Ilyen Amazónia egyetlen gyerekkórháza a semmi közepén
A yanomamikról, bár nem érintkeznek a külvilággal, évtizedek óta tudunk. 2016-ban itt írtunk róluk részletesen. Brazília északi részén élnek a venezuelai és a guyanai határ mentén.
Mintegy 35 ezren élhetnek egy nagyjából magyarországnyi területen az őserdőben, és hírnevüket elsősorban az erőszakosságuknak köszönhetik. A kutatók szerint a törzs férfitagjai közül minden második erőszakos halált hal. Mivel rendszeresek a falvak közötti összecsapások, ezeknek fő oka ugyan vitatott, de az világos, hogy az egyik fő motiváció a nőszerzés.
Az újonnan megválasztott brazil elnök kormánya azt állítja, hogy 2022-ben 99 alultáplált, öt év alatti, yanomami kisgyerek halt meg. Luis Inacio Lula da Silva azzal vádolja elődjét, Jair Bolsonarót, hogy a bennszülött rezervátumnak nem biztosítottak megfelelő egészségügyi ellátást, az erdőirtásokat nem állították meg, ahogyan nem akadályozták meg az aranyásók, szerencselovagok belépést erre az érintetlen területre. Valószínűleg ők hurcoltak be mindenféle betegséget és ennek köszönhető, hogy nagy számban kaptak tüdőgyulladást és szenvednek maláriában az alultáplált gyerekek. Luláék egészségügyi vészhelyzetet hirdettek a rezervátumban.
Boa Vista városában működik az országnyi régió egyetlen olyan kórháza, ahol 12 év alatti gyereket is ellátnak. A San Antonio kórházban jelenleg hatvan őslakos kisgyereket kezelnek, háromnegyedük yanomami, közülük nyolc van intenzív osztályon. A gyerekek többsége alultáplált, amelyet csak súlyosbítanak olyan egyéb betegségek, mint tüdőgyulladás, bélhurut, vagy malária – mondta az AFP-nek a kórház egyik gyermekorvosa. Hozzátette, mivel a gyerekek alultápláltak, ezért szervezetük nem ellenálló a fertőzésekkel szemben, sokkal könnyebben kapnak el betegségeket.
A beteg, legyengült gyerekeket légi úton juttatták el a dzsungelből a kórházba. Mára olyan sokan lettek, hogy a brazil légierő felállított még egy ideiglenes tábori kórházat is a gyerekkórház udvarán, hogy kezelni tudják az egészségügyi krízishelyzetet.
Rovataink a Facebookon