Trolladó, telekomadó, Story4-híradó

2013.07.23. 19:17

KITILTANÁK A SZÓRAKOZÓHELYEKRŐL A 18 ALATTIAKAT

A kormány még nem tárgyalta, de a Belügyminisztérium ma társadalmi egyeztetésre megjelentette a következő 10 év bűnmegelőzési stratégiáját. A terv keretében, melynek megvalósítására évente legalább 700 milliót fordítanak majd, szigorítanák a szórakozóhelyek ellenőrzését, hogy visszaszorítsák a drog- és a 18 év alattiak alkoholfogyasztását. Megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a 18 év alattiak felnőtt nélkül ne mehessenek be, és bevezetnék az áldozatok pszichológiai segítségét is.

CSÖKKENT A KAMAT, VÁLTOZIK AZ MNB

0,25 százalékponttal, 4 százalékra csökkentette a jegybank az alapkamatot keddi ülésén. Matolcsy György a döntés után bejelentette, stratégiai lépésre szánta el magát az MNB. A testület az új keretrendszerben nem csak a középtávú inflációs célra figyel majd a kamatdöntéseknél - ahogy ezt eddig tette -, hanem a reálgazdaság mutatóit is figyelembe veszi, illetve a pénzügyi stabilitási szempontokra is jobban odafigyel. A havi rendszerességű kamatdöntések után ezentúl az EKB gyakorlatát követve nem csak az aktuális kamatdöntésről adnak majd információkat, hanem azt is elmondják, hogy milyen lépéseket terveznek.

FÉLMILLIÓT KAP LÁZÁR EGY TROLL MIATT

Peren kívül egyezett meg a delmagyar.hu hírportál kiadója és a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, miután a lapban egy kommentelő Lázár szerint sértő módon reagált a politikus tavaly októberi halálos közúti balesetének hírére. Lázár szerint a feljelentéssel az volt a célja, hogy kiderüljön: „egy közéleti szereplőnek joga van-e az emberi méltósághoz”, mivel „a politikus is ember”. A pénzt Lázár az áldozat családjának juttatja.

Visszavonja az Európai Bizottság a magyar telekomadóval szembeni, már a luxembourgi Európai Bíróság előtt lévő ügyet, miután a bíróság június végén egy hasonló ügyben Franciaországnak adott igazat a bizottsággal szemben

AZ USA SZÍRIAI BEAVATKOZÁSRA KÉSZÜL

A kormányellenes felkelők kiképzése évi félmilliárd, a közvetlen katonai beavatkozás akár 12 milliárd dollárba is kerülhet az amerikai adófizetőknek: a költségeket Martin Dempsey vezérkari főnök vázolta fel a kongresszusnak küldött levelében. A nyilvánosságra került kalkulációk minden eddiginél egyértelműbben jelzik, hogy  az USA pontot kíván tenni az eddig 90 ezer áldozatot követelő szíriai polgárháború végére.

NAGY A BAJ A MICROSOFTNÁL, GATES VISSZATÉRÉSÉT KÖVETELIK

Annyira, hogy egyre többen követelik a legendás cégalapító, a pár éve nyugdíjba vonult Bill Gates visszatérését. A Microsoft múlt pénteken az elmúlt 13 év legnagyobb egynapos tőzsdei veszteségét könyvelhette el, 32 milliárddal csökkent a vállalat piaci kapitalizációja aznap. Nem megy a Windows 8, bukás a Surface, az új Playstation már jó előre veri az új Xboxot, nem lesz ennek így jó vége.

BÁRDOSSAL ÉS BALÓVAL INDUL A STORY4 HÍRADÓJA

Augusztus 20-án, a nemzeti ünnep estéjén indul el a Story4 Hír24 nevű híradója, aminek Bárdos András lesz a műsorvezetője, tudta meg az Index. A stábban számos olyan, a köztévétől elküldött ismert műsorvezető és riporter van, mint például Baló György, Bakos Piroska és M. Kiss Csaba.

MESÉS KINCS KERÜLT ELŐ AZ ÍR PARTOKNÁL

61 tonna ezüstöt hoztak felszínre robotok segítségével az ír partoknál 1942-ben elsüllyedt SS Gairsoppa brit hajó roncsaiból. A hajót egy német tengeralattjáró süllyesztette el a második világháborúban, a kincs felszínre hozását most egy floridai cég végzi, ami az illetékes brit minisztériummal kötött megállapodás értelmében a felhozott ezüst értékének 80 százalékát kapja meg.

2bf82d45-3e03-4203-9088-109007057f85 Gairsoppa-Project-Silver
Fotó: Odyssey Marine Exploration, Inc.

MAGYAR LÁNY LETT JAMAICA SZÉPE

A félig magyar Gina Hargitay lett a karibi szigetország szépségkirálynője. Gina büszke európai gyökereire, melyekről magyar édesapja szokott neki mesélni: „Apám Magyarországon nőtt fel, és sokat beszélt az európai őseinkről, a háborúkról meg mindenről”. A csinos nő Jamaicára is nagyon büszke.

NEM MENT CSŐDBE AZ OTP

Akkor sem, ha ezt állítja egy ezrek által megosztott álhír a Facebookon. Bár a levél a hoaxok szinte minden ismertetőjelét magán hordozza (zavaros fogalmazás, forrásnélküliség, pocsék helyesírás, rengeteg nagybetű és felkiáltójel), sokan elhitték, annyira, hogy a bank hivatalos közleményt adott ki, amiben cáfolta a rémhírt, és azt is kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz a rendőrségen. Nem csoda, hogy komolyan veszik a dolgot, mindenkiben élénken él még az 1997-es Postabank-pánik emléke, ami egy hasonló pletykából indult ki.

A NAP KÉPE: VILMOS, KATALIN ÉS A BABY KIJÖTT A KÓRHÁZBÓL

Hazatért kedd este a kórházból Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő, előző este született fiúgyermekükkel együtt. A házaspár és az újszülött – aki édesapja után a harmadik a brit trónutódlási sorban, és az Egyesült Királyság uralkodója lesz – egy napot se töltött a londoni St. Mary's kórház Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján.