A Fidzsi-szigetek falvaiból miattunk kell elköltözniük az embereknek
További Nagykép cikkek
Serua a Fidzsi-szigetek 14 tartományának egyike, ami a legnagyobb sziget déli
részén fekszik. A sós víz dagálykor elárasztja a falut, az emberek csak a víz fölé
épített pallókon tudnak közlekedni. A 80 falubeli elkeseredett: itt vannak eltemetve
őseik, de most egyre kevésbé valószínű, hogy ők is itt lesznek.
Az áradások, az erózió és a szélsőséges időjárási jelenségek miatt a lakosságnak
valószínűleg a sziget beljebb eső területére kell költöznie a túlélés érdekében. De az
idősek nehezen állnak kötélnek, még a talajjavításban, a meliorációban bíznak,
hátha az megakadályozza a tenger további pusztítását, az ősi temetkezési helyek
elárasztását.
A Fidzsi-szigetek kormánytisztviselői szerint rengeteg, Seruához hasonló
helyzetben lévő falu van, amelynek alkalmazkodnia kell a felmelegedés okozta új
kihívásokhoz, vagy ahol a helyieknek el kell hagyniuk korábbi lakóhelyüket – ez azonban igen költséges lenne.
A szigetek fővárosában, Suván július közepén csúcstalálkozót tartott 15
veszélyeztetett csendes-óceáni szigetország vezetője, és együttesen az
éghajlatváltozást nyilvánították a „legnagyobb egzisztenciális veszélynek”. Mivel
életüket, mindennapjaikat sodorja veszélybe a globális felmelegedés, követelik,
hogy a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országok ne csak csökkentsék
a kibocsátásukat, hanem anyagilag is támogassák a szigetek lakóit, akiknek súlyos
költség az emelkedő tengerszint elleni védelem. A téma kulcsfontosságúvá
lépett elő az ENSZ klímakonferenciáin.
A partfalak építése, a mangroveültetvények telepítése és a vízelvezetés a legtöbb esetben már nem elég a falvak megmentéséhez
– mondja Shivanal Kumar, a Fidzsi-szigeteki gazdasági minisztérium
éghajlatváltozási szakértője.
Muszáj megvédeni az embereket az emelkedő tengerszinttől, a nagyobb
viharhullámoktól és a szélsőségesebb ciklonoktól – mondja Kumar. De a
tisztviselők szerint az ENSZ klímakonferenciáin a fejlett országok által felajánlott
pénzösszegek a költöztetésre nem lennének elegenedőek, maximum az
alkalmazkodásra, például a partfal építésére.
Az ENSZ tavalyi éghajlatváltozási konferenciáján a fejlett országok megegyeztek
ugyan, hogy növelik a fejlődő országoknak szánt forrásokat az éghajlatváltozás kezelése érdekében, és csökkentik a globális metánkibocsátást, de a csendes-óceáni vezetők ezt nem tartják elegendőnek. Követelik, hogy a következő konferencián már mutassák be eredményeiket a veszteségek és a károk finnszírozása terén.
Az ENSZ-csúcs elnöke, Alok Sharma brit politikus azt mondta, megérti a csendes-
óceáni szigetek lakóinak csalódottságát, hiszen ők vannak a klímaváltozás frontvonalában, és nem is ők okozták a válságot.
A Fidzsi-szigeteken van az első falu, aminek 2014-ben az emelkedő tengerszint
miatt költöznie kellett. A 32 családból álló Vunidogoloa 1,5 kilométerrel beljebb
költözése 980 000 dollárba került, és nagyon megviselte az időseket és a nőket.
Másik hat falu már kénytelen volt költözni, és további közel nyolcázra vár hasonló
sors.
