Végtelenbe nyúló várakozás

Szociológiai riport, amely a kamionosok mindennapjainak egy kevésbé ismert aspektusát tárja fel: a pihenőidejüket. A fotósorozat a kamionsofőröknek is fenntartott pihenőhelyeken, parkolókban készült, bemutatva, hogyan teremtik meg ideiglenes otthonaikat a hosszú utak során, és mivel foglalják el magukat egy alkalomadtán  huszonhét órás, kiszámíthatatlan torlódás közben.

Tövissi Bence fényképei személyes pillanatokat örökítenek meg – étkezés, alvás, szabadidős tevékenységek, amelyek a nehéz munka mögött emberi történeteket mesélnek el. A tágabb környezeti képek és portrék együttesen mutatják be a kamionosok életének egyik emberpróbáló részét: a végtelenbe nyúló várakozást. Sokan a családjaiktól akár több ezer kilométerre végzik munkájukat, de találkozni olyan sofőrökkel is, akik egy gondos társ mellett élik meg legszebb pillanataikat a hosszú út során is.

A kamionsofőrök pihenőideje az Európai Unió jogszabályainak fontos része, amelynek célja a közúti biztonság és a sofőrök egészségének védelme. A szabályozás részletesen meghatározza, hogy mennyi időt kell pihenőként eltölteniük a sofőröknek hosszú munkanapjaik között, hogy elkerüljék a fáradtságból adódó baleseteket, és fenntartsák a hatékony vezetéshez szükséges koncentrációt. A kötelező pihenőidőn kívüli is kialakulhatnak viszont olyan helyzetek, amelyekkel maguk a sofőrök sem tudnak mindig számolni. Nagyon sok olyan eset van, amikor a sofőrök arra kényszerülnek, hogy hosszabb időre mozgó otthonokká alakítsák fülkéiket, munkaidő esetén is. A legtöbb ilyen helyzet műszaki meghibásodásokból, illetve a határátkelőhelyeken feltorlódó tranzitforgalomból adódhat.

A bemutatkozástól egészen az életük legmerészebb történeteinek elmeséléséig terjedhet a beszélgetés. A motorok addig elhalkulnak és megállnak. Azonos nemzetiségű sofőröknél gyakran egy új barátság kezdetét is jelenthetik ezek az órák, amelyeket véletlenszerűen, ugyanazon helyen töltenek pihenéssel.

János egy több mint 24 órás záhonyi várakozás után úgy vélekedett, hogy szinte semmit sem lehet csinálni abban az időintervallumban, ameddig várakozni kell. Húsz-harminc percenként halad egykamionnyit a sor, így amennyiben a sofőrök elaludnának, a rendőrök ébresztik őket. „A telefonáláson, étkezésen és a társalgáson kívül nincs más elfoglaltság. Idegeskedni meg nincs értelme, mert attól nem halad jobban a sor. Minden csak idegi alapon dől el, majdnem 35 éve vagyok a szakmában, nem igazán tudnak meglepni. Mondok jobbat, két éve ugyanitt 3 nap 14 órát álltam sorban a háború kitörése miatt, ezt sem könnyű kibírni, ami most van, de az volt az igazán nehéz”  tette hozzá.

József 2022 nyarán veszítette el édesanyját, ami elmondása szerint mérhetetlen fájdalmat hagyott benne. Ebben az időben a fuvarozás mellett egy budapesti állatmenhelyen dolgozott önkéntesként, ahol egyik barátja látta rajta, hogy magányos. Ekkor került hozzá Onorato, aki egy viadalokat megjárt, mentett kutya. 

Akkoriban a mentális összeroppanás szélén voltam. Egy ilyen hivatásban dolgozni, ahol egyedül van az ember, és csak magára számíthat, nagyon nehéz feldolgozni mindent, ami negatív. Hogyha nem jött volna Oni az életembe, nem tudom, hogy bírtam volna ki, vagy mi lenne velem most. Azóta minden utamat végigköveti, és mindenhova jön velem, ő az én családom!

– mesélte József.

A fotók a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia BA-szakára (fotóriporter specializáció) készültek diplomamunkaként.