További Belföld cikkek
- Felhős égbolttal és viharos széllel folytatódik a hét
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
Az MSZP több képviselője azt állította az Index helyszíni tudósítóinak, hogy szemtanúi voltak, amikor Láyer Józsefet, a Fidesz hajdúhadházi képviselőjét saját párttársa kísérte karjánál fogva új szavazócédulát felvenni, mert Láyer Szilire szavazott. A szocialisták állítása szerint Láyert frakciótársa nem engedte a szavazóurnához.
Láyer József
Három bejelentés
A harmadik forduló után Burány Sándor rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a történetet. "Az MSZP-frakció megdöbbenéssel értesült róla, hogy a szavazás harmadik fordulójában is durva szabálysértések történtek. "Szám szerint három bejelentést tettünk" - fogalmazott a politikus. Szerinte a Fidesz a választás utolsó fordulójában megakadályozta, hogy képviselői a lelkiismeretük szerint szavazzanak. A szocialista politikus szerint ugyanis a forduló szavazásán Láyert Kósa Lajos kísérte a parlamenti jegyzőhöz. Burány azt is kifogásolta, hogy a szavazófülkékbe egyszerre több fideszes képviselő ment be, sőt többen boríték nélkül dobták be a szavazócédulákat, és így szerinte nem biztosítható a választás titkossága. A szocialista politikus által felpanaszolt kifogásokat egyébként az alkotmány nem szankcionálja.
Nem vette be a déli gyógyszert
Láyer József később, Sólyom eskütételét követően újságíróknak azt mondta: először valóban nem a szándékának megfelelően adta le szavazatát, mert véletlenül fordítva tartotta a szavazólapot. A képviselő hozzátette: ennek magyarázata, hogy tavaly agyérelzáródása volt, ezért agyértágító gyógyszereket szed, a déli gyógyszert a szavazáskor azonban még nem tudta bevenni, és ilyenkor néhányszor a látása "nem a legtökéletesebb". Közölte, amikor kicseréltette a szavazólapot, azt is először fordítva tartotta. Mint mondta: Kósa Lajossal csupán annyit beszélt, ameddig a képviselő elkért tőle egy újságot, és meghívta ebédelni. Láyer József cáfolta, hogy Kósa Lajos látta volna a szavazólapját és felszólította volna arra, hogy cseréltesse ki. Kósa Lajos szintén azt mondta, hogy csupán az újságot kérte el képviselőtársától, és a szavazólapot nem látta.