Akár hobbi, akár póni: a ló örök élet!

A hobbilovaglás néhány éve jelent meg Magyarországon, azóta évente több versenyt is rendeznek. A finn példa alapján létrejött sportág az atlétika és a lovassport keveréke, évről évre egyre népszerűbb a gyerekek körében. Luca a Covid–19-járvány alatti korlátozások közben talált rá erre a mozgásformára, azóta pedig az álma is valóra vált, ma már saját lováról gondoskodhat.

2023. nyarán egy távoli fotózásról tartottunk haza kollégámmal, amikor egyszer csak felém fordította telefonja kijelzőjét, és elindított rajta egy videót. Az akkor számunkra is meglepő finnországi jeleneteken gyerekek ugrottak át akadályokat egy furcsa eszközzel: egy bot végére rögzített lófejjel. A sportág neve Hobby Horse, azaz magyarul hobbilovaglás.

Az első pillantásra játéknak tűnő akadályugrás mögött komoly mozgáskoordinációs és ügyességi kihívások rejlenek, a gyerekek pedig rendkívül komolyan veszik, készülnek a versenyekre. Ezt már a soron következő halloween alkalmából szervezett magyar versenyen, Somogyjádon állapítjuk meg, ahol egy istállóban kialakított pályán komoly létszámban versenyeznek a gyerekek a díjakért. Akármerre nézünk, különböző versenyszámokban ugranak, futnak, vágtáznak a fiatal versenyzők.

Kicsivel később beszélgetni kezdünk a résztvevőkkel. Van itt egyedülálló apuka, aki az ország másik végéből hozta el kislányát, mert itt találkozhat olyan gyerekekkel, akiket ugyanaz érdekli, mint lányát. És van olyan család is, amelynek tagjai a kezdetektől ott voltak minden versenyen. Szerintük ez egy nagyon jó közösség, a mobiltelefonok pedig elő sem kerülnek ezekben az órákban, ami ma a gyerekek között említésre méltó jelenség. Ebben a pillanatban nagy ováció tör ki az istállóban, ugyanis véget ért a felnőtteknek szóló futam, ahol anyukák és apukák versenyezhetnek.

Odalépünk egy családhoz, akik épp egymás karjaiba borulva, meghatódva fogadják Évát, aki igaz, utolsó előtti lett a futamon, de lánya, Luca, készített neki egy díjat. A Mádi családból árad a boldogság, örömmel hívnak meg minket tiszavárkonyi otthonukba, hogy megismerjük ezt a sokszor szürreálisnak tűnő, ám látványosan sok felkészülést igénylő sportágat.

Ha lószeretet nincs, akkor Hobby Horse-szeretet sincsen

Az idén tizenegy éves Luca több mint hat éve lovagol, pár évvel ezelőtt pedig D1-es díjlovas kategóriában a tíz év alattiaknál országos bajnokságot is nyert. A Covid–19 okozta pandémia alatt találkozott először az interneten a hobbilovaglással, akkor finnországi versenyekről készült videókat nézett, majd jelezte szüleinek, hogy ő is ki szeretné próbálni.

Elég szkeptikusan álltunk ehhez a dologhoz, hiszen az ember idegenkedik minden újtól. Nem is tudom, hogy fogadtam, az első, amit talán mondtam, hogy úristen, nem vagy normális, kislányom! 

 – meséli nevetve Éva.

„Később, amikor láttam, hogy miket csinálnak vele, akkor azt gondoltam, hogy ez mozgásformának tökéletes, főleg a bezártságnak abban a hónapjaiban, amikor nem hagyhattuk el még az udvart sem” – mondta.

A hobbilovagló gyerekek hatvan-hetven százaléka egyébként valóban lovagol, egyharmaduk még versenyez is, lovasversenyeken. Ezt már Vaskó Attila, a Magyar Lovas Szabadidősport Szövetség elnöke meséli. Ő néhány éve találkozott a hobbilovaglással a Facebookon, majd a lovasversenyek mellett elkezdett Hobby Horse-versenyeket is szervezni. Meggyőződése, hogy a szabályokat komolyan kell venni, azt nem szabad díjazni, ha a versenyző nem készült fel eléggé az adott versenyszámra. 

Vaskó Attila szerint sokan kritizálják ezt a tevékenységet, de azt meg kell említeni, hogy a mai gyerekek, akik megjelennek a lovardában, sajnos nem mindig fittek. Sokféle problémával küzdenek, ezért rendkívül fontos lenne számukra a mozgás. A hobbilovagló gyerekeknek más a teljesítőképességük, sokkal egészségesebbek, arról nem is beszélve, hogy ha később lovasversenyző lesz belőlük, a hobbilovaglás révén már minden szabállyal tisztában lesznek.

A Hobby Horse az atléltika és a lovassport keveréke. Mivel nagy állóképességet igénylő sport, ezért erőteljes atlétikai edzés jellege van

 – teszi hozzá Vaskó.

