Utolsókat rúgták egymásba a képviselők

2006.07.24. 12:55

Ha nem lett volna Mokány Berci, a nyári vakáció megcsúfolása lett volna a július 24-ei ülésnap, aminek első fele nagyjából eseménytelenül telt. Gyurcsány Ferenc önmagához képest egy szürke közepesre szerepelt: untig ismerjük, miért rossz a reform elsőre, de milyen jó lesz később. A kormányfő visszafogott kézjátékkal zongorázta végig az egészségügyi és felsőoktatási reform melletti érveket. Mindössze annyit újított, hogy a "Húzzunk bele!" jelszót, az "Álljunk neki!"-re cserélte. Orbán végihallgatta a beszédet majd lelépett.

Ezek után végtelenül unalmas órákat szereztek a képviselők azzal, hogy a másik felet hibáztatták, amiért nem ül le a másikkal tárgyalni, nem dolgozik, nem javasol. Ha mégis, a másik biztosan keresztbe tesz neki. Kuncze Gábor (SZDSZ) erről beszélt, Navracsics Tibor (SZDSZ) ugyancsak, hogy Lendvai Ildikóról ne is beszéljünk, aki a másik fél magatartását Mokány Bercihez, a Pató Pál-szerű 19. századi hőshöz hasonlította. Nyaralni csak Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) és Szili Katalin (MSZP) tudott könnyű szívvel elmenni, Herényi Károly (MDF) arról szónokolt, menne, ha nem kéne dolgoznia a reformokon, de - sajnos - még kell.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Parázs vitákkal és izgalmas zárószavazásokkal várják a Nagy Népi Hurrá olvasóit a képviselők, akik július 24-én utoljára találkoznak ebben a szezonban. Legközelebb szeptember 15-én ül össze a t. ház, de csak pár napra: az október eleji önkormányzati választásokig nem lesz több ülés. Mit tartogatnak a nép egyszerű gyermekének?

    Gyurcsány Ferenc az utolsó napot nem hagyja ki, felszólal napirend előtt, beszédének címe: Esély egy jobb országra. Utána következik a KDNP-frakció ideiglenes vezérszónoka, Nagy Kálmán (Beteg, nővér, orvos veszélyben), majd Herényi Károly az MDF-ből (A nyári szabadság előtt), utána a szocialisták Vidorné Szabó Györgyije jön, aki az ígéretes Hurrá, nyaralunk! c. beszédével készült. A Fidesz nehéztüzérségét természetesen Navracsics Tibor képviseli, aki a sommás Nehezebb kormányozni, mint kampányolni címet adta felszólalásának.

    Ma szavaznak a tandíjról a honatyák, a felsőoktatási törvényt módosítják. Lesz ugyan szavazás, de az ellenzék nem támogatja az önkormányzati törvény módosítását, ami a megyerendszert felváltó régiókról rendelkezne, és arról, hogy az önkormányzatok miért felelnének az új rendszerben. Módosítanák továbbá a képviselők mentelmi jogáról szóló törvényt (közúti szondáztatás), a parlamenti képviselők létszámát (386-ról 298-ra), a politika kárvallotjainak kárpótlását (nem az idei választások, hanem a múlt rendszer károsultjairól van szó), továbbá az európai szövetkezeti törvényről is szavaznak.

  • Gyurcsány Ferenc Esély egy jobb országra címmel kért szót napirend előtt. A miniszterelnök szerint sokan úgy látják a régióban, hogy minden eddiginél nagyobb a bizonytalanság, egyes országok kormányátalakítással küzdenek, mindenféle bajaik vannak, nemzeti radikalizmustól kezdve a sok egyéb frusztrációkig.

    Egyes nemzetek felsőbbrendűnek képzelik magukat, bezárkóznak, menekülnek a versenytől, a kapitalizmustól a liberalizmustól, és saját nemzeti utat képzelnek a felemelkedéshez. Ő azonban máshogy képzeli a felemelkedés útját. Szerinte tartózkodni kell mindenféle nemzeti radikális politikától, a gazdasági és szociális populizmustól.

  • Meg kell őrizni a demokráciát, az együttműködés képességét a szomszédainkkal, mondja a miniszterelnök, erősíteni kell a gazdaságot, hogy a legerősebb legyen a régióban. Nem szabad befelé fordulni, nyitottnak kell maradni, és versenyezni. Ehhez új utak, új tartalmak kijelölésére, változásokra van szükség, még ha ezek a változások fájnak is. Ferenc a gyermekek oltásához hasonlítja csomagját, fáj ugyan, és a gyerekek tiltakoznak ellene, de ez óvja majd meg őket a betegségektől. A befektetés olyan, mint az oltás, magyarázza.
  • Ez a kormány az elmúlt évek alatt sokat tanult, folytatja a miniszterelnök, és áttér az egészségügy reformjára. Miért élnek tovább a lengyelek és a csehek, amikor náluk kevesebbet költenek az egészségügyre mint nálunk? Miért halnak meg az emberek gyógyítható betegségekben? Ez nem a pénzről és nem a hálapénzről szól. Ami ráadásul csak az eü-dolgozók negyedéhez jut el, miközben háromnegyedük szív. Ezt nem lehet azzal elintézni, hogy adjunk több pénzt, keveri újra a sokat hallott rigmusokat DJ Ferenc, és azt ígéri, hogy napokon belül nyilvánosságra kerül az eü-reformról szóló zöld könyv.
  • Mécs Imre szocialista képviselőt kérdeztük a tandíjról. Azért őt, mert a képviselőnek egy egyetemistakorú fia és még négy gyermeke van, akikre továbbtanulás vár. A volt SZDSZ-es, ma már szocialista politikus szerint még most sem eldöntött, milyen javaslatról szavaznak hétfőn a képviselők. Az egyik elképzelés szerint az egyetemen tanulók 15 százalékának kellene fizetniük, de ez az arány a képviselő szerint nem igazságos. A javaslat ráadásul üti az ő által támogatandónak ítélt elképzelést. Mécs szerint a kreditek ötven százalékát el nem érőknek kellene fizetniük. A szocialisták hétfőn még egyeztetnek a témában.

    Magda Sándornak, a gazdák szocialista barátjának nincs már egyetemistakorú gyermeke, de van véleménye. Szerinte az igazságosság jegyében a tanulóknak fizetniük kell. A hallgatóknak dolgozniuk kellene, mondta, "a nyáron egy hónap alatt megkeresik a tandíjat". Arra is utalt, hogy az egyetemeken még a legjobb előadásokon is csak tucatnyian, ha lézengenek. Hol vannak a többeik, dolgoznak? - kérdeztük, de Magda kiábrándított minket, szerinte ugyanis inkább "eljárnak ide-oda, vagy otthon maradnak".


  • Fotók: Barakonyi Szabolcs

    A miniszterelnök háromszor mondta el egymás után, hogy húzzunk bele, csak most álljunk neki a jelszó. Gyurcsány Miskolccal, Szegeddel és Győrrel példálózik, ahol nekiálltak, és igen, megcsinálták. De Nyíregyháza és Pécs is a pozitív példák közé kerül. Mintha ezek mind szocialista irányítású városok lennének. Erőfeszítéseket kell tenni, magyarázza Gyurcsány, amihez szorgalom kell, munka, nem pedig mindig azt kérni, hogy tessék kifizetni helyettünk a számlát. A kormány mindent megfontol, de pénzt csak úgy nem fog adni, mígnem lassan elérünk a konvergenciaprogramhoz, aminek vitájára meghívja az ellenzéket, de ha nem jön, az sem baj, a kormány lépni fog, sikeres és hiteles gazdaságpolitikát fog folytatni.

  • A miniszterelnök végül köszönetet mond mindenkinek, aki bátorította vagy éppen kritizálta a kormány munkáját, de a programot/csomagot/kiigazítást végre fogják hajtani, akármi is lesz.
  • Gyurcsány Ferenc beszédét Orbán Viktor végigülte. A volt kormányfő szürke öltönyt visel. A miniszterelnök beszéde végén Orbán felpattant, és lendületesen elhagyta a termet. Megpróbáltunk utánaeredni, de sportsérülésünk megakadályozott minket abban, hogy utolérjük. Szabó Edinának, a Fidesz elnökének sajtótitkárának is csak rohamléptekben sikerült elérnie főnökét.


  • Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője reagál elsőként Gyurcsány szavaira. 149:3, mondja. A Fidesz 146 javaslatára mondtak idáig ugyanis nemet a kormánypárti frakciók. Ezek így nem viták, mondja Navracsics, pedig Gyurcsány mindig a demokráciával példálózik, miközben az ellenzék is magyarokból áll, és nem kicsinyes, kekeckedő vitázókból. Hallgassa meg az ellenzék felvetéseit, kéri a frakcióvezető. Szerinte a kormány másfél hónapja alatt folyamatosan csak programokat alkotott, annyit, hogy már nem is lehet követni, egyszer már volt Új Magyarország program, erre kiderül, hogy a kormány hamarosan előjön az Új Magyarország programjával. Magyarán, Gyurcsány összevissza beszél.


  • Az MDF nevében Csáky András bátorkodik szólásra emelkedni, mert úgy gondolja, hogy az ország miniszterelnökének az adja meg a hitelességet, ha a miniszterelnök konzekvensen nyilatkozik. A frakcióvezető-helyettes egyébként eléggé motyog, de sorban állt a vasúti pénztárnál, és azt kérdezték tőle, hogy mit csinálnak maguk képviselő úr, ha bezár a gyár? És hoz-e gyógyírt az egészségügyre a zöld könyv? Csáky szerint nem, mert minden tarthatatlan. Az elvonás, a sorban állás a rendelésekért, és egyébként is, Magyarország nem egy részvénytársaság, nem egy gyár. De lenne-e egy gyárban 5 százaléka Csáky Andrásnak, mint a pártjának?

  • Simon Gábor a szocialista frakció sztárja az utolsó ülésnapon, mivel másfél hete született meg gyermeke, Márk Artúr. Az Index a büfében volt szemtanúja, amint Csizmár Gábor államtitkár gratulált az 58 centisen és 2700 grammal született első Simon csemete világra jöveteléhez. Egy másik képviselő a gyermek mellett Simon feleségéhez is gratulált. A szocialista választmányi elnöktől megtudtuk, hogy egyelőre Márk Artúrnak nincs bébikötvénye, egyelőre lakcím és tajkártát próbálnak neki csináltatni.

  • A KDNP nevében felszólaló képviselő beismeri, hogy még sosem figyelt annyira egy húszperces felszólalásra, mint most a miniszterelnökére. (De akkor hogy végezte el az iskolát?) Szerinte Gyurcsány nem mondott semmit, legfeljebb a szavak szintjén volt bátor.


  • "Jó reggelt Magyarország! (...) Kicsit furcsán hangzik ez délután, de estig itt fogunk ülni" - kezdett beszédébe Kuncze Gábor, és ugyanolyan zavarosan folytatta. Új választás, konzultációk, aláírásgyűjtések, sorolja, és sokan már tudják, a Fidesz elnökének tusnádfürdői nyilatkozatát fricskázza. A liberálisok vezére szerint a Fidesz azt akarja, hogy ne csináljanak semmit, miközben egy csomó szerkezetátalakítás történik. Múlt héten is leszavazták a - részben az ellenzék elképzeléseit is fedő - önkormányzati reformot. Tehát az történik, hogy nem érdemi vita folyik, hanem rövidtávú politikai manőverek fékezik az országot.


  • "Sohasem ringattam magam abba az illúzióba, hogy a buszon az emberek egymás kezéből tépik ki a programokat" - kezdi Lendvai Ildikó beszédét. Az MSZP frakcióvezetője szerint az ellenzék még a címéig sem jutott el az MSZP fejlesztési programjának, ami nem új, a választások előtt már közzé tették. "Nem az a kérdés, mi könnyebb a pártoknak, mi könnyebb nekünk, az a kérdés, mi jobb az országnak" - szajkózza Gyurcsányt Lendvai.

