Az év fotói bemutatják az öt kontinenst és az ott élő közösségeket ért sorsfordító eseményeket.
Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű év a 2023-as. Már egy európai háborúval fordultunk rá erre az esztendőre, abban a reményben, hogy talán idén lezárul a konfliktus. Azonban ez nem történt meg, hanem újabb frontok nyíltak. Soha ennyi háború nem indult, lángolt föl, újult ki a világon a II. világháború befejezése óta, mint az elmúlt két évben.
Nem csak Ukrajnára és a Hamász–Izrael-konfliktusára kell gondolnunk, hanem eddig befagyott, most újrakezdődött szembenállásokra is. Örményország és Azerbajdzsán Hegyi-Karabahért harcolt, szerb katonai fenyegetés érte Koszovót, harcok vannak a Kongói Demokratikus Köztársaságban, teljes a zűrzavar Szudánban, bármikor véget érhet a törékeny tűzszünet Etiópiában, Szíriában és Jemenben sem tették le a fegyvert idén.
Kartellek és bandák harcai fenyegetik az államiságot olyan helyeken, mint Haiti vagy Mexikó. Kelet-Ázsiában pedig annak tudatában élnek milliók, hogy bármikor jöhet egy újabb, nagyobb háború, amikor Kína indulhat el Tajvanért.
Rengett a föld tavasszal Törökországban, karácsony előtt pedig Kínában, emberi életek százait, ezreit követelve, tízezreket téve földönfutóvá. Volt itt mindenféle természeti csapás, áradások Amerikában és Olaszországban, vulkánkitörés Izlandon, pusztító viharok, tájfunok. Soha nem látott erdőtüzek, például Kanadában, amelynek füstje az amerikai kontinens felét beborította.
Elment egy nyugdíjba vonult pápa, egy százéves, ravasz amerikai külügyér és több mint 70 év után új királyt koronáztak a britek. Hosszú idő után pedig lett megint magyar Nobel-díjas, váratlanul egy évben kettő is.
Igyekeztünk összeszedni a 2023-as évet leginkább bemutató képeket.
Az elhunyt XVI. Benedek pápa ravatalon a Szent Péter-bazilikában január 2-án. (Fotó:
Kai Pfaffenbach / Reuters)
Abdulalim Muaini fekszik felesége teste mellett a romok alatt a törökországi Hataynál pusztított földrengés után február 8-án. (Fotó:
Umit Bektas / Reuters)
Lángokban álló toronyház Hongkongban március 3-án. (Fotó:
Tyrone Siu / Reuters)
A meghökkent Lady Gaga, amikor a pezsgőtől síkos szőnyegen egy fotós hanyatt vágódott a 95. Oscar -díj-átadón március 12-én Hollywoodban. (Fotó:
Mario Anzuoni / Reuters)
A nyugdíjrendszer változtatása elleni tüntetők petárdákkal dobálták meg a kivezényelt francia rohamrendőröket március 23-án Párizsban. (Fotó:
Kiran Ridley / Getty Images Hungary)
A soha nem látott mennyiségű hó és eső nyomán keletkezett áradás autópályákat öntött el Kaliforniában. A képen egy autó próbál meg a víz alá került pályán áthajtani Corcoran közelében április 27-én. (Fotó:
Mario Tama / Getty Images Hungary)
Joe Biden elnök beszélt Washingtonban a "Hozd el egy napra dolgozni a gyereked" egyik rendezvényén, ahol a gyerekek az elnök biztonsági embereinek vannak beöltözve április 27-én. (Fotó:
Win McNamee / Getty Images Hungary)
Koronázása után integet a Buckingham-palota erkélyéről III. Károly Londonban május 6-án. (Fotó:
Paul Childs / Reuters)
Ukrán katona gyakorolja a drónindítást éjszaka Lviv közelében május 11-én. (Fotó:
Paula Bronstein / Getty Images Hungary)
Az amerikai légierő gépei szállnak Colorado Springben, a Falcon Stadion fölött, ahol éppen véget ért a légierő kadétavató ünnepsége június 1-jén. (Fotó:
Kevin Mohatt / Reuters)
Szájmaszkot viselő járókelők New York Cityben, ahol a Manhattan fölötti eget a kanadai erdőtüzek lehúzódó füstje borítja be június 7-én. (Fotó:
Shannon Stapleton / Reuters)
A 45 éves Francisca Sosa ül moszkitóhálóval védett ágyán ül és vigyázza a szomszédos ágyon fekvő apját, aki dengue-lázban szenved. A fotó június 9-én készült Peruban. (Fotó:
Ernesto Benavides / AFP)
A legmagasabb bajor állami kitüntetést kapta 100. születésnapjára az egykori amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger, június 20-án Németországban. (Fotó:
Daniel Vogl / picture alliance / Getty Images Hungary)
A Wagner-zsoldosok egykori vezetője, Jevgenyij Prigozsin üdvözli az embereket, miközben egységei elhagyják a Déli Orosz Katonai Körzet főhadiszállását, amelyet korábban egy napra megszálltak lázadásuk során Rosztov-na-Donu városában június 24-én. (Fotó:
Alexander Ermochenko / Reuters)
A nyáron Görögországban pusztított erdőtüzek egyik utolsó nyoma, egy megégett fa törzsének parázsló belseje július 18-án. (Fotó:
Louiza Vradi / Reuters)
A volt amerikai elnök, Donald Trump egy dél-dakotai republikánus kampánygyűlés végén elhagyja a színpadot, szeptember 8-án. (Fotó:
Andrew Caballero-Reynolds / AFP)
Az El Nino eredményeként 2019 óta a legszárazabb időszakot élték át az emberek az Indonéziához tartozó Szumátra szigetén, ahol állandósultak az erdőtüzek. A képen a lángokkal küzdő tűzoltók láthatók szeptember 23-án. (Fotó:
Ulet Ifansasti / Getty Images Hungary)
A Hamász támadását, majd az izraeli ellentámadást követően ultra-ortodox zsidók egy csoportja Haifa kikötőjében száll egy amerikai állampolgárok kimenekítésére küldött hajóra október 16-án. (Fotó:
Shir Torem / Reuters)
Imitált véres kezű tiltakozók, akik ellenzik Izrael háborúját a Hamász ellen Gázában. A megmozdulást az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken szenátusi bizottsági meghallgatásának idejére szervezték Wasingtonban. Ezen a meghallgatáson Biden elnök Izraelnek és Ukrajnának szánt 106 milliárd dolláros katonai segélycsomagját vették górcső alá a szenátorok október 31-én. (Fotó:
Kevin Lamarque / Reuters)
Három héttel a Hamász támadása után - október 30-án - tér vissza egy asszony a Nir Oz kibucba és tör ki könnyekben a látottak miatt. A házuk kiégett, gyermekeit elvitték a palesztinok, anyjával és unokahúgával a helyszínen végeztek az október 7-i támadás napján. (Fotó:
Dan Kitwood / Getty Images Hungary)
Porral és vérrel borított arcú palesztin asszony ölel egy sérült lányt az izraeli légitámadások után a Gázai övezet déli részén felvő Hán Junisz városának kórházában november 15-én. (Fotó:
Belal Khaled / AFP)
Egy rohingya nő sétál partra, miután a helyi indonéziai közösség engedélyezte, hogy a 250 rohingya menekülttel a fedélzetén érkezett hajó ideiglenesen kiköthessen és vizet, illetve élelmiszert vegyen fel november 16-án. (Fotó:
Amanda Jufrian / AFP)
Karikó Katalin biokémikus Drew Weissman amerikai mikrobiológus (j) és a kémiai Nobel-díjas Alekszej Jekimov orosz fizikus társaságában az elismerések átvétele után a 2023-as Nobel-díjak átadási ünnepségén Stockholmban december 10-én. Ugyancsak Nobel-díjat kapott Krausz Ferenc az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért.
(Fotó:
Koszticsák Szilárd / MTI)
Több mint száz halálos áldozatot követelt december 19-én Kína északnyugati tartományában, Kanszuban egy 6,1-es erősségű földrengés (Fotó:
Ling Csang / AP / MTI)
Hetek óta jósolták, aztán december 19-én be is következett, amikor végül tényleg kitört a tűzhányó Izlandon (Fotó:
Marco Di Marco / AP / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon