Magyarország atomháborúra készült

A nyugatiak azonban a tervek szerint nem juthattak messzire: a magyar, cseh és természetesen orosz katonák előbb csak feltartóztatják őket, majd miközben "megkezdik az atomcsapás következményeinek felszámolását", megindul az ellentámadás. Ekkor már nincs kegyelem. A képzelt veszteség listán hosszabb táblázatba szedve foglalják össze a pusztítás mértékét: eszerint több város, köztük Bécs egyszerűen megszűnik létezni. Az osztrák főváros mellett - "a város teljesen megsemmisítve" kitétel szerepel a táblázatban, és a VSZ előrenyomulásával erre a sorsa jut Verona is. Feltehetőleg kisebb volt a pusztítás Münchenben és több kisebb olasz városban, ezek esetében a "város rombolva" minősítés szerepel az elszámolásban. A magyar és szövetséges csapatoknak Bécs lerombolása után a hadműveletek 5-6. napján kellett elérnie a tervek szerint Salzburgig, és "kikapcsolnia Ausztriát a háborúból". Ezt követően az erőket előbb München irányába összpontosítva meg kell semmisíteni az ellenség hadműveleti tartalékait az NSZK déli részén, és a hadművelet 11-13 napján el kell foglalni a teljes Stuttgart és Bologna közötti terepszakaszt - áll a feladattervben.

Precíziós vörös csapás

A hadműveleti leltár alapján feltételezhető, hogy a néphadsereg egykori vezetői úgy kalkuláltak, a VSZ sokkal precízebb csapásokat mér a burzsoáziára, mint amire a NATO ellenük képes lenne. A nyugati atomcsapásban 30 db bomba hullik Budapestre és Nyugat Magyarországra, ám a veszteségek kiheverhetők. A jelentésekben a kilenc budapesti híd megsemmisítésén túl nem esik szó jelentősebb fővárosi kárról, igaz öt, a frontvonalba eső nagyváros "rombolva" minősítést kapott (kárpótolhatja a nyugatiakat kudarcaikért, hogy a magyar jelentések szerint annak ellenére kilenc budapesti hidat sikerült lerombolniuk, hogy akkor még csak nyolc volt). A 2500 fős katonai veszteség minimálisnak mondható, a dokumentumokban azonban a feltételezhető polgári áldozatokról és károkról lényegében szó sem esik. Ezzel szemben az ugyancsak harminc atombombát ledobó VSZ több nagy várost porig rombol, és a katonai bázisok elleni támadásai is sokkal sikeresebbek. Így érthető, hogy a gyakorlat végrehajtása után szinte kizárólag dicsérő értékelés született. Eszerint a "a hadsereg politikai osztály és a fegyvernemi törzsek eredményesen oldották meg feladataikat". Kritika érte ugyanakkor a törzsek közötti információáramlást és a jelentések pontosságát.

Beköszönt a nukleáris tél

A Hirosimára ledobott atombomba 20, a Nagaszakit elpusztító szerkezet 15 kilótonnás (kt) volt. Előbbi 90-120 ezer, utóbbi 60-70 ezer embert ölt meg közvetlenül, a sugárfertőzöttek száma ennek sokszorosa volt. A magyar hadgyakorlati terv szerint mindkét oldalon akad 1000 illetve 500 kt-s bomba is, az oldalanként ledobott 30-30 bomba pedig összességében közel 15 ezer kt-t képvisel. Mindezt néhány nap leforgása alatt egy München, Budapest, Verona háromszögben szórják szét a felek a győzelem érdekében.

Az 1000 kt-s bombák valójában hidrogénbombák voltak, ezek voltak a legnagyobb robbanóerejű fegyverek - mondta el az Indexnek Szatmáry Zoltán, a Budapesti Műszaki és Közgazdasági Egyetem Nukleáris Technika Intézetének igazgatója. A hidrogénbombában egy hagyományos atombomba robbanása állítja elő azt a több tízmillió fokos hőmérsékletet, melynek eredményeképpen létrejöhet a fúziós robbanás. Tényleges pusztító erejükről senkinek nincs gyakorlati tapasztalata, de az általános vélemény szerint egyetlen 1000 kt-s bomba képes egy Budapest méretű város teljes elpusztítására. A robbanást követően atomfelhő keletkezik, ami a romokból felszálló radioaktív porból áll, és nem hullik vissza a földre. A sugárzó felhő teljesen eltakarja a napot, sötétet és hideget - nukleáris telet - eredményez az alatta fekvő területeken. Ha a hadgyakorlati tervekben szereplő összes bombát felrobbantanák, úgy feltehető, hogy az atomfelhő Magyarország teljes területére kiterjedne, és a széljárástól függően oszlana vagy vonulna el, de előfordulhat az is, hogy a VSZ által ledobott bombák okozta felhő is megérkezett volna Magyarország fölé.