Nem a verseny fontos, hanem a légkör

Luca is számos versenyen megfordult már szüleivel, sőt testvére, Kristóf is gyakran elkíséri őket, húga kedvéért pedig még rajthoz is áll. Ilyenkor az ország minden részéről érkeznek versenyzők, olykor négy-öt órákat is utazni kell a megmérettetésre, ehhez pedig Éva szerint eléggé fanatikusnak kell lenni. 

„Először amikor elmentünk, úgy gondoltam, csak hóbort, elmegyünk és megnézzük. Aztán már Luca kérte, hogy menjünk. Van, amit ki kell hagyni, az ország messzi pontjaira mi sem mindig tudunk eljutni, de Lucának igénye van arra, hogy találkozzon a barátokkal, akiket ugyanaz érdekli, mint őt. Sokszor nem is a verseny a fontos, hanem a légkör” – meséli Éva.

A Mádi család egyébként rendkívül állatbarát, találkozásaink alkalmával fel-fel tűnik Snoopy, a yorkshire terrier, de van a házban még macska, tengerimalac és kígyó is. Nem véletlen tehát, hogy Luca élete is az állatok körül forog.

Ez mind oké, de hogy mondjuk el apátoknak?

2024 nyarán Luca elment édesanyjával és bátyjával, Kendével egy lóárverésre, Törökszentmiklósra. Nézőként érkeztek, az esemény támogatására pedig vásároltak három tombolát. Sokáig nem is húztak olyan színű szelvényt, mint amilyeneket Kende a kezében tartott, végül a fődíjhoz érve kihúzták a KÉK 38-ast.

Luca odavitte a tombolát, teljes az öröm, nyert egy lovat a gyerek! Aztán sokkot kapott, zokogott, én pedig mondtam, hogy ez mind oké, de hogy mondjuk el apátoknak? Mert ő úgy tudja, hogy csak eljöttünk megnézni egy lóárverést

– meséli Éva.

A gyerekek aztán mindent megszerveztek, az új családtag először Józsi szüleinél kapott helyet, majd amikor elkészült neki a kis beálló, Tószegről hazasétáltak vele. „Hazajöttek, és apuka is beleszeretett a paciba, és azóta itt van velünk” – mondja Éva.

Nyáron, a nagy hőségben többször megfordultak a közeli Tisza parton is a pónival. „A lóúsztatás nem is tudom, honnan jött. Meleg volt, aztán egyszer csak jött az ötlet, hogy vigyük le a lovat a Tiszára úszni. Egyszerűbb volt így lehűteni, mint hogy a slagból locsoljunk rá vizet. Először nem tűnt olyan jó ötletnek, Törpilla nem igazán akart fürödni, kicsit később viszont már gond nélkül játszottak Lucával a vízben. Józsi nagyon ért a lovakhoz, ő ilyenkor mindig ott van a háttérben” – emlékszik vissza Éva.

Törpilla egyébként hatéves, shetlandi póni. Igaz, az egyik szeme nem tökéletes, az izomzata pedig csak ötvenszázalékos, mégis hamar a család részévé vált. Olyannyira, hogy Éva sokszor a pónit is magával viszi, amikor megy Lucáért az iskolába.

A ló örök élet!

Több mint egy év telt el a somogyjádi verseny óta, mióta megismertük a Mádi családot, ez alatt az idő alatt pedig Törpilla érkezésével Luca egyik álma is valóra vált. Ebben az időszakban gyakori vendégnek számítottunk Tiszavárkonyban, most pedig, az utolsó alkalommal arról beszélgetünk, milyen tervei vannak a fiatal lánynak.

Az egyébként gyógypedagógusként dolgozó Éva szerint teljesen mindegy, hogy lánya hol van, a harmadik mondata már a lóról szól, ezzel pedig néha nehéz azonosulni a vele egykorú gyerekeknek. Jelenleg mindenáron lovász akar lenni, ez a célja.

Én nem gondolnám, hogy feltétlenül kell, hogy diplomája legyen egy gyereknek. Nyilván van, aki nem ért egyet ezzel, de én nem vagyok hajlandó különórákra pénzt kiadni, mert lehet, hogy meg fogja tanulni a hexameteres verselést, de elveszem attól az időt, hogy megtanítsa azt a kislovat keresztbe lépkedni. Ezt nem szeretném, mert úgy gondolom, hogy sokkal többet tanul és fejlődik azzal, hogy kint van a levegőn, többet tanul a természetről, saját magáról. Ez egy nagy önismereti tréning neki

– mondja.

Luca közben előkészített mindent, így vele tartunk Törpilla esti etetésére. Azt meséli, előre megtervezte már, hogy mivel szeretne később foglalkozni. Először egy rajzos iskolát végezne el, utána pedig jöhet a lovászképzés, majd a saját lovastanya.

Amikor édesanyja közbeszól, hogy persze, ez még idővel alakulhat, Luca csak annyit mond: