézők, de a leleményes drukkerek találtak megoldást. A képen a bolíviai szurkolók egy háztetőről nézik a válogatott Argentína elleni világbajnoki selejtezőjét La Pazban. (Fotó:
Juan Karita / AFP)
A részleges stadionnyitás újabb példája: a portugál SC Braga néhány szurkolója a Municipal Stadionban nézhette az AEK Athén elleni Európa-liga-csoportmeccset. (Fotó:
Miguel Riopa / AFP)
A teniszezőknél a távolságtartásra is ügyeltek, a meccs végi pacsit felváltotta az ütők összeérintése. A képen Jelena Ostapenko Karolína Plískovával „ütőzik” a mérkőzésük után. (Fotó:
Martin Bureau / AFP)
Egy újabb látkép, ami megszokottá vált a koronavírus-járvány miatt: biztonsági emberek helyett takarító munkatársak a stadionokban. Mivel a lelátók üresek, így jóval kisebb biztonsági személyzet szükségeltetik, ugyanakkor a világjárvány elleni védekezés miatt egyre több fertőtlenítő/takarító munkatársra van szükség. (Fotó:
Silvio Avila / AFP)
A svájci alpesi síző, Justin Murisier áll maszkban a dobogón. A koronavírus ellenére folytatódó sporteseményeken szigorú járványügyi intézkedéseket vezettek be, többek között a maszkviselést. (Fotó:
Andreas Solaro / AFP)
Az üres lelátókra egyedi megoldást találtak Denverben: a Broncos amerikaifutball-csapatának Tampa Bay Buccaneers elleni meccsére a South Park animációs sorozat szereplőit ültették a nézőtérre. A találkozón egyébként 5700 szurkoló is a helyszínen drukkolhatott. (Fotó:
Matthew Stockman / Getty Images Hungary)
Rafael Nadal adogat a Roland Garroson a nézők nélküli Philippe Chatrier pályán. A „salakkirály” spanyol teniszező rendre telt ház előtt játszik, különösen a párizsi salakos Grand Slam-tornán, amelyet karrierje során 13-szor nyert meg. (Fotó:
Martin Bureau / AFP)
Négy profi golfozó, köztük Rory McIlroy vonulnak az egyik floridai pályán, betartva a távolságtartás szabályát. (Fotó:
Mike Ehrmann / Getty Images Hungary)
Az elmúlt hónapokban megszokottá vált, ugyanakkor rendkívül szomorú látkép: üres stadion. A képen a Montevideóban található Centenario Stadion látható az Uruguay–Brazília világbajnoki selejtező előtt. (Fotó:
Raul Martinez / AFP)
A sportolók példát is igyekeznek mutatni a nagyvilágnak. A Formula–1 versenyzői szokásos év végi képükön pózolnak Abu-Dzabiban, megtartva a nagyjából másfél méteres távolságot, és természetesen maszkot viselve. (Fotó:
Bryn Lennon / AFP)
A legtöbb sportban a gólörömöknél megszokott ölelkezést (persze nem teljesen, sőt...) felváltotta az öklözés vagy a könyöklés. A képen a Borussia Dortmund játékosai, Thorgan Hazad és Julian Brandt ünnepelnek egy gólt. (Fotó:
Martin Meissner / AFP)
A fertőtlenítés is fontos pontja a koronavírus elleni védekezésnek. A képen egy dolgozó a lelátót fertőtleníti az Akron Stadionban a Guadalajara–Necaxa mexikói futballmeccs előtt. (Fotó:
Ulises Ruiz / AFP)
A brazil válogatott kabalája, Canarinho ezúttal nem tud kit szórakoztatni, hiszen üres a nézőtér a Sao Paulóban található Morumbi Stadionban a Brazília–Venezuela vb-selejtező előtt. (Fotó:
Andre Penner / AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon