Máté Bence: Itthon érzem magam a legjobban

Hosszú út vezetett onnan, hogy a pusztaszeri családi ház nádasra néző ablakaiból ellőtte első képeit Máté Bence. A világszinten elismert természetfotós 15 évesen kezdte az élővilág dokumentálását, azóta nagyjából hétszáz nemzetközi és hazai díj bizonyította, hogy szakmája legjobbja. Első felszerelését a nyúltenyésztésből befolyt forintjaiból vásárolta.

Felvételei sikeréhez egyéni látásmódján túl hozzájárul, hogy professzionális szintre fejlesztette a lesépítést. Az első természetbe olvadó megfigyelőállomását a családi ház kertjében építette 1998 őszén nádból, amely elé napraforgómaggal csalogatta oda alanyait. Azóta lesépítő tevékenysége legalább olyan jelentős lett, mint fotográfiai munkássága. Világszerte keresik efféle ismeretei miatt is. Járt ilyen célzattal Costa Ricában, Brazíliában, illetve Afrikában is, ahol lombkoronaszintbe, föld alá, víz alá épített alagutakon megközelíthető, korábban nem létező színvonalú detektívüveges leseket installált.

A jó hír az, hogy egyre többet tartózkodik itthon, amiben szerepet játszhat az is, hogy, miként az Indexnek nyilatkozta:

a saját munkámmal én is óriási lábnyomot hagyok, ami nagyon zavar. 

 

A lábnyomcsökkentés része, hogy ritkábban utazik, ideje nagy részét pusztaszeri tanyáján tölti, amit állatfotós paradicsommá fejlesztett. Szintén lapunknak nyilatkozta nemrég,  hogy

az utazásaim során rájöttem, tulajdonképpen a saját kertem élővilága nyűgöz le leginkább, ahol naponta nyomon követhetem a változásokat. Itt ismerem a legtöbb állatot, itthon érzem magam a legjobban.

Válogatásunkban most itthon és külföldön elcsípett legjobb pillanataiból szemezgetünk. Lenyűgöző lesz, mint mindig, amikor lehetőségünk adódik a képeit csodálni. Az ő lencséjén keresztül ráadásul egy másik, ismeretlen Magyarország képe bontakozik ki előttünk.