További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
Nyilatkozzatok!
A Kossuth téren reggel tíz órakor jelentek meg a csoport tagjai, és szimpatizánsai. Kocsis Imre, a mozgalom vezetője a mintegy 100 fős gyülekezet tagjait arra kérte, hogy írják alá két nyilatkozatukat.
Az egyikben a Pannon Rádió megszűnés ellen tiltakoznak, a másik Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárítói múltjára hivatkozva új választásokat követel.
Lemondatnák a kormányt
Ez utóbbi nyilatkozat aláírói "felháborodásukat és tiltakozásukat fejezik ki, amiatt, hogy egy titkosügynök, egy hazaáruló, egy egész életében idegen erők szolgálatában álló ember került a miniszterelnöki székbe". A nyilatkozat szerint ezért az "őt" jelölő és támogató párt, a koalíciós társ a felelős.
A nyilatkozat szövege szerint ezért az egész kormánynak le kell mondania, és új választásokat kell kiírni. Az aláírók nyilatkoztak arról is: "nem fogadják el, hogy egy titkosügynök és feljelentő, aki a hazaárulásért pénzt kapott, most miniszterelnök legyen, mert ő tartozik a legnagyobb felelősséggel az egész gyalázatért".
Kocsis Imre elmondta: céljaik elérése érdekében sátrat vernek a téren, ő és társai hét nap, hét éjszaka ott maradnak, és nem esznek. Ha ez sem vezet eredményre, készek fegyvertelen forradalmat szervezni.
Egy "ügynököt" rögtön el is kergettek
A demonstrációt ezúttal is megszakította egy rendőri közjáték. a A gyülekezet közé tévedt ugyanis egy idős ember, aki kalapját tartva pénzt kéregetett, ám a sztrájkra készülők rendre elhajtották. Végül egy nő beszólt neki, hogy takarodjon innen, mert biztos a kommunisták küldték kémkedni. A kéregető felháborodott, mire a tüntetők kihívták a rendőröket.