Viola
-6 °C
0 °C

Jól beindult a hét

2014.11.17. 20:02

KEMÉNY HANGÚ BESZÉDEK A KOSSUTH TÉREN

Több ezren tüntettek a kormány és a korrupció ellen a Kossuth téren, ami teljesen megtelt. A szónokok kemény hangot ütöttek meg, Horváth András, az áfacsalási botrány kirobbantója szerint Simicska és Orbán valójában nem hábozúznak.

A tüntetés befejeződése után a tömeg lebontotta a kordont, aztán a Parlament épületéhez közelebb húzódva nézték egymást a rendőrökkel. Több magyarországi nagyvárosban, Londonban, Berlinben és Stockholmban is tüntettek.

EXKLUZÍV MINISZTERELNÖKI ZONGORABEMUTATÓ A ZENEAKADÉMIÁN

Orbán Viktor, a felesége, kormánytagok és egy válogatott üzletemberi kör tagjai lehettek jelen azon a néhány hete éjszaka, titokban megtartott koncerten a Zeneakadémia Nagytermében, ahol az állami támogatásból készülő új magyar hangversenyzongora bemutatóját tartották.

OLYAN ENGEDÉLY KELL AZ UBERHEZ, MINT A TAXIZÁSHOZ 

Nincs baja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak a Magyarországon nemrég megjelent közösségi taxiszolgáltatással, az Uberrel, amíg betartja a taxisokra is vonatkozó szabályokat – derül ki az NFM közleményéből. 

A minisztérium szerint ebben az esetben az új szolgáltatás csupán az utasok megszerzésének korszerűbb módszerében (okostelefonos alkalmazás) térne el a korábbi piaci szereplők gyakorlatától, így nem a szabályozás kikerülésével lennének az uberes taxisok versenyképesebbek nem uberes társaiknál.

ELKÉSZÜLT A FORINTOSÍTÁSRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a forintosításról szóló törvényjavaslatot (az eredeti dokumentumot itt olvashatja). Szinte minden fontos kérdés eldőlt: a jelzálogfedezetű hiteleket forintosítják a korábban megismert (svájci frank esetében 256,5 forintos) árfolyamon, bár az ügyfelek március-április folyamán, az elszámolással együtt kapják meg az értesítést, a forintosítás február 1-jével lesz hatályos. A hitelek csak 3 havi BUBOR-hoz kötött kamatozásúak lehetnek, a forintosított devizahitelek kamatfelára megegyezik a hitelek eredeti kamatfelárával. Ha valakinek még így is nőne a kamatszintje a jelenlegihez képest, az kérheti a devizában maradást 30 napon belül, rajtuk kívül csak a nagyon magas jövedelműek és a jövő év végéig lejáró hitellel rendelkezők maradhatnak devizában.

INDUL AZ ELSŐ ÜGYNÖKHÁLÓZATOS MOBIL 

Újabb szereplő lépett be a hazai mobilszolgáltatók piacára. A Netfone Telecom (NT) négyéves tárgyalás után ütötte nyélbe a Vodafone-nal a hálózat használatáról szóló a megállapodását. A Netfone cégcsoportot 2007-ben alapították. A nyíregyházi központú NT az elmúlt időszakban főként vidéki kábeltévés szolgáltatóként jeleskedett, és mostanra mintegy 300 ezer előfizetőt gyűjtött össze, de már korábban is próbálkozott a telefonos üzlettel, bevezették például az utazók számára hasznos kaparós telefonkártyát. 2011-ben indították el a többi hazai MVNO, azaz virtuális szolgáltatóhoz hasonló módszerrel az előrefizetett SIM-kártyás üzletet a Vodafone mellett.

ÍGY SPÓROLT A CSONGRÁDI KORMÁNYHIVATAL

Az elnök kabinetfőnökének pesti lakását bérelték 150 ezerért, hogy a néha a fővárosban továbbképződő alkalmazottaknak legyen hol aludniuk. Ez szerintük jelentős költségmegtakarítást jelentett (a lakáshoz garázs is tartozik).

NEM VÁLTOZIK NÓGRÁD MEGYESZÉKHELYE

Gyász Balassagyarmaton, öröm-boldogság-megkönnyebbülés Salgótarjánban.

SZÁSZ SZÁRMAZÁSÚ AZ ÚJ ROMÁN ELNÖK

Még az utolsó felmérések is Victor Ponta miniszterelnök előnyét mutatták, de nagy hajrával Nagyszeben szász származású polgármestere, Klaus Iohannis megelőzte a vasárnapi elnökválasztáson, így ő lesz a leköszönő Traian Băsescu utódja. Ponta már jelezte, a vereség ellenére nem mond le kormányfői tisztségéről, ugyanakkor tüntetők a külügyminiszter menesztését követelik, amiért megint hosszú sorban állások alakultak ki a külföldi szavazóhelyiségek előtt, és nem is mindenki tudott szavazni. Párizsban és Torinóban könnygázzal oszlatták fel a tiltakozókat. A magyarok többsége Iohannisra szavazott.

BLATTERNEK MOST OLYAN ERŐVEL KELL SZEMBENÉZNIE MINT MÉG SOHA

A FIFA a múlt héten nyilvánosságra hozott egy erősen lecsupaszított jelentést, hogy a 2018-as orosz és a 2022-es katari világbajnokságok rendezésének odaítélésekor történt-e, és ha igen, mekkora korrupció, de a jelentés hitelességét így többen megkérdőjelezik. Sőt, Németország már azzal fenyeget, hogy el sem mennek a '18-as vb-re, ha nem hozzák nyilvánosságra a teljes anyagot. Az UEFA is a távolmaradással tüntethet, az angol szövetség pedig teljes európai bojkottra hívna fel.