Pillanatokkal az után, hogy az északi toronyba csapódott az első utasszállító gép, a CNN, az MSNBC és más tévécsatornák szerverei alig bírták a terhelést. De az FBI honlapja is túlterhelődött, miután közzétették a gépeltérítők képét.

A második gép becsapódását (17 perccel az első után) és a tornyok összeomlását sok száz millióan nézték élőben szerte a világon, sikoltottak fel egyszerre, döbbenet és értetlenség fogadta a kibontakozó drámai eseményeket.

Ezer szónál is beszédesebb, elemi erejű fotók és mozgóképek születtek, halálfélelemben rohanó emberek, pokoli tűz és füst képsorai, amelyek beleégtek a retinánkba.

Vagy a tornyokból kiugráló és zuhanó emberek képei, például David Surowiecki és Richard Drew fotósok pillanatképei. Talán a legismertebb fotók közé tartoznak a világon, és a maguk nyerseségében máig megosztják a sajtót: közzé lehet-e tenni egy halálba zuhanó ismeretlen ember képét, vagy kegyeleti okokból el kell tekinteni tőle. Egyáltalán szabad-e ezeket a már szinte beállítottnak tűnő képeket felhasználni, mennyire szenzációhajhászat egy ember utolsó pillanatait megörökíteni? Arról is megoszlottak a vélemények, kik ők, éltek-e még a fotózás pillanatában. Sokan próbálták kideríteni a nevezetes Falling Man kilétét, sikertelenül.

Mindenesetre ezek a fotók bejárták a világsajtót. Ahogyan annak a többi, mintegy kétszáz zuhanó embernek a képe is, aki kétségbeesve vetette le magát több száz méter magasból.  hősiesen mentő tűzoltók, menekülő, imádkozó emberek fotói is mind fájdalmasan erős érzelmeket ébresztenek ma is. Ezek a képek az ő emlékművük, a törékeny élet és a halál pillanatának örök lenyomatai.