Leszavazták Sólyom jelöltjét

2006.07.03. 18:29
A kormánypártok tartották magukat álláspontjukhoz, és nem szavazták meg, hogy az államfő által javasolt Horányi Miklós legyen a Legfőbb Ügyészség vezetője.
Nem Horányi Miklós lesz az új legfőbb ügyész. Hétfőn a parlamentben ugyanis csak 157 igen szavazatot és 194 nem szavazatot kapott. A tiktos szavazáson leadott szavazatok közül 5 voks érvénytelen volt. Horányi Miklós a szavazás után újságíróknak azt mondta, az előzetes információk alapján számított erre az eredményre, de nem érti, hogy miként kérdőjelezhetik meg szakmaiságát, miután negyven éve az igazságszolgáltatásban dolgozik.

Szomorúak

Navracsics Tibor szerint demokráciában elfogadhatatlan, ami történt. A Fidesz frakcióvezetője a sikertelenségért a kormánypártokat és a Gyurcsány Ferenc vezette kormánykoalíciót okolta. Szavai szerint sunyi a kormánypártok viselkedése, mert hetekig nem fogalmaztak meg kifogásokat az államfő jelöltjével szemben, most pedig leszavazták. Navracsics szólt arról is, hogy Sólyom László az alkotmányos normáknak eleget téve jelölt. Dávid Ibolya szomorúnak nevezte Horányi leszavazását.


Horányi távozóban

A szocialista Vastagh Pál szerint a koalíciós pártok is alkotmányos jogukkal éltek, amikor nem szavazták meg Horányi Miklóst. Az alkotmányügyi bizottság elnöke elmondta, várják az újabb javaslatot. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem az ő feladatuk, hogy egyeztetést kezdeményezzenek. Beszélt arról, hogy Horányi az ügyészségnél csak 2000 óta dolgozik, ráadásul 2000 és 2003 között nem is ügyészi feladatokat látott el, hanem Polt Péter sajtófőnöke volt. Kínos, hogy nincs legfőbb ügyésze az országnak, mondta szintén egy kérdésre válaszolva, majd hozzátette, az is kínos, hogy mindenféle egyeztetés nélkül történet a jelölés.

Sólyom László államfő még a választások előtt, a pártokkal való egyeztetés nélkül megnevezte, kit jelöl Polt Péter utódjának. A köztársasági elnök Horányi Miklóst, a szegedi fellebbviteli ügyészség főügyészét javasolja a posztra, megválasztására azonban nem sok esély volt, hiába szólalt fel a szavazás előtt a parlamentben a köztársasági elnök. Sólyom László azt mondta, el akarta kerülni, hogy azzal vádolják zárt ajtók mögött folytatott egyeztetéseinek eredménye a javaslata. Az államfő hangoztatta, hogy a legfőbb ügyésznek pártatlannak kell lennie, ez pedig csorbát szenvedett volna, ha előzetesen egyeztet.

A szakmai múlt nem tetszett

Az ellenzék ugyan támogatta Horányi megválasztását, az SZDSZ és az MSZP viszont –hivatalosan először – hétfőn jelezte, nem támogatják Sólyom jelöltjét. A szocialista Mesterházy Attila a döntést azzal indokolta, hogy Horányi Miklóst szakmai múltja nem teszi alkalmassá arra, hogy az ügyészség megtépázott szakmai tekintélyét helyreállítsa.

A röviden nyilatkozó politikus arra a felvetésre, hogy több sajtóhír szerint azért nem támogatják a jelöltet, mert az államfő nem egyeztetett róla, elmondta, hogy nem ez volt a fő gond, hanem a szakmai múlt hiánya. "A köztársasági elnök dönt erről, ha kíván konzultálni róla, akkor konzultálni fogunk" - fűzte hozzá.

Az SZDSZ-es Fodor Gábor azzal indokolt, hogy olyan személyt látnának szívesen a legfőbb ügyészi poszton, akitől a Legfőbb Ügyészség tekintélyének helyreállítása és szakmai megerősítése várható. Ezt elsősorban olyan emberrel lehet megtenni, aki nagy és komoly tekintélynek örvend az ügyészségen belül, és jelentős az elfogadottsága - jegyezte meg.

"Mi, úgy érezzük, a saját mércénk és értékrendünk szerint, hogy Horányi Miklóstól nem lehet várni ezt (...), és nem biztos, hogy sikerrel meg tudna birkózni ezzel a feladattal" - fogalmazott Fodor Gábor, hozzátéve, hogy az SZDSZ tájékozódott arra vonatkozóan, hogy milyen jogászi munka és tekintély áll az államfő jelöltje mögötte, és ezek alapján hozta meg döntését.