Tóth András nem járkál magnóval a zsebében
További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
Nem járkál magnóval a szebében
A bizottsági ülésen Tóth szerint ilyen feljegyzést senki sem mutatott be. Ezért is komolytalan az ügy szerinte, mivel legalább hat-nyolc mutációját ismeri a szóban forgó feljegyzésnek, de "egyik sem hiteles". Hogy készült-e valamilyen felvétel a Kulcsárral való találkozásról Tóth azt mondta: "Nem magnóval a zsebemben szoktam járni."
Demeter Ervin, a bizottság fideszes elnöke, Tóth András elődje úgy kommentálta az ülést, hogy ott nem tisztázták milyen szerepe van az államtitkárnak a brókerügyben. Az ülésen Demeter szerint kiderült, hogy a szakszolgálatoknak nincs információjuk azokról az off shore cégekről, amelyek a K&H-ügyben szerepelnek. Demeter elmondása szerint Tóth András két papírt adott át a bizottságnak, amit állítása szerint a sajtótól kapott, de a brókerüggyel kapcsolatos lényegtelen információkat tartalmaz.
Bácskaival folytatják
"Amikor Tóth találkozott Kulcsárral az olyan, mintha a belügyminisztertől kért volna találkozót a viszkis rabló, de a tárcavezető egy idő után megszakította volna a beszélgetést, mondván: ez nem érdekli" - tette hozzá Demeter Ervin.
Kedd délután Bácskai Jánost, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatóját hallgatja meg a bizottság.
Ádert és Mudurát is meghallgatnák
Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a gyűlés után azt mondta, hogy Bácskai beszámolója ügyét más megvilágításba helyezheti, mivel a felfüggesztett főigazgató nem felsőbb utasításra és nem is baráti okokból találkozott Kulcsár Attilával. Kövér konkrétumokról azonban nem volt hajlandó beszélni.
Azzal a két papírral kapcsolatban, amit Tóth András adott át a testületnek elmondta, hogy az egyik a K&H kiemelt ügyfeleinek listáját tartalmazza, ám ezt Kövér nem tartja hitelesnek és teljesnek, mivel ellenőrizetlen. A másik papíron Rejtő E. Tibor "munkásságáról" olvasható néhány mondat, ám Kövér ezt sem tartja hitelesnek. Az ülést összegezve Kövér elmondta, hogy nem a nemzetbiztonsági szolgálatok hibája, hogy Kulcsár külföldre tudott szökni. Demeter Ervin (Fidesz) szerint is a nemzetbiztonsági szolgálatok nagyon sokat tettek a brókerbotrány felderítése érdekében.
A bizottság következő ülésén meg kívánja hallgatni Tóth Károly szocialista alelnök javaslatára Áder János fideszes frakcióvezetőt a Kulcsár Attilával való találkozójáról. Kövér szerint ugyanilyen jogon másokat is meghallgathatnak, például Mudura Sándort, Medgyessy Péter barátját is.