Demszky: Csúszik a metróépítés

2007.08.03. 20:52
Tizenöt napos késéssel fejezi be a munkákat a kivitelező cég, Demszky szerint dolgozhatnának három műszakban is a Hídépítő Zrt. munkásai.

Pénteken a főpolgármester is elmondta azt, amit már hetek óta tudni lehetett: nem készülnek el szeptember 1-jére a Fővám és a Gellért téri metróállomások. Mint arról már korábban hírt adtunk, a Tétényi úti állomás átadása is csúszik és nem lesz kész iskolakezdésre a pesti alsó rakpart sem, ezért óriási dugóra lehet majd számítani a környéken.

A főpolgármester a Bocskai úti metróállomás megtekintése után közölte: a munkákat csak 15 napos késéssel tudja befejezni az építő cég. Demszky Gábor hangsúlyozta, hogy a kivitelező Hídépítő Zrt. nem használja ki, hogy akár három műszakban is dolgozhatna. Demszky emlékeztetett arra, hogy a teljes metróberuházásnak 2010-re kell elkészülnie összesen 485 milliárd forintból, áll az Infó Rádió pénteki tudósításában.

Egy építőmunkás a Bocskai úti állomáson, Demszky látogatásakor
Egy építőmunkás a Bocskai úti állomáson, Demszky látogatásakor

Az Info Rádió csütörtökön úgy értesült, hogy várhatóan újra leáll néhány napon belül a metróalagút egyes fúrópajzsa. A Bochkor nevű fúrópajzsnak most is ugyanaz lehet a baja, mint korábban, azaz a lerakódó habarcs deformálja az alakját és megrepeszti az alagút kitámasztó betonszelvényeket, az úgynevezett tübingeket.