További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
Sikeres puccs
"A puccs sikeres volt" - mondta Horváth Balázs, az MDF helyettes frakcióvezetője, aki Gyurcsány Ferenc fölényes győzelmére utalva úgy vélte, érdemes lenne doppingvizsgálatra küldeni a szocialisták új miniszterelnök-jelöltjét. Kiss Péter kancelláriaminiszter a Medgyessy-kormány édemeit vázolta és úgy fogalmazott: megtiszteltetésnek vették, hogy Medgyessy Péter kormányában dolgozhattak. A politikus kitért arra is, hogy "kitűnő jelöltet" választott az MSZP két nappal ezelőtti kongresszusán.
"Sem gazdasági, sem politikai válság nincs" - fogalmazott Pető Iván szabad demokrata frakcióvezető-helyettes, aki szerint a kormánypártok gyorsan és határozottan cselekedtek Medgyessy Péter távozására.
Sokszor volt következetlen a kormány
Rámutatott: a Medgyessy-kormány sokszor következetlen volt és a kormányfő által augusztus végére ígért megújulást elégtelennek ítélték meg. "Medgyessy Péter a valódi, tartalmi átalakítás helyett személyi sakkjátszmába kezdett" - fogalmazott a szabad demokrata politikus, aki egyúttal megköszönte Medgyessy Péter kétéves munkáját. Pető Iván szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy új kormánya legyen az országnak és az a bizalom, ami Medgyessyvel szemben nem volt meg, Gyurcsány irányában meg van.
Magyar Bálint: Az SZDSZ-nek nincsenek ügyei
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte Medgyessy Pétert, hogy tárja a közvélemény elé azokat az SZDSZ-es korrupciós ügyeket, amelyekről a Népszabadságnak múlt héten adott interjújában tett említést. Az ellenzéki politikus az elmúlt napok eseményeit egyrészről úgy értékelte, "nem a gyanúba került minisztereknek, hanem a miniszterelnöknek kellett mennie". Kitért Demszky Gábor és Wekler Ferenc ügyeire, a kakaóbiztos számítógépek vitatott beszerzésére, valamint az autópálya-építési anomáliákra.
Az MSZP-ben az elmúlt napokban lezajlott folyamatokat úgy értékelte: ennyi árulást, cselszövést és szemforgató ármánykodást Shakespeare sem tudott volna tíz napba belesűríteni. Áder János kifogásolta, hogy Szili Katalin házelnök megakadályozta, hogy a kormányfőt interpellálják az SZDSZ-es ügyekben.
Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszter közölte, az SZDSZ-nek nincsenek ügyei és Medgyessy Péter hivatkozott nyilatkozatát értelmetlennek és igaztlannak tartják, mint fogalmazott: nem tudják elképzelni, hogy mire gondolt a távozó kormányfő. Ha valakinek tudomása van bármilyen ügyről, tegye meg a megfelelő lépéseket - tette hozzá Magyar.
A napirend előtti felszólalások ideje alatt a parlament üléstermében tartózkodott Orbán Viktor volt miniszterelnök, Medgyessy Péter azonban távol maradt. Pető Iván felszólalása idején Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc együtt távozott az ülésteremből.
|