    Mokány Berci, a populista politikus hangját hallja folyton az MSZP frakcióvezetője. "A mókuskerék forog, de a mókus már halott" - fűzi tovább Lendvai, mi történhet, ha az ellenzék ész nélkül populizál és politizál. Lendvai Szijjártó Pétert is sajnálja, naponta kétszer mond nemet a kormány kezdeményezésére (a háttérben Vadai Ágnesnek az orra elé kell kapnia a kezét, annyira nevet Lendvai poénján, de Keller László szája sem lefelé görbül.) Az egész ellenzék Mokány Berciként viselkedik. De a frakcióevzető szerint még nem késő változni. Még egy Orbán-poén jönne (oszt jónapot!), de Dj Szili - akár egy kanyarból kivágó villamos - hangosan csilingelve lekeveri a frakcióvezetőt.

  • Komoly konkurenciája akadt a parlamenti büfének. A teremőrök, akiket arról ismer a közvélemény, hogy ők hordják a hideg vizet az éppen fölszólaló képviselőknek, illetve a kormánytagoknak, most ásványvizek tucatjait osztják ki a szomjas polititkusoknak, illetve kittikadt szakértőknek.
  • A Lendvai Ildikó által a közbeszédbe beszivárgó Mokány Berci Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékában az esetlen, de jószívű vidéki nemes megtestesítője, olvassuk az ELTE egyik oldalán.

    Máshol azt találjuk, hogy Mokány Berci a Borsszem Jankó című vicclap állandó figurája volt, aki a bárdolatlan, mihaszna nemest személyesítette meg.

  • Gyurcsány újból nekifut az egészségügyi reform értelmezésének. Hiába rakunk bele sok pénzt, átalakítás nélkül nem fog jobban működni. A megoldást tartalmazó zöld könyvet egyébként a kormány jövő héten fogja nyilvánosságra hozni. Annyit már lehet tudni, hogy egy átlagos magyar családnak 40 ezer forintos megtakarítást jelent majd az új rendszer ("szól ez végeredményben valamennyiünkről"). De menjünk tovább, jöjjön a felsőoktatás.
  • Most kaptuk a hírt, a szocialista Vitányi Iván álomba szenderült Gyurcsány beszéde alatt.

  • Nem tudjuk, ki fog akkor kormányozni, amikor 7 év múlva a nyugdíjrendszer is össze fog omlani, tehát 2008-ig sorozatos átalakításra van szükség, hogy akkor már csak a nyugdíjrendszerrel legyen gond, mondja a kormányfő. Gyurcsány ezután a tárgyalásokat elutasító ellenzéket fricskázza, nem kímélve a mindig a Fidesz álláspontját szajkózó KDNP-seket sem. (Ja: "azt érezzék az emberek, hogy őróluk szól a közigazgatás...")

  • "Kinyitottak egy ablakot, ami vakablak, és azóta folyton árad ránk a baj" - kezdi beszédét Nagy Kálmán a KDNP-ből. Az ősz politikus arcán furcsa mosollyal beszél arról, hogy hirtelen megváltozott néhány kezelés támogatása, vagyis megint a kórházak szívnak. Az érdekvédelemre szakosodott kamarák kötelező tagságának megszűnése újabb csapás az egészségügyre, mondja Nagy. A biztosítókkal sincs rendben valami (a minisztérium nem tudja ellenőrizni a magántársaságokat). Nagy Kálmán még belevágna a hálapénz témájába is, de az idő szalad, Szili Kalatin csengettyűje után már csak a következőkre futja: "Miniszterelnök úr! Azt kérte, tegyen javaslatot az ellenzék is, íme: mondják meg őszintén, mennyi pénzt akarnak elvenni az orvosi és szociális ellátástól?"
  • Méltó legyen az egészségügyi rendszer a betegellátáshoz, ezt teszi a kormány a kormányprogram alapján, válaszolja Molnár Lajos miniszter a reformok miatt aggodalmaskodó Nagy Kálmánnak. Csak ott lehessen végezni a daganatos betegek ellátását, ahol ehhez minden adott a tapasztalat és az eszközök terén. "A betegek ne a közelben haljanak meg, hanem távolban, utazva gyógyuljanak meg" - él egy nyugaton már meghonosított mottóval Molnár.

  • Herényi Károly nélkül nincs hétfő a parlamentben. Mai kérdése: mehet-e nyugodtan szabadságra az egyszeri ember? Herényi a parlament elmúlt kéthavi munkája alapján megvonja a mérleget: nem mehet. Szerinte ugyanott tartanak most is, mint az előző ciklusban, lényegi változás nem történt, csak jól felemelték az adókat. Márcsak ezért sem mehetnek Önök sem nyugodtan nyaralni, akárcsak a "népek", akik rosszabbul élnek, mint annak előtte. "Hát ezért érdemes volt? - teszi fel a kérdést. - Előbb adót emelni, utána reformálni?" - folytatja és folytatja és folytatja, de nyugodt szabadságra nem lel, pedig már a konvergenciaprogramnál tart, amiről kiderül, hogy azért nem tud szabadságra menni nyugodtan, mert tárgyalni fog róla, nehogy megbukjon.


  • Hiller "Nemzetipolitika" István válaszol Herényinek. A miniszter úgy látja, hogy az MDF labdarugó-csapatnyi frakciójából talán hárman, ha dolgoznak, a többiek nyilván szabadságra mentek. A kormány dolgozni fog, a konvergenciaprogramot meg meg fogják csinálni. A nemzeti fejlesztési tervről és a konvergenciaprogramról meg tárgyalni fognak, és az sem kizárt, hogy az ellenzéki javaslatok beépülnek.


  • Fotók: Barakonyi Szabolcs

    Hurrá, nyaralunk címmel szólal fel Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi, a szociális kérdések nagymestere. A szolidaritásról és az üdülési csekkről beszél, de ezt majd elolvashatják a parlament hivatalos jegyzőkönyvében, merthogy mi nem közvetítjük.

  • "A hat hete megalakult kormány feladatának tekinti, hogy javuljon az életminőség" - kezdi a volt munkaügyi miniszter, jelenleg államtitkár, Csizmár Gábor. Mindezt olyan szöszös hangon, mintha a magyar–bahreini külkapcsolatok kiürüléséről beszélne. "Néhány adat illusztrációként" - színesíti a "mindennapi szolidaritásról" szóló beszédét Csizmár: egymillió ember részesülhet üdülési csekkben, vagyis több százezer nyugdíjas, munkanélküli kap támogatást üdüléséhez.
  • Magda Sándor után Horváth Klárát, Tatabánya polgármesterét kérdeztük, hogy min spórolna, ha tandíjat kellene fizetnie gyermekei iskoláztatása miatt. Horváth Klárának fiatalok még a gyermekei, ezért nem érinti a téma.

    Továbbálltunk, és Burány Sándor volt munkaügyi minisztert állítottuk meg a folyosón. A szocialista politikusnak sincs hasonló korú gyermeke, de rendkívül toleránsan végighallgatott minket, és a spórolásra vonatkozó kérdésünkre elkerekedett szemmel kérdezett vissza: "havi négyezer forintot?" Úgy láttuk, a képviselőnek nem esne nehezére ennyi pénzt félretennie, de még nem aktuális a kérdés.

    Szabó Lajoshoz fordultunk. Megkönnyebbülésünkre Szabó elárulta, hogy mindkét gyereke éppen felsőoktatási intézménybe jár, de fizetősbe.

  • Vége a napirend előtti felszólalásoknak, Tóth Gyula (MSZP) és Erdős Norbert (Fidesz) fog felszólalni napirend után.
  • Répássy Róbert, Deutsch-Für Tamás és még néhányan hétfőn szerettek volna arról tárgyalni, hogy a parlamenti képviselők nemcsak vagyonnyilatkozataikat, hanem az adóbevallásaikat is hozzák nyilvánosságra. Az OGY 94 igen, 191 nem, 4 tartózkodással elutasította, hogy tárgyaljanak az indítványról.
  • Az országgyűlés elbúcsúzott Szili Katalintól, aki jó munkát és jó nyaralást kívánt. "Kint esik az eső - tájékoztatja a képviselőket Mandur László -, végre egy jó hír!" Kezdődnek az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések.
  • „Valóban létezik nemzeti enrgetikai program vagy csak kampányfogás?” – kérdezi Kóka János minisztert Firtl Mátyás, aki komolytalannak tartja a téglaépítésű családi házak (nem panellakások) energetikai felújítására félre tett összeget, illetve a pályáztatásra szánt időt. Plusz lesz még energiaáremelés is. Szóval, da capo al fine, újra felteszi első kérdését a képviselő.