Potyó Imre (1982) a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, ahol környezeti nevelőként dolgozik a börzsönyi Hiúz Ház látogatóközpontban. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte környezettudományi szakon, természetvédelmi szakirányon, majd az MTA Intézeteiben tevékenykedett kutatóként (Duna-kutató Intézet és Talajtani Intézet), ahol dunai halbiológiai felmérésekben, kétéltűekkel, kérészekkel és talajtannal kapcsolatos vizsgálatokban vett részt, az MME tagjaként pedig madártani megfigyeléseket végzett. 2007-ben kezdett el foglalkozni a természetfotózással, autodidakta módon képezte magát, közben tagja lett a Nimród Fotóklubnak és a naturArtnak.
A természetfotózás és a közben megélt élmények átadása a szenvedélye. Szívügye a tudatformálás, így képeivel, előadásaival, ismeretterjesztő cikkeivel és túráival már sokakat hozott közelebb a természethez. Rendszeresen publikál az Élet és Tudományban, a Varázslatos Magyarország magazinban, valamint további újságokban és online felületeken. Mottója: Olyat láttatni és úgy, ahogyan kevesen.
Imre kedvenc fotós helyszínei egyébként a Börzsönyi patakvölgyek és a gödi Duna-part.
Legtöbbször magam fedezem fel a természetet, gyakran álmodozom, kísérletezek, és sokat kalandozom odakint az éjszakában. Szeretem a széles látószöggel készített közelképeket, a merész perspektívákat, kompozíciókat és a makrófotózást. Egy-egy izgalmasabb fotós téma kidolgozásán gyakran hosszú heteken át dolgozom
– meséli munkájáról Imre, aki egyébként nemcsak fotóival, hanem előadásaival is várja a közönséget.
Történetein keresztül olyan élőlényeket és természeti jelenségeket ismerhetünk meg, amelyek talán sosem kerültek volna a látókörünkbe. Fotói elrepítenek minket a titokzatos állat- és növényfajok birodalmába.
Potyó Imre Magyarországon kétszer kapta meg Az Év Természetfotósa címet, emellett A magyar természetfotó nagydíjasa lett. Továbbá évek óta sikeresen szerepel a legkomolyabb nemzetközi természetfotós megmérettetéseken is. A világ legrangosabb pályázatán, a Wildlife Photographer of the Year nevű versenyen például már hat képét részesítették különdíjban, 2023-ban pedig megnyerte a világ legnagyobb összdíjazású fotópályázatának fő kategóriáját Dubajban.
A legnagyobb megmérettetések számára különösen fontosak, mert a velük járó vándorkiállítások, albumok és online hírek révén képei világszerte elérhetik a közönséget, így a ritka és különleges fajok történetei még több emberhez eljuthatnak.
A bolharák univerzuma – Másfél centiméteres, kifli alakú bolharák, 1 milliméternél kisebb, űrhajóra emlékeztető, evezőlábú rákok és sodródó, apró szerves törmelékek együttese látható egy börzsönyi patak színes levelei között. Éjjel, minden természetes fényt kizárva merültem bele az alkotásba. A víz alá helyezett zseblámpámmal ellenfényt hoztam létre, ami szépen kiemelte az őszi patak diverzitását (Fotó:
Potyó Imre)
A hó ura – Meglepő módon télen is találkozhatunk aktív ízeltlábúakkal. A frissen lehullott hó felszínén apró, 5 milliméteres álskorpió lopakodik táplálék után kutatva. Az álskorpió nagy tapogatóinak ollóival ragadja meg atkákból és ugróvillásokból álló zsákmányát. Teste hasonlít a skorpióéra, méretben viszont óriási eltérés van köztük, és bár ollóján méregmirigyet is viselhet, utóteste nem végződik méregtövisben. A fagyos szilánkok között vagy az olvadó hólében bandukoló, a szinte láthatatlan nagyságrendbe eső bámulatos fajok világát csak rendkívül erős nagyítással örökíthetjük meg (Fotó:
Potyó Imre)
A patak ura – A novemberi fagyos erdő kopasz ágai közt csillagok világítanak, a tiszta vizű börzsönyi patakban egy ritka tízlábú, a kövi rák mozdul. Speciális élőhelyi igényekkel rendelkezik, ugyanis kizárólag a szennyezéstől mentes, gyors folyású, oxigéndús patakokban él. A gépvázamat akváriumba helyezve, félig víz alatti-feletti módszerrel, multiexpozíciós technikával készült a kép: vakuvillanás után hosszabb expozícióval és a csillagokra kitekert élességgel festettem le élőhelyük hangulatát (Fotó:
Potyó Imre)