![A 8 éves Ratukali Madanawa épp megpihen búvárkodás közben, Seruában. Az
emelkedő vízszint miatt neki is el kell majd költöznie 79 falubelijével együtt](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835118_b86f85e40332c139a8b885844bc84cc3_wm.jpg)
![Semisi Madanawa dagály idején hajójával Serua szigetéről a szárazföldre hajt](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835128_4ebfe5ce23b469347006869189837d3c_wm.jpg)
![Ratukali Madanawa kifog egy halat a hálójából](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835184_63e9d74b8c6247559320dcd7ebefc9a3_wm.jpg)
![Rapuma Tuqio 67 éves helyi lakos nézi az óceánt, ami körbeveszi házát, már 20
éve él a faluban és most neki is költöznie kell](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835178_584c608c01eaaffa2d02d1ed0ab000ed_wm.jpg)
![Helyi lakosok horgásznak az elhagyott Vunidogoloaánál, ami a tengerszint
emelkedés miatt elsőként elhagyott falu](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835156_5a3c51953bed73bfc7aecf6e7a9baf61_wm.jpg)
![Selai Uluivuya egy dagály által elárasztott elhagyott temetőben horgászik Togoru
falunál. A lakosok azt szeretnék, hogy a globális felmelegedéshez leginkább
hozzájáruló fejlett országok ne csak csökkentsék kibocsátásaikat, hanem
fizessenek is azokért a lépésekért, amelyeket a szigetlakóknak meg kell tenniük,
hogy megvédjék magukat az emelkedő tengerszinttől](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835166_2c3d6500d6f890605b69463c439b4d59_wm.jpg)
![Helyi gyerekek játszanak a tengerfal mellett, amely már nem védi meg a lakosokat
az emelkedő vízszinttől Serua falunál](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835130_e6fa7dbf05e1a54fa43da9170391a038_wm.jpg)
![A tízéves helyi kislány gázol át a falut elárasztó óceánban](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835158_6c7a0da80efa92c2b9ff5290a787e8e4_wm.jpg)
![A Fidzsi-szigetek több száz szigetből áll, amelynek lakói költözésre kényszerülnek
A kép drónnal készült](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835126_8af3c39888fb2a4d8f3cc52afb6befc9_wm.jpg)
![Emi Lawai a 9 hónapos Jo Sorowait eteti a Fidzsi-szigeteken családja körében
2022. július 13-án](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835162_e1d09cd9f03936b32788aa5442ec7c32_wm.jpg)
![A helyi lakos, Lusiana Suluweti horgászni indul Vunidogoloa falu felé július 18-án](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835146_47541e62e7fc1e62ae468228db0d7acb_wm.jpg)
![Tomasi Dioni helyi lakos egy bikára vigyáz](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835154_759b55d5f01af4d69e02c658b8ebd7e1_wm.jpg)
![2022. július 16-án a tengervíz elárasztja a nem működő tengerfalat Veivatuloa
falunál. A Suván, július közepén tartott csúcstalálkozón az éghajlatváltozást
nyilvánították a legnagyobb egzisztenciális veszélynek](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835176_0c6829eb0f2d7bdffd7809a3c59fa863_wm.jpg)
![Tarusila Boseiwaqa helyi lakos egy tengerfal mentén sétál július 14-én, amely már
nem védi meg az otthonokat a víz behatolásától](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835164_9564f8b226d43fd006e39567edff85e3_wm.jpg)
![Roemoni Tubivuna és unokája, a 10 éves ifjabb Roemoni Tubivuna horgásztúrára
készül Veivatuloa faluban 2022. július 16-án](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835174_ea2a85944ff6f0cbb66546bd5f3344de_wm.jpg)
![A helyi 14 éves fiú, Ratusela Waqanaceva dagály idején sétál a házak mellett
az óceánban](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835120_407669e83664fae050396cfbb5bbb723_wm.jpg)
![Egy elhagyott ház belseje Vunidogoloa faluban](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835134_18f66db5f76b64ed6a159f475bcc4063_wm.jpg)
![A 63 éves Verina Delasau otthonában, ahonnan el kell költöznie, mert már semmi
nem védi meg őt a tengertől. Körülbelül 20 éve él ebben a házban](https://kep.index.hu/1/0/4483/44835/448351/44835170_3549e1471efa2f605e905028f8108fa8_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon