Mindent elhomályosít majd Feröer legyőzése

2014.10.14. 19:00

VÁROSIGAZGATÁSI MAMUTCÉG ALAKUL BUDAPESTEN

Tarlós István tervei szerint a fővárosi közműcégek, a BKK és a BKV is új, közös cégbe olvadnak. Így a főpolgármester egyebek mellett ártalmatlanítaná legfőbb belső ellenlábasát, a BKK élén álló Vitézy Dávidot. Tarlós még valamit szeretne, és úgy tudjuk, még az ősszel meg is születik a vágya teljesüléshez szükséges törvénymódosítás. De vajon mire vágyik a főpolgármester:

  • egy igazán vad éjszakára a szórakozónegyedben,
  • egy kiadós dodzsemezésre, majd egy jó talpmasszázsra,
  • vétójogra a közgyűlési határozatokkal szemben?

LEMONDATJÁK A VILÁG LEGSZÍNESEBB ELŐÉLETŰ ZSIDÓ VEZETŐJÉT

Elfogyott a türelem a Budapesti Zsidó Hitközség júliusban megválasztott ügyvezetőjével szemben, a BZSH elnöke kezdeményezte Schwezoff Dávid a leváltását. De mi lehetett Zoltai Gusztáv utódjának a fő bűne:

  • az hogy katolikus kántor volt,
  • hogy evangélikus lelkészképzésre járt,
  • hogy olykor női ruhába öltözve lépett színpadra az éjszakában?

TALÁLJA KI, MIT TETT IDEGESÍTŐ BETEGEIVEL AZ OLASZ ÁPOLÓNŐ!

  • Verte őket és elvette a pénzüket.
  • Összecserélte e leleteiket, hogy elhitesse velük, halálos betegek.
  • Káliuminjekcióval kivégezte őket.

BEMUTATTÁK A JÖVŐ AKKUMULÁTORÁT

Pár perc alatt feltöltődik, 20 évig és 10 ezer újratöltésig bírja. Kínai tudósok fejlesztették ki a technológiát, ami mindezt lehetővé teszi. A nagy trükk röviden: titán-dioxid nanocsövek. Kicsit bővebben: olvassa el itt!

ELŐZETESBE KERÜLT A FORTRESS-VEZÉR 

Kezdenek előjönni az alig több mint egy év alatt nagyjából hétmilliárd forintot felszívó és eltüntető Fortress károsultjai. Hihetetlen dolgokat hallottunk tőlük. A legkülönbözőbb figurák kapcsolódtak be a lehúzásba, korábbi bv.-főtiszt asszonyról és nagymenő bankos hitelügynökről is tudunk, akik saját vagyonukat is betették, de új embereket is behoztak. Még szeptemberben is jött új befizetés a piramisjátékba, de a nagy pénz – sok milliárd forint – egyszerűen eltűnt. A tulajdonost őrizetbe vették.

KIVONUL A CITIBANK MAGYARORSZÁGRÓL 

Negyedéves jelentése közzétételekor a Citigroup bejelentette azt is, hogy 11 piacon megszüntetik a lakossági jelenlétet, köztük Magyarországon. A listán Magyarországon kívül Costa Rica, Csehország, Egyiptom, Salvador, Guam, Guatemala, Nicaragua, Panama, Peru, Japán és Dél-Korea szerepel. A negyedéves jelentés szerint 2015 végéig tervezik megvalósítani a kivonulást; a maradó, nem lakossági ügyfeleket egy másik cégbe, az intézményi ügyfelek kiszolgálását végző pénzintézethez szervezik ki (Institutional Clients Group).

MÉG MINDIG MAGAS AZ ADÓSSÁGMUTATÓ 

A múlt héten 190 milliárd forinttal nőtt a költségvetés adóssága, így az elérte a 24 716,6 milliárd forintot, ami a GDP 81,2 százaléka. Január elején a mutató még csak 75,7 százalékon állt.  A csúcs az idén 83,3 százalék volt. Az alaptörvény és a költségvetési szabályok szerint évről évre, hacsak hajszállal is, de csökkenteni kell a GDP-arányos adósságot. Idén a gazdaság növekedése meghaladhatja a három százalékot, ami azt is jelentheti, hogy elvileg a GDP-arányos adósság csökkentése nem kellene, hogy komoly akadályokba ütközzön.

EGYRE KÉTSÉGBEEJTŐBBEK A FORMA1-ES PILÓTA KILÁTÁSAI

A kómában, életveszélyes agysérülésekkel kórházban fekvő Jules Bianchi apja szerint „csodával határos”, hogy fia még életben van. „Amikor csörög a telefon, tudjuk, lehet, hogy a kórház az, Jules halálhírével. Az orvosok azt mondják, ilyen súlyos balesetet még senki nem élt túl, már ez is csoda.” Persze azért reménykednek.

ELKEZDŐDÖTT AZ ELSŐ MAGYAR FILMHÉT

A Müpában vetítették le a százéves Kertész Mihály-filmet, A toloncot, erről itt írtunk bővebben, majd az összegyűlt filmeseket kérdezgettük a rendezvényről.