A Károlinak vissza kell fogadnia a meleg diákot
További Belföld cikkek
- Martonyi János kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat
- Varázsgombára hivatkozott a férfi, aki szétverte a SPAR üzletét Tatabányán
- Injekciókat adott be, és a műtőkbe is belépett egy álorvos, több magyar kórházba is bejutott
- Elgázolt egy embert a tram-train Szegeden
- Vitézy Dávid: Ez tényleg nem más, mint ingatlanpanama, rablóprivatizáció
A felsőoktatási törvény hatálya
Az MTI úgy tudja, hogy a pénteki tárgyaláson az eltanácsolt hallgatót édesapja képviselte, az egyetem részéről Németh Dávid dékán vett részt. A tárgyalóteremben rajtuk kívül mintegy negyven egyetemi hallgató is jelen volt.
A bíróság a döntését azzal indokolta, hogy a felsőoktatásról szóló törvény hatálya kiterjed az egyházak által fenntartott felsőoktatási intézményekre is. Az indoklás szerint hallgatói jogviszont csak fegyelmi eljárás keretében lehet megszüntetni, amennyiben annak feltételei fennállnak, ráadásul az egyetem belső szabályzata sem tartalmaz olyan kitételt, amely alapján a felperes hallgatói jogviszonya megszüntethető lett volna.
A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint sem az egyetem eljárása, sem a határozat nem felelt meg az Államigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezéseinek. A döntés értelmében a felperes hallgatói jogviszonyát helyre kell állítani.
Megdöbbenés az egyházon belül
Az MTI értesülése szerint a bíróság döntése megdöbbenést keltett az egyetemen és az egyházon belül. Az egyetem dékáni titkárságán az MTI érdeklődésére annyit közöltek, hogy hamarosan, várhatóan a jövő hétre rendkívüli kari tanácsi ülést hívnak össze, akkor döntenek az esetleges további lépésekről. Az MTI úgy tudja, az egyetem berkeiben a bírósági felülvizsgálat lehetősége mellett felvetődött az is, hogy esetleg az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
A Károli Gáspár Református Egyetemet fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal egyelőre nem nyilatkozott a bírósági határozatról.
Egy kedden tartott parlamenti kerekasztal-beszélgetésen a magyarországi történelmi egyházak képviselői tiltakozásukat fejezték ki az üggyel kapcsolatban. Álláspontjuk szerint az egyház belügyeibe avatkoztak a meleg szervezetek, amikor a Károli ügy kipattanását követően kifogásolták, hogy a homoszexualitásukat nyíltan felvállaló személyek nem vehetnek részt az egyházi hittan tanári vagy lelkészi felsőoktatási képzésben. Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal szervezésében zajlott találkozón Szabó István református püspök a meleg szervezetekkel történő párbeszéd feltételéül azt szabta, hogy a Háttér Társaság vonja vissza a múlt héten benyújtott bírósági keresetét.