Történetek az Öreg-Túr mentén
További Nagykép cikkek
„Az élet ezen a vidéken ugyanolyan csendesen és kanyargósan folyik, mint a határt Északkelet-Magyarországról átlépő folyó. A falvakban a munka – a halászat, az állattartás, a mező- és erdőgazdálkodás, az építkezés – és a kikapcsolódás – a fürdőzések, beszélgetések – köré szerveződő hétköznapi élethelyzetek és tevékenységek Szabó R. János kiemelésével kitüntetett pillanatokká válnak.
A városi ember számára sokszor csak elképzelt, ritkán, vagy épp a nyaralások, vízitúrák, kirándulások idején megtapasztalt jelenetek és maga a táj is az időtlenség illúzióját keltik. Nem szabad azonban elfeledni, hogy a természettel való összhang és egyensúly igen törékeny, ezért Szabó R. János jelent dokumentáló terepmunkája különösen fontossá válik. A képekkel együtt a folyó mentén élő falusi embereknek nemcsak az eltűnőfélben lévő hagyományokat követő tevékenységeik és életkörülményeik, hanem értékrendjük és érzéseik is láthatóvá és megőrizhetővé válnak.
Ahogy az alkotó fogalmaz munkájáról: „A víz jelenléte jelenthet munkát, megélhetést, kikapcsolódást, szórakozást és nehézségeket. Olyan személyes történeteket és helyzeteket keresek, amik egy-egy sajátos viszonyulási lehetőséget mutatnak meg. Ezekből a történetekből szeretnék egy átfogó képet rajzolni, ami nemcsak szűkebb értelemben beszél a folyó körüli életről, hanem általánosabban is szól arról a társadalmi-történeti kontextusról, amit az Öreg-Túr környezete jelent. A képeken szeretném ezen túl a saját élményeimet, emlékeimet, a környezet és az élővilág iránti amatőr érdeklődésemet is megjeleníteni.”
A kiállításon a fényképek a falvakból hozott tárgyakkal egészülnek ki, ekként nem csupán képek által megtapasztalhatóvá, de láthatóvá is válik néhány olyan eszköz, mely a személyes emlékeket tárgyakon keresztül is megidézi.” – írja a képekről Gellér Judit, a kiállítás kurá
Szabó R. János fotográfus Fehérgyarmaton született 1992-ben, Kömörőben nőtt fel. Fotográfiai tanulmányait a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium alkalmazott fotográfus OKJ képzésén kezdte, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem BA fotográfia szakán 2013-ban szerzett diplomájával folytatta. Ettől kezdve különböző képzőművészeti intézmények, zenei és filmes fesztiválok szabadúszó fotográfusaként dolgozik Budapesten, több csoportos kiállításon vett részt. Fotóiból már a Nagyképen is bemutattunk egy válogatást 2017-ben. Fotói2020-ban a rangos Calvert 22 Foundation a munkáit beválogatta a The Calvert Journal-New East Photo Prize kiválasztottjai közé. A Történetek az Öreg-Túr mentén című fotósorozata kiállításként először a Capa Központ Project Room termében látható 2022. január 30-ig.
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123109_d9ff0c36abf290487e5095c1059b851e_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123137_957c84b89f991fe05052b2f4d648427d_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123143_bfdb02e99c3650c40b4f41baf49549eb_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123149_8c8b4920aebc83cec82a582566b77062_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123179_70373ce95a125bcf21fe65b5ec4fba0a_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123145_6e01c3516eea0d33e6f81d36698211c4_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123127_0fc64441c7755b3b63b4f4240d9db7dc_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123177_5eb85f2f70da846496853875c928dd2d_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123141_bb4ab07edb8308e83cb7b60e312e5174_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123165_660f19006728e3805c9acc9b91a5d9bc_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123111_e9f2dd60b577e279ba308b1428f18ae3_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123157_8cd3853160e69524a9659b18b09b2421_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123171_7b54074e93e5e2463777910830974417_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123113_b52e268cd78105195b70aeab81323bc7_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123155_35affd65aa95a3acc4a48ac855237019_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123147_53ede85279b01bcfc8ef4a9484d3e77b_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123123_6c97763e3c47ebf6940dd200377c1973_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123153_43f23c3a3b835e47e4028f9e1459b51d_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4112/41123/411231/41123163_909c3d126cd1374e67495a24e92cf8b0_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon