Mégsem teljesen narancssárga Magyarország

2007.02.23. 11:29
Kis híján botrányba fulladt a Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülése, amelyen fél év után, Sós Tamás személyében, szocialista elnököt sikerült választani. Egy fideszes kilépett a frakciójából, egykori pártársai inzultálták az "árulót".

Az őszi önkormányzati választáson minden megyei elnöki tisztet a Fidesz szerzett meg, kivéve Heves megyét, ahol húsz szocialista képviselő húsz fideszes-kisgazda-vállalkozókpártjás közgyűlési taggal állt szemben. A patthelyzetet fél éve próbálták feloldani, de egyik fél sem engedett, így a közigazgatási hivatal a közgyűlés feloszlatását szorgalmazta, és felmerült a megyében új választások kiírása.

Meggondolta magát

Pénteken azonban fordult a kocka: Ambrus Zoltán fideszes képviselő a közgyűlés előtt bejelentette, a továbbiakban függetlenként kíván dolgozni. Nem sokkal később titkos szavazást tartottak, és a szocialistáknak elnököt is sikerült választaniuk. 21-en Sós Tamást a Heves megyei Közgyűlés elnökévé választották.


Sós Tamás

Az MSZP politikusa, Sós eddig nyolc éve vezette a Heves megyei Közgyűlést. Vele az Index egyelőre nem tudott beszélni, mert jelenleg is elnököl.

A péntek reggeli szavazás után a fideszesek kivonultak az ülésről. Információink szerint a kivonulás nem volt indulatoktól mentes. Az egyik helyszíni forrásunk szerint az ellenzékiek Ambrust megpróbálták magukkal cipelni, de ezt meghiúsították.

Árulás történt

Herman István, a megyei közgyűlés fideszes tagja, a Fidesz volt listavezetője szerint egyértelmű, hogy árulás történt, mert Ambrus egy nappal korábban, csütörtökön még ott ült közöttük a frakcióülésen, és vidáman csokit osztogatott képviselőtársainak. A kilépést pénteken a korelnök jelentette be. "Hogyan érték el ezt, csellel, ráolvasással, zsarolással vagy pénzzel?" - tette fel magának a kérdést az érezhetően feldúlt Herman, aki szerint ami történt, az a "hazugságon vett győzelem" kicsinyített mása, amit ha elfogad a közvélemény, az a demokrácia halálát jelenti.


A hevesi fideszes-vállalkozókpártjás képviselő azt állítja, az MSZP az elnökválasztással felrúgta a velük kötött megállapodást, amely kimondta, hogy feloszlatja magát a közgyűlés. Herman szerint ezt akarták ma bejelenteni, de helyette kiderült, hogy szocialista elnök lesz. A Fidesz frakció kivonult a közgyűlésből, zárt ülésen próbálják tisztázni a helyzetet. Herman István szerint az máris kiderült, hogy nem csak Ambrust, hanem más képviselőket is megkörnyékeztek.

Sokba került volna az új választás

Az Index megpróbálta megkérdezni Ambrus Zoltánt is a függetlenedés hátteréről, a képviselőt azonban egyelőre nem sikerült elérnünk. A Fidesz-MDF-MKDSZ-Vállakozók Pártja-hevesi kisgazdák és Magosz közös jelöltként a 10 ezer és az alatti települések listáján a közgyűlésbe került honatya a távirati irodának azzal indokolta döntését, hogy a megyegyűlés feloszlatása esetén csaknem 50 millió forintot emésztettek volna fel a megye költségvetéséből az új választások, ez a pénz pedig hiányozna az intézmények kasszájából a feszített költségvetési körülmények között.