Sok japánt csak az tart életben, hogy láthassa az olimpiát

Július 23-án kezdetét veszi a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia. A megtartással kapcsolatban nemcsak a világ, hanem Japán is megosztott, a lakosság nagyobb része elutasítja, nem is olyan régen pedig 6000 orvos adott be közös kérelmet a halasztásra. Az országban a koronavírus-járvány negyedik hulláma tombol, az oltás pedig lassan halad, a kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban köti az ebet a karóhoz. A Reuters az utca emberét kérdezte, ki hogyan viszonyul a játékok megrendezéséhez.

A koronavírus-járvány tavalyi kirobbanásakor az olimpia volt az egyik utolsó sportesemény, amelynél végül döntés született a halasztásról. A japán kormány és a NOB már akkor is a legvégsőkig próbálták húzni az ítéletet, amelynek értelmében 2021-re tolták az ötkarikás játékok megrendezését, abban bízva, hogy a pandémia addigra lecseng. Noha a világ több részén valóban múlófélben van a járvány, Japán nem tartozik ide, ugyanis az oltási program borzalmasan lassú, tavasszal pedig megérkezett a negyedik hullám. A szituáció talán rosszabb is, mint egy évvel ezelőtt, de a NOB hallani sem akar a törlésről, azt pedig már mindenki leszögezte korábban, hogy a halasztás nem is opció. A szigetország számos prefektúrájában, valamint a játékoknak otthont adó fővárosban is veszélyhelyzetet vezettek be, több közvélemény-kutatás szerint pedig a lakosság túlnyomó többsége azt szeretné, ha Japán nem rendezné meg a XXXII. nyári játékokat.


A Reuters hírügynökség több helyi lakost is megkérdezett erről egy fotóriport keretében, a vélemények pedig meglehetősen eltérnek. A 77 éves Kavada Iszao például csak július 2-án kapja meg az első oltását, de így is szeretné, ha megtartanák az olimpiát, sőt jegyet is venne, amennyiben engedik. Az 56 éves Ohasi Szacsi és férje közös vállalkozást működtet, amely tabikat, azaz tradicionális japán zoknikat forgalmaz. Ohasi 97 éves apósa is velük él, aki rendkívül lelkes volt korábban az olimpia miatt, de a pandémia óta inkább nem is hozza szóba. Szerinte sok olyan ember van Japánban, akit az tart életben, hogy láthassa a játékokat, már csak miattuk is jó lenne megtartani. Hirajama Tomohiro és felesége, Macumoto Rio támogatják az olimpia megrendezését, ugyanis az olimpiai falu mellett élnek, és a sportlétesítmények is közel vannak. Abban bíznak, hogy az ötkarikás játékok pozitívan hatnak a környék légkörére, ami megerősítheti őket.

A másik oldalt is sokan képviselik. Miura Kazuhiro, a Miura Klinika vezetője az emberierőforrás-hiány miatt aggódik, ami főleg az egészségügyi személyzetet érinti, ugyanis a japán kormány korábban felhívást tett közzé, amelyben több egészségügyi dolgozót mozgósítana az olimpiára. A 36 éves Tadzsima Riutaro a pénzügyi szektorban dolgozik, az ő környezetében mindenki ellenzi a játékok megrendezését, ugyanis külföldi nézők hiányában nem fog elegendő bevételt termelni, és ha a létesítményeket sem használják ki a jövőben, akkor az is csak kidobott pénz. A 40 éves Josida Hideo kényelmetlenül érzi magát a viadalt övező vita miatt, mert mindenhol csak ezt lehet látni, az emberek pedig tehetetlennek érzik magukat, ugyanis bizonyos csoportok már eldöntötték, hogy úgyis megrendezik az olimpiát, emiatt pedig rendkívül csalódott.