Nem csalt adót a Gyurcsányék házát szépítgető kft.
Elutasította a Fővárosi Főügyészség Deutsch Tamás feljelentését, amelyet a Gyurcsány Ferenc családi házát átalakító kft. ügyében tett az ellenzéki képviselő. A korábban a kormányfő és feleségének tulajdonában álló Fittelina Kft. 30 millió forintos beruházással húszmilliós uszodát és wellnessközpontot épített a házukba. Az ellenzéki politikus adócsalásról beszélt.
Deutsch két bejelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, amely feljelentésként értékelte ezt, és tavaly év végén továbbította a Fővárosi Főügyészségnek. (A másik bejelentés a kormányfő környezetéhez köthető Szalay utcai ingatlannal volt kapcsolatos)
Az ügyészség korábban már elutasította a Fittelinával kapcsolatos ellenzéki beadványokat, mert szerintük "a feljelentésben foglalt 1996-os ügyletek idején hatályos adótörvények szerint a cég jogszerűen vonhatta le adóalapjából azt, amit beruházásra fordított". Szijjártó Péter fideszes politikus viszont úgy nyilatkozott: az embereket legjobban az a kérdés érdekli, hogy Gyurcsány Ferenc volt cégének luxusberuházásai kapcsán érte-e kár a magyar államot adómegkerülés, adó be nem fizetése, vagy adóalap-csökkentés miatt.
Deutsch Tamás a határozatban megjelölt jogorvoslati határidőn belül az elutasítás miatt panasszal fordul a Legfőbb Ügyészséghez, áll a fideszes közleményben.