Acro-bat – A hegy belsejébe vezető sötét bányajárat mélyéről egy pergő hang közeledik, aztán valami elsuhan a fejem felett. Egyik legkisebb termetű denevérünk, a kis patkósdenevér ébredt meg téli búvóhelyén. Néhányszor körberepüli a kijárat tágabb előterét, majd hirtelen kiszáll, és megkezdi télesti vadászatát a kopasz fák között, a mindössze 1 fokban. Hőmérséklettől függően rövidebb-hosszabb időt kint vadászgatnak, majd a visszahúzásuk során a gondosan elrejtett gép zavarás nélkül örökítheti meg röptüket (Fotó:
Potyó Imre)
Agancslepke – Egy novemberi estén találtam rá erre a látványos szarvasagancsgomba-csokorra a Börzsönyben. Sötétedés után, mindössze 1-2 fokban kezdtem bele az alkotásba, amikor hirtelen valami moccant az avarban. Szövőlepkék ébredtek. Néhány perc múlva egyre többen repkedtek, amikor egyikük a felszerelésem közelében landolt, majd nemsokára a gombák tetején. A méretes nyárfapohók lassan mozgott, miközben szárnyaival verdesett az agancsképződményeken. Villantak a vakuk, majd hirtelen elszállt. Bámulatos pillanatok voltak az éjjeli lepkék és a kora téli agancsok között feküdve (Fotó:
Potyó Imre)
Bölcsőhely – A hegyvidékeinken előforduló gyepi és erdei békák egészen hamar, már hóolvadás után megjelennek, és felkeresik a szaporodóhelyeket jelentő kisebb vízállásokat, keréknyomokat, dagonyákat. Kocsonyás petéik felülről nézve tányér formájú csomókat alkotnak. Márciusi estén egy eldugott börzsönyi vízállásban guggolva komponáltam a csillagok alatt (Fotó:
Potyó Imre)
Csillagvirág születik – Borostyánszőnyegben fekve, piciny csillagvirágok közt hallgattam a lágyan éneklő vörösbegyet, és egy hangját próbálgató, flótázó feketerigót. A kép multiexpozícióval készült (Göd, Duna ártere) (Fotó:
Potyó Imre)
Csuszka – A gondosan naplementére tájolt ártéri lesemből késő délutánonként igazán pazar foltokban fürdött a háttér (Fotó:
Potyó Imre)
Együttállás – Az elmúlt évek nyárestéi nem múlhattak el a dunavirág kérészek tömegrajzásai nélkül, így a széles körben ismert tiszavirágzás mellett ezek a három centiméteres védett vízirovarok is egyre inkább ismerté válnak. 2013 óta fotózom a dunavirág kérészek rajzását, de még sosem sikerült ilyen együttállást megörökítenem: egy vedlő hím, egy hátonúszó és egy elreppenő. A langyos vízbe gázolva, csillagok alatt komponáltam, miközben ellenfényes vakuvillanásokat használtam (Fotó:
Potyó Imre)
Fagyasztó – A Kárpát-medencét télen hosszú napokra alacsony szintű rétegfelhőzet, hidegpárna töltheti meg. Ilyenkor fehér világba dermednek a hegyoldalak és -gerincek, zúzmarás ködfelhőben fagynak meg a fák. A mélyhűtőben mindent vastagon burkol a zúzmara (Fotó:
Potyó Imre)
Fejesugrás – Halszemoptikával varázslatos perspektívában mutathattam be a sárganyakú erdeiegér világát egy speciális mozgásérzékelő segítségével, a gondosan beállított vakuk pedig kimerevítették a pillanatot (Fotó:
Potyó Imre)
Fényporszívó – Pozitív fototaxis egy szentendrei lámpa bűvkörében. A szentendrei Duna-korzó lámpáit idén több nyáreste is óriási tömegekben lepték el a dunavirágok, az augusztus végi fesztiválon pedig az éttermeket, árusokat, borozókat és a koncerteket is tömött kérészfelhők terítették be, a látogatók nem kis döbbenetére (Fotó:
Potyó Imre)
Gombasereg – Több mint tizenöt éve fotózom a gombákat, így a látványosakat mindig észreveszem, legyen az egy szép kalap vagy egy hatalmas menetelő sereg. Kis mélységélességgel és ellenfényben a parányi kígyógombák varázslatos világába léphetünk be (Fotó:
Potyó Imre)
Holdfény – Kora tavasz a hegyen, a holdfényben halkan sustorog az avar. Téli álmukból frissen ébredt barna varangyok százai masíroznak ezüstös fényű erdei utakon kedvenc vízállásukhoz (Fotó:
Potyó Imre)
Jégablak – Egy gombszemű erdei egér leselkedik a jégcsapok között. Az erdei egér nem alszik téli álmot, így akár hóban is találkozhatunk vele (Fotó:
Potyó Imre)
Kék sereg – Az elmúlt nyáron egy felejthetetlen dunavirágszezont élhettünk meg: 25 nyári estén át követhettük a törékeny kérészek rajzását a Duna számos partszakaszán Budapesttől Nagymarosig. Sokszor mélyen begázoltam az erős sodrásba, ahol körbevettek és rám ömlöttek a kérészek. A felvételen az elmúlt évek legnagyobb milliós, tömött dunavirágserege közeledik Szentendre kivilágított korzójához. Nagyon sokan voltak, én pedig extázisban próbáltam a legszebb látványt megtalálni. A langyos vízben egy nehéz állványra rögzítettem a gépemet. A sötétben elvillanó vakuimmal, a folyamatos megvilágítással és a széles látószögű optikámmal sikerült érzékeltetni dinamikus száguldásukat. Hallani szárnyuk zizegését, közben az ember testét simogatva érintik a nedves testű vízirovarok (Fotó:
Potyó Imre)
Magasugrás – 2022 nyarán belevetettem magam a rejtett életmódú, védett nagy pelék fotózásába, amit aztán a következő szezonban is folytattam. Elsősorban nagy látószöggel szerettem volna bemutatni őket, úgy, hogy élőhelyükön, vagyis odafent a fák ágai közt mutatkozzanak, esti hangulatban. Ennek megfelelően az első szezonban 16, a másodikban pedig 26 éjszakán keresztül tökéletesítettem a látványt. Az állványt, a fényképezőgépet estéről estére felkötöztettem egy magas ághajlatba, és ugyanitt fixen rögzítettem egy fénysorompórendszert is. Időnként én is kint maradtam, és órákon át egyensúlyoztam a létra tetején. Ilyenkor magam exponáltam, illetve a mozgásérzékelő és a reflexeim sokszor egymást segítették. A második szezon utolsó előtti estéjén végül egy varázslatos szökkenéssel mutatta meg magát a gombszemű (Fotó:
Potyó Imre)
Peteuniverzum – Sötétedő börzsönyi erdő kora tavasszal. Miközben figyeltem az énekes rigó hangos strófáit és az erdei békák halk, ritmusosan ismétlődő hangjait, a víz felszínén petecsomók lebegtek. A kevés fényben már hosszabb, 15 másodperces expozícót használtam: a kékülő erdőben a fényforrásom egy zseblámpa volt, amit a bámulatos képződményekre irányítottam (Fotó:
Potyó Imre)
Spóracsiga – Egy szeptemberi estén a magasabb börzsönyi gerincekről érkező finom fuvallatok rendezték állandóan változó, lenyűgöző formájú felhőkbe egy pöfeteggomba apró spóraszemeit. A spórafelhő ellenfényben látható igazán, így a vakuk fényét hátulról irányítottam a lehetséges „robbanás” útjába, amikor az egy pillanatra csigaház alakot vett fel. Sosem látott jelenet volt (Fotó:
Potyó Imre)
Spóraviharban – A sárgás színezetű gömböcugróka a legkedvesebb küllemű ugróvillásaink egyike, mérete egyetlen milliméter. Ebben a nagyításban minden megváltozik: speciális felszerelésemmel egy centiméterben pásztázom mikrovilágukat, miközben olyan érzésem van, mintha egy másik univerzumban repülnék. Az apró talajlakó gömböcke itt pára- és spóraviharban sétált a harmattól csillogó bomló falevelek felszínén (Fotó:
Potyó Imre)
Szülőkolónia – Lezárt védett bányák, barlangok és templomtornyok kiváló kölykezőhelyei lehetnek egyik legnagyobb termetű denevérfajunknak, a közönséges denevéreknek, amelyek sokszor a rokon hegyesorrú denevérekkel alkotnak kolóniát. A mennyezeten többezres tömött, élő egészként lüktető, fülsüketítő massza, egy bámulatos rejtett világ és felbecsülhetetlen érték (Fotó:
Potyó Imre)
Téli kékek - Alkonyodik a Börzsöny párás patakvölgyében, a távolból frissen ébredt macskabagoly huhogása érkezik. Fejlámpám sugarában hirtelen apró, fehér szárnyak emelkednek a nyirkos avarból. Megindultak a kis téliaraszolók, a kora téli erdők látványos rajzást produkáló lepkéi. Többségük a bükkfák törzsein kapaszkodik, míg mások egy láthatatlan nyomvonalon szállnak nőstényeket keresve a derengő rengetegben. Varázslatos fehér díszek lebegnek a magas fák kopasz ágai között (Fotó:
Potyó Imre)
Zöld sztráda – Aki egyszer megtapasztalta az alkonyati erdőben imbolygó zöld lámpások látványát, sosem felejti el. A libegő fénypontok némán szállnak, ami még különlegesebbé teszi a hangulatot. Hosszas kísérletezéssel és a bogarak utáni futkosással sikerült repülés közben „megfagyasztanom” a világító szentjánosbogarat, úgy, hogy közben érzékelhető legyen a mozgás dinamikája, illetve látható legyen a biolumineszcens fény is. A kép elkészítésénél a vaku erősebb és a bogár saját halványzöld fényét nehezen hangoltam össze, a repülés tökéletes lekövetése pedig még izgalmasabb kalandnak bizonyult (Fotó:
Potyó Imre